A gondolkodó ember úgy van ezekkel a szamárháló-jelenségekkel, hogy első nap kacag, második nap megdöbben, a hetekig-hónapokig tartó nyelvrontásba végül belefásul, legyint, úgysem tudjuk, ki a fordító, ki írja ezeket, és egyébként is minek tennénk szóvá. Ettől azonban ezek a kéretlen reklámmondatok – a sokszor egyébként valóban mesteri képek, csodálatos tájak közepében – tovább áramlanak, és végtelen idegenszerűségükkel, gyakori stílusficamaikkal folyamatosan rossz nyelvi mintákat mutatnak. Az anyanyelvüket spontán használók nagy többségének, köztük a már eleve digitális emlőkön nevelkedett fiataloknak. Akiknek már csak csökkentett Petőfi, Arany és Kosztolányi jár(t), a magyar regény mestereiről nem is beszélve. Balassit, Katonát már bedarálta a korszellem, mely szerint nem fejleszteni kell a gyermek verbális készségeit, hanem alkalmazkodni hozzá, ha nehéz neki Júlia, Célia vagy Bánk, dobjuk a szemétdombra! Elgondolni sem merem, mi lenne a matematika vagy az angol tanításával, s mi lenne például egy komoly röpiedzésen, ha azt nem taníthatnánk, amit a gyerek nem tud vagy (még) nem ért…
Miközben hezitálunk, miközben a NAT legszerényebb magyaros küzdelmeit is hátba támadják, a szamárhálót fonják köröttünk, s ha kiemelkedő anyanyelv-pedagógiával nem ellensúlyozzuk növekvő hatását, akkor a hálóban hamarosan valódi nyelvi szamarak bőgnek majd.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!