Bátorság a folytatáshoz

A békediktátum miatt a magyar közvélemény szimpátiával szemléli a III. Francia Köztársaság haláltusáját.

A magyar–román trianoni határ megnyitása, 1940. Mi adhat igazi elégtételt? Fotó: Fortepan–Id. Konok Tamás

A Lugas programajánlójában szinte hétről hétre hírt adunk a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár aktuális vitaestjeiről, tanácskozásai­ról, amelyek betekintést nyújtanak a dualizmus korába, a két világháború közötti időszakba és az 1945 utáni történelmünkbe. Egészen pontosan: hírt adtunk a nyilvános eseményekről, amíg voltak ilyenek, de az utóbbi hónapokban a kutatóintézet is az online térben mutat leginkább aktivitást. Cserébe olvasnivalót ajánl a Veritas műhelyéből, a „… hazudni nem szabad” Deák Ferenc-i idézet alatt. Bőséggel válogathatunk a sorsunkat mind a mai napig meghatározó témák közt a veritas.hu oldalon, ahol érdekfeszítő olvasmányokat találunk például a kárpótlásról, ’56-ról vagy épp Trianonról. Ligeti Dávid írása – „Amikor Trianonba elérkezett az igazságtevés szelleme” – Az 1940. évi francia bukás magyar visszhangjaiból – szokatlan szemszögből közelít a témára.

Másra vagyunk szocializálva. A legsötétebb óra (Darkest Hour) című 2018-as filmben például brit nézőpontból, Winston Churchill felől látjuk az eseményeket. Gary Oldman alakítása segíti az azonosulást: 1940. május 10-én a Német Birodalom megkezdte nyugat-európai hadjáratát.

A Fall Gelb (Sárga eset) fedőnevű hadművelet néhány hét alatt megroppantotta a francia haderő gerincét, és súlyos csapást mért az angolokra is. A németek által lerohant semleges Benelux államok egységei rövid időn belül megsemmisültek, illetve megadásra kényszerültek.

Joe Wright rendező filmdrámája Churchill első egy hónapját mutatja be miniszterelnökként. Az egész világ súlya van a vállán, de az elviselhetetlenségig fokozódó nyomás ellenére is úgy dönt, hogy nem kezd béketárgyalásokba Hitlerrel. Inkább segíti a franciákat. „Azért vagy erős, mert nem vagy hibátlan, azért vagy bölcs, mert vannak kétségeid” – támogatja szavaival Clementine Churchill a férjét, s a miniszterelnök kinyilvánítja politikai ellenfeleinek: „Az a nemzet, amelyik harcban bukik el, feltámad újra, de amely jámborul behódol, annak vége.” Mi történik? Winston Churchill mozgósítja az anyanyelvét, és csatába küldi. A Brit Expedíciós Haderő nagy részét pedig sikerül evakuálni Dunkerque-ből.

A magyar–román trianoni határ megnyitása, 1940. Mi adhat igazi elégtételt?
Fotó: Fortepan–Id. Konok Tamás

Mi történik ezalatt itthon? Ligeti Dávid történész értékes látleletet nyújt arról, hogyan reagál a magyar közvélemény a hírre, hogy június 14-én a Wehrmacht alakulatai bevonultak Párizsba, és elfoglalták a versailles-i kastélyokat, köztük Trianont is. A húsz évvel korábban aláírt békediktátum miatt a magyar közvélemény döntő része szimpátiával szemléli a III. Francia Köztársaság haláltusáját, a történtekben pedig egyfajta igazságtételt lát. A kortárs vélemények szerint a németek győzelme végleg megtörte a versailles-i békerendszert, amelynek hatását ekkor időlegesnek, vagyis csak húsz évre szólónak tekintették. Ligeti magyar sajtóorgánumokból válogat, bemutatja a Műegyetem rokonszenvtüntetését, melyen szalatnai Stachó Tibor műegyetemi ny. r. tanár mondott beszédet:

„Erre a trianoni békeparancsra, amelyet a magyar Corpus Juris gyászkeretben tartalmaz, minden magyar mindenkor »tria non«-t a »Nem! Nem! Soha!« hármas tagadását kiáltotta. Nektek, Hungárusoknak most tudtotokra adjuk: azt a Trianont, amelyben kifosztottak, feldaraboltak, halálra ítéltek bennünket, a baráti nagy német nemzet diadalmas csapatai megszállták. (Percekig tartó dörgő éljenzés és taps.) Megszállták annak a nemzetnek a csapatai, amelyet a Trianont körülvevő versailles-i park nagy kastélyában 21 évvel ezelőtt, 1919. június 28-án magát is méltatlanul megaláztak.”

Az Ujság 1940. június 18-i beszámolója szerint a képviselőházban szintén lelkes éljenzés és taps fogadta az eseményeket. A nagy ováció közepette ritkaságszámba megy az a mérsékelt hang, mely Herczeg Ferenc Pesti Hírlapban megjelent, Trianon alkonya című írását jellemzi:

„Szörnyű az, mikor munkába fognak Isten malmai és népeket őrölnek meg, országokat törnek porrá. Vagyunk annyira európaiak, mi magyarok, hogy égeti lelkünket a fényes múltú kultúrnépek patakzó vére. Együtt tudunk érezni az emberi szenvedéssel, bármilyen nyelven sikolt is az égre. Ezen nem változtat az a meggyőződésünk sem, hogy a rombolás démonjait, akik most sivatagot és temetőt csinálnak a Nyugat gazdag tartományaiból, maga a Nyugat idézte fel az Alvilágból. Mert ami most történik, az logikus és elkerülhetetlen válasz arra a gőgös parancsra, amely húsz évvel ezelőtt Versailles-ban és Trianonban elhangzott. Következménye a győztesek elvakultságának, amely azt hitte, a központi hatalmak fegyverletétele után már nem kötelezők többé a vallás, az igazság és a józan ész törvényei.”

Hol húzódik az öröm és káröröm közötti határvonal? Mi adhat nekünk elégtételt igazán? Ha nincs kedvünk nevetni más baján, megfontolhatjuk Churchill bölcs megállapítását: A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes. Csak az számít, van-e bátorságod a folytatáshoz.

(Ligeti Dávid: „Amikor Trianonba elérkezett az igazságtevés szelleme” – Az 1940. évi francia bukás magyar visszhangjaiból című írása a veritas.hu oldalon olvasható. A legsötétebb óra, 2018-as filmdráma, rendező: Joe Wright)