Cangjang Gjaco (1683–1706), az ifjú tibeti istenkirály éjszakánként sorra látogatta a Lhászai palotája közelében álló ivókat és nyilvánosházakat. A földi élet szenvedélyeit akarta megismerni: mitől boldogok és mitől boldogtalanok az emberek? Ezek a látogatások ihlették különös költeményeit, amelyeket napjainkban kezd fölfedezni és értékelni a nyugati világ.
Korában az ifjú népszerű, istenként tisztelt uralkodó volt Tibetben, s ugyancsak ünnepelt költő. Nemcsak az éjszaka lányai kedvelték, de ismerte Lhásza, a tibeti főváros egyszerű, dolgos népe és az ország előkelő, művelt közönsége is. A szerelmi élményeiről olykor profán őszinteséggel valló ifjúról sokáig nem is sejtették, hogy ő maga a dalai láma. Sorrendben a hatodik, Tibetben minden egyházi és világi hatalom egyszemélyes birtokosa, valójában isten.
Elképzelem az ifjú dalai láma életét a tibeti fővárosban: „Tested ízes húsú barack, / vágyad sohasem apadó” – súgja A Sárkányhoz címzett bordélyház egyik szépséges lakójának a fülébe egy bíborfekete nyári éjszakán. „Hogy járjak hát a Tanítás / vágyakat tagadó útján?” – teszi föl már saját magának a kérdést palotájában, az ezerszobás Potalában. Az emberi testet öltött istenség eltűnődik a válaszon. A földi testben támadó szenvedélyt csaknem képtelenség megfékezni. Jobban teszi hát az ember, ha betölti a vágyait, még ha ezt gyakran méltatlannak érzi is. Erről győzte meg magát Cangjang Gjaco, s ettől kezdve minden este álruhába bújt, s elindult a palotája szomszédságában álló nyilvánosházba. Gjacót mindenütt kedvelték a korhely, vidám költő szerepében, Tibet uralkodója pedig élvezte a lányok és a cimborák társaságát.
„A tested hússzirmú virág, / temető kertjében nyíló” – a korábbi forró vallomások helyett egyszer csak erre a halk, komor sorra figyeltek föl a lányok. Aztán még hozzátette a költő: „Lelked szélfútta madártoll, / a halál szűk ösvényén száll.” Mert ilyen árván és reménytelenül sodródónak látta a földi világ e legszebb lakóinak lelkét is Cangjang Gjaco, amikor eltűnődött sorsukon. Ezután már majdnem mindig csak az elmúláson töprengett. Cangjang Gjaco, az ifjú költő, isten és király úgy érezte, őt is megcsúfolták a vágyai. „Lent, délen, forró ég alatt, / bőkedvű lányok közt élnék / végtelen hosszan s boldogan, / ha megengedné a Halál.”