Kereszt akasztófából

A „festmény” csupán digitális másolat, az eredetiség a mű társaságában kiállított vázlatok által van jelen.

Felújítás után megnyitott a Móra Ferenc Múzeum Szegeden. A várban hiányoznak az idegen nyelvű feliratok Fotó: Frank Yvette Forrás: Délmagyarország–Frank Yvette

Javában zajlanak még a munkálatok a szegedi Móra Ferenc Múzeumban és környékén, az intézmény mégis kitárta kapuit a látogatók előtt. A felújításra kilencszázmillió forintot fordítottak európai uniós támogatásból, amit az önkormányzat hatszázmillióval pótolt ki. Több állandó kiállítás is megújult, létesült két kilátó az épület tetején, ám számos helyiség továbbra is zárva van, és az ingatlant is építési területen lehet megközelíteni. Az emeleten azért van zárva az egyik kiállítótér, mert beázott.

A földszinten, a bejárattal szemben a Honfoglalás – ahogy Munkácsy megfestette című időszaki tárlat tekinthető meg. A Munkácsy-kép előzményeiről, a modellekről sok mindent megtudhat a látogató: az alkotás annyira nehéz, hogy annak idején, amikor Párizsból a budapesti Országházba érkezett, húszan alig bírtak el vele, s a teher alatt két vasrúd is eltört, amikor pedig kicsomagolták, a borítópapír hozzáragadt a képhez, ezért meleg vízzel és fehér szurokmázzal borogatták. A „festmény”, amelyet kiállítottak, csupán digitális másolat. Az eredetiség a mű társaságában kiállított vázlatok által van jelen. Munkácsy Mihály Honfoglalásáról így nem sok újat tudhatunk meg. A szomszédos teremben folyó vetítés kárpótolja a hiányt. A régészeti értékelés szerint nem korhű, amit Munkácsy vászonra vitt. Az ásatások során felszínre került korabeli leletekkel ugyanis bebizonyítható: a festő tévedett, amikor későbbi keltezésű fegyvereket, viseleteket ábrázolt. Sőt még Árpád fejedelem lovát is le kellene cserélni egy alacsonyabbra ahhoz, hogy az akkori valóságot tükrözze.

Továbbhaladva a földszinten szűkebb és tágabb régiónk állat- és növényvilágával ismerkedhetünk meg. Interaktív térképek célszerű használatával például abban segíthetünk a nálunk fészkelő madaraknak, hogy eljussanak telelőhelyükre, majd onnan vissza. A komódból memória- és kártyajátékokat, madárszótárakat, bábokat húzhatunk ki, a dekoratív, színes párnákról madarakkal kapcsolatos versstrófákat tanulhatunk meg. A preparátumokat bemutató helyiségben a szegedi születésű, világhíres természetfotós, Máté Bence felvételei illusztrálják a kísérőszövegeket.

Gábor Áron rézágyúja időszaki kiállításon járható körbe az emeleten, ahová Sepsiszentgyörgyről érkezett, ezért a tárlaton a kölcsönadó Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét is bemutatják. A relikvia kapcsán a székelyföldi hadiiparról, a honvédtüzérségről, az 1848–49-es vonatkozásokról, a másfél évszázad előtti pecsétnyomókról is tájékozódhatunk. Megtekinthetünk egy filmet az ágyúöntésről, láthatjuk Kiss Ernő tábornok nyergét, Bem József sétabotját, portréját, egy keresztet, amely Damjanich János tábornagy akasztófájából készült és több, fogságban készült dísztárgyat.

Felújítás után megnyitott a Móra Ferenc Múzeum Szegeden. A várban hiányoznak az idegen nyelvű feliratok
Fotó: Délmagyarország/Frank Yvette

A legnagyobb várakozás a régi Móra Ferenc-emlékszobát felváltó kiállítást kísérte. A tárlat formatervezése ugyan modernre sikeredett, de nem mindig lehet tudni, hogy az égig érő fák törzsére applikált „kütyük” mire valók, mit tudnak, használhatók-e bármire is, mit kell rajtuk megnyomni vagy betolni, hogy történjen valami. Ebben az esetben nem kaptunk segítséget.

A tapogatózást a megvilágítás elégtelensége is súlyosbította. A tárlat szép, de rejtély, miért erőlteti a „zöld” Móra Ferencet, és miért fontos, hogy szabadkőműves volt, ha ez a státusán semennyit se változtat a kiállítás szerint. Tisztázatlan, mi célt szolgál a galéria, azonkívül, hogy lépcsőzésre kötelez.

A szemlét a szegedi