Vörös vonal

Nagy változás történt a világ egyik fontos szakrális helyén. Az 1934-ben múzeummá alakított Hagia Szophia ismét muszlim imahelyként működhet, miután a török közigazgatási bíróság megsemmisítette az 1934-es minisztertanácsi döntést. Recep Tayyip Erdoğan múlt vasárnap megtekintette, hogyan állnak az átalakítások.

Erdoğan török elnök támogatói imádkoznak a székesegyház előtt július 10-én Fotó: Erdem Sahin Forrás: MTI/EPA–Erdem Sahin

A török politika számára igazi sakkjáték lehet a több mint másfél évezredes épület sorsának irányítása, amely miatt most a Szentszéktől az UNESCO-ig, Kirill moszkvai pátriárkától Angela Merkelig és Mike Pompeóig mindenki aggodalmát fejezte ki. Pedig a keresztény templomaitól gyorsuló ütemben megszabaduló nyugati világ részéről különösen hangzanak az ellenérvek. Ugyan kit érdekelt a mecsetté alakított evangélikus templom sorsa Hamburgban? Még a volt lelkész is örült a fejleménynek, mondván, hogy így legalább megmenekül az 1961-ben emelt épület.

A Megalé Ekklészia sorsa a kereszténység egészének és Mustafa Kemal Atatürk modernizációs kísérletének is szimbóluma. Aggódni ezek miatt lehet, nem az épületért, hiszen a török miniszterelnök éppenséggel garantálta az 1985 óta a világörökség részeként számontartott egykori bazilika látogathatóságát, ráadásul mostantól belépti díj nélkül. Viszont immáron csak a mecsetekben megszokott módon térhetnek be az érdeklődők: férfiak és nők elkülönítve, cipő nélkül, a nők befedett fővel. És persze olyankor, amikor nincs odabent muszlim szertartás. Az évtizedek alatt föltárt keresztény szimbólumokat pedig újból elfedik.

A hírek szerint már négy évvel ezelőtt kezdeményezte egy konzervatív török egyesület az épület reiszlamizálását, de annak pontos oka ismeretlen, miért éppen most történt meg ez a lépés. Könnyen lehet, hogy a történelmi görög–török szembenállásnak is komoly szerepe van a dologban. Hiszen amikor május végén az 567. évfordulóját ünnepelték annak, hogy II. Mehmed meghódította a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt, a mai Isztambult, Görögország rögtön tiltakozott a Hagia Szophiában rendezett ceremónia ellen. Az 1453-as történelemformáló eseményből egyébként egy vagy több magyar is kivette dicstelen részét. A leghíresebb közülük a székely származású Macar (Magyar) Orbán ágyúöntő mester, akinek tudománya segítségével sikerült a hosszas ostrom végén rommá lőni a város háromszoros falrendszerét.

Erdoğan elnök rendeletét sokan történelmi hibának nevezték, a görög kormányszóvivő, Szteliosz Pecasz azt sem rejtette véka alá, hogy Görögország szankciók meghozatalának lehetőségét fontolgatja.

Aligha kérdéses, hogy a görög diplomácia valóban minden követ megmozgat majd, különösen az utóbbi időben ismét rendkívül feszültté vált helyzetben. Júniusban Törökország megnövelte katonai jelenlétét a Földközi-tenger keleti felében. Athén válaszként Konsztancius Florusz vezérkari főnökkel üzente meg: ha Ankara átlép a vörös vonalon, Görögország készen áll a háborúra, ami valószínűleg nem egyetlen ponton fog zajlani.

Más kérdés, hogy a meglehetősen határozott Recep Tayyip Erdoğan török elnök visszakozni fog-e a Hagia Szophia gyorsan végrehajtott átalakításától, akár fenyegetik, akár szankciókkal sújtják országát. A jelek szerint a török társadalom nagyon is támogatja a lépést. Az egykori bazilika iszlamizálásának módja persze cinikusnak tűnhet: az Államtanács (Daniştay), amely a török bíróság, határozatában úgy érvelt, hogy a Hagia Szophia a hódító II. Mehmedről nevezett alapítvány tulajdona, és az épületet mecsetként bocsátották a társadalom szolgálatára. Sőt az 1934-es minisztertanácsi döntés ellenére is így maradt bejegyezve. Vagyis a mecsetté alakítás feltétele az ingatlan-nyilvántartási rendszerben keresendő…

Erdoğan török elnök támogatói imádkoznak a székesegyház előtt július 10-én
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Az Isteni Bölcsesség első bazilikáját 360-ban szentelte föl Eudoxiosz pátriárka. Nagy Konstantin 330-ban avatta fel az Európa és Ázsia határán, egy görög gyarmatváros helyén épült székvárost, Konstantinápolyt. Az Új Róma szerkezete sok tekintetben követte a régit. A Hagia Sophia épülete az alapító édesanyja, Helena tiszteletére emelt Augusteum északi oldalán kapott helyet. Egy 404-ben pusztító tűzvész miatt újjá kellett építeni a bazilikát, amelyet II. Theodosius uralkodása idején, 415-ben szenteltek föl. E második templom a Iustinianus elleni zavargások idején semmisült meg a város nagy részével együtt.

