Tükrözött palota

A török háborúk után hosszú évtizedekig meredeztek az égre a Budavári Palota üszkös maradékai.

E bővítés folytán az új épület teljes hosszában 304 méteres, pompás, egybenyitható teremsor létesült. Ehhez hasonló – a ver­sailles-i kastélyt leszámítva – egyetlen királyi palotában sem volt. A külső és belső díszítést az uralkodó kívánságára a kor legjobb magyar képző- és iparművészei végezték. A történelmi levegő felidézésére – miként Czagány Istvánnak A Budavári Palota című könyvé­ben is olvasható – Szent István-, Hunyadi Mátyás-, Habsburg- és egyéb termek épültek eklektikus, történeti stílusokban.

Ezek szerint bátran állítható, hogy 1905-re Európa egyik legpompásabb uralkodói székhelye állt Budán, a Várhegyen… Amelyre a pénzt – mint följegyezték, 31 millió koronát – a megrendelő adta, az uralkodó.

Aki Hauszmann-nak a Budavári Palotával kapcsolatos műszaki leírását olvassa, megbizonyosodhat arról, hogy az ő idejében – mondhatni, röpke pár év alatt – emelt palota a korabeli magyar társadalom magas szintű művészeti teljesítménye volt. Ha a korabeli politikai szándék a magyar államiság reprezentálása mellett az uralkodóház legitimálása volt is, az a királyi palota mégiscsak a magyar történelem különféle korszakainak építészeti betetőzése, összefoglalása lett. Amikor a látogató végigjárta – mert ne feledjük: végigjárhatta, édesanyám is mesélte, kisgyermekként milyen élmény volt számára a budavári királyi palotát megtekinteni –, a magyar történelemmel ismerkedhetett.

A magyar politika vágyálma – hogy a Monarchiát innen kormányozzák – persze nem vált valóra. S a magyar király és a királyné is valóban kevés időt töltött a palotában. De azt sem lehet állítani, hogy ebben az épületben semmi sem történt. Említésre méltó események hosszú sora zajlott itt le.

Még 1897-ben, a palotabővítés ideje alatt, a barokk épület dunai lakosztályaiban lakott Vilmos német császár. Utóbb, 1908-ban, a kis trónteremben proklamálta I. Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját. A palota falai között játszódott le 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó királykoronázásának ünnepsége. Végül 1937-ben III. Viktor Emánuel olasz király volt az utolsó fejedelmi vendég a nagy múltú falak között.

Az első világháború után a gazdag épület negyedszázadra a Monarchiából kivált, független Magyarország legfőbb kormányzati székhelye lett. Kétszáz évi elnyomatás után végre politikailag is annak a nemzetnek államalkotói képességét fejezte ki, amely anyagi áldozatával létrehozta.

És ez akkor is igaz, ha az első világháború után magyar uralkodó már nem királykodhatott a palotában. (IV. Károly megkísérelte ugyan, de, mint tudjuk, a barátságtalan fogadtatás következtében csak Budaörsig jutott.) Horthy Miklós kormányzóként és legfőbb hadúrként sem bátorkodott a királyi lakrészbe költözni, beérte a rezidencia gazdasági részlegével a krisztinavárosi szárnyban. (Furcsállom is, hogy manapság mégis úgy emlegetik, mint a budavári királyi palota utolsó nemszeretem lakóját, aki miatt akár az egész palotakomplexum megérdemelten mehetne a kukába.

A franciáknak efféle eszükbe nem jutna. Viccnek vennék, ha valaki azt tanácsolná nekik, takarítsák ki a versailles-i kastélyt, amely 1682-től 1789-ig, azaz csak 107 éven át volt különféle haragszomrád királyok lakhelye. Az épület maga – pompás belsőivel együtt – ennek ellenére túlélte még a francia forradalom tombolásait is.)

Tiszteletre méltó tény viszont, hogy a mi budavári királyi palotánk – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – a XIII. századtól a XX. századig, azaz legalább hét évszázadon át szolgált királyi székhelyként, ugyanazon az immár szakrális helynek számító Várhegyen! Építkezések, háborús rombolások, újjáépítések és bővítések váltogatták egymást hosszúra nyúlt történetében, de kontinuitását és a nemzet életében való fontosságát egy rezsim vagy történeti korszak sem tagadhatja meg rövid távú politikai érdekei kedvéért.