Kanális

Foci vagy póló? Súlyos péntek esti dilemma a Ráckevei- vagy Soroksári-, a helyieknek csak „kis” Duna (merthogy a „nagy” is itt hömpölyög a közelben) mentén élő, Ráckevén sűrűsödő, jóindulattal középkorú baráti társaság életében. Az idő váratlanul szelesre és hűvösre fordul, az is a foci mellett szól továbbá, hogy ha egyszer az elmarad, akkor nyáron már bajos újraindítani, várhatunk vele őszig. A kérdést azonban harmadik szempont dönti el. „Csütörtökön özönvíz zúdult Csepelre és Erzsébetre. Utána kajakba ültem, s megnéztem a dél-pesti kiömlőjét. Elöntötte a Dunát a sz…r. Én bele nem mennék a vízbe” – írja egy Csepelre szakadt barát. Gyors fejszámolás: egy, másfél kilométer per órás sodrási sebességgel a szennyáradat egy nap alatt éppen leúszik. Győz a józan ész.

Vasárnap délután azonban a többéves hagyománynak megfelelően mégis vízbe ereszkedünk. Szigetszentmiklósnál az egyébként természeti unikum, az úszóláp és a több ezer négyzetkilométer kiterjedésű csépi nádas, mint rendesen, felfoghatta az uszadékot, mert látszólag tiszta a víz. De csak látszólag. Hétfő hajnalban a szokásos tünetekre ébredek: orrom bedugul, hasogat a fülem, a nyaki izmaim és nyirokmirigyeim duzzadtak, s persze rossz a közérzetem. Nem pusztán a víz az oka: a Balatonban, a tengeren, tiszta vizű tengerszemekben, de uszodában tempózva sohasem érzek ilyet. Csak sajnos éppen a saját „felségvízen”, a Kis-Dunán.

Áhítattal hallgatom szüleim nemzedékének elbeszélését, hogy még az ötvenes években is kékeszöld, olyan tiszta és áttetsző volt a Duna, hogy le lehetett látni a fenekéig. A hetvenes évek végén eszmélve az én emlékeimben már barna, olajos zöld a víz, amelyet a csepeli papírgyár derítőjévé silányítottak. A papírgyár a rendszerváltozás után hamarosan bezárt, cserébe a part mentén megszaporodott nyaralók és lakóházak szennyvize színezte a Kis-Dunát – miközben a „nagy” Duna vize látványosan kitisztult. Mi ezt a fordulatot a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep megnyitásától, illetve az úgynevezett RSD parti sáv projekttől, magyarán a csatornázástól reméltük.

Évek óta megoldatlan probléma, hogy a szennyvíztisztító különben is – vajon miért? – alultervezett kapacitása miatt záporok, zivatarok idején képtelen befogadni a szintén ide bekötött csapadékvizet, s olyankor a szennyvíz tisztítatlanul ömlik a Dunába. A helyenként már méternyi vastagságú iszapréteg kikotrásának halogatásáról nem is szólva.

A Ráckevei (Soroksári)-Duna iskolapéldája annak, hogy amit a természet ajándékul adott, azt az iparosodó, urbanizálódó kor embere földi léptékkel pillanatok alatt képes tönkretenni, majd a rehabilitációhoz nincs elég pénz és akarat. Pedig a Kis-Duna még csak nem is csupán az agglomeráció, hanem egész Budapest kedvelt sport- és szabadidős centruma lehetne a főváros szívéből indulva hatvan kilométer hosszan. Többek között azzal az ígérettel, hogy a vízilabdát itt népi játékká lehetne tenni.

Lehetne… Ha kanálisból újra élővízzé varázsolnánk.