A megtorlás példátlanul véres volt; legalább harmincötezer embert koncoltak fel a lóversenyekre épített hatalmas hippodromoszban.

Iustinianus császár minden korábbinál hatalmasabb és fényűzőbb módon kívánta helyreállítani a székesegyházat. Már néhány héttel a zavargások leverése után hozzáfogtak a romok eltakarításához. Ezalatt készültek el az épület tervei, Prokopiosz történetíró szerint személyesen a császár útmutatása alapján, de bizonyos kérdésekben, például a szentély ablakainak számában egy angyal is segítségükre volt a feladat megoldásában. A terveket a tralleiszi Anthemiosz, a milétoszi Iszidorosz, az alexandriai Khrüszész, a büzantioni Johannész készítették. Alig két év alatt az új épület már elérte az első emelet magasságát. Száz építőmester irányította tízezer munkás tevékenységét, és így sikerült öt év alatt elkészíteni a lenyűgöző szépségű, baldachinkupolás székesegyházat. Az épület létrehozása hatalmas összeget követelt. Öt év alatt 23 040 ezer solidust fordítottak a kivitelezésre. Nem csoda, hogy Iustinianus elégedetten állapította meg 537-ben: a császári templom felülmúlja Salamon jeruzsálemi templomát.

Az építés folyamatát persze több krízis is kísérte, és huszonegy évvel a templom felszentelése után földrengés következményeként beomlott a kupola. Az újjáépítést vezető ifjabb Iszidórosz változtatott ugyan a szerkezeten, és 563. december 24-én ismét felszentelték a bazilikát, de a történelem folyamán a merész építészeti megoldások egész sorát felvonultató épület egyes részei – különösen a gyakori földrengések következtében – hol itt, hol ott szenvedtek maradandó károkat.

De a Hagia Szophia nemcsak fizikai, hanem hatalmas lelki károk színhelye is volt. A keleti egyházszakadás tulajdonképpen az oltáron elhelyezett kiközösítési pápai bullával vette kezdetét, amelyben Kerulláriosz pátriárkát akarták kirekeszteni a keresztény közösségből.

A templom berendezése 1453. május 29-én semmisült meg, amikor II. Mehmed csapatai hatalmas pusztítást végeztek az egész városban. Elbontották az oltárt, trónust, templomfalat, ikonokat; Mekka és az imádkozás irányát mutató mihráb fülkét alakítottak ki, és szószékszerű mimbár emelvényt építettek. A mihráb mellett álló hatalmas bronz gyertyatartókat egyébként Budán zsákmányolták az egész Európát meghódítani készülő mozlim csapatok. A legenda szerint a hatalmas templomban utolsó áldozatot bemutató pap a török katonák elől menekítve a konszekrált kenyeret belépett a falba, s csak akkor jön elő újból, ha a templom ismét keresztény bazilika lesz.

Először fából, majd kőből emelt minaret épült a hajdani bazilika délkeleti sarkán; később további három toronyról hívták imára a müezzinek az igazhitűeket. A templomból minden keresztény szimbólumot, képet, mozaikot eltávolítottak vagy eltakartak, az utolsókat a XVIII. század közepén. Az első világháború végén rövid ideig úgy tűnt, francia közvetítéssel talán el lehet érni, hogy a templom ismét keresztény legyen, e törekvésről azonban hamar kiderült, hogy illúzió. Atatürk azonban megváltoztatta az épület státusát, és 1932-ben hozzáfogtak a bizánci maradványok feltárásához. Az 1934-ben múzeumként megnyíló épületben hosszas helyreállítások eredményeként egyre több eredeti dísz, csodálatos mozaik vált láthatóvá. Egészen mostanáig.

A török bejelentést követően a harcias politikai fenyegetések mellett megszólalt az Egyházak Ökumenikus Tanácsa is, kérvén Erdoğan elnököt, gondolja át döntését, kerülje a régi megosztottságot, ellenségeskedést, kirekesztést. Bartho­lomaiosz konstantinápolyi és Kirill moszkvai pátriárka úgy vélték, a mecsetté alakítás elhinti a viszály magvait. Ferenc pápa július 12-én csak ennyit mondott az Úr angyala imádság elmondása után: a Hagia Szophiára gondolok, és nagyon szomorú vagyok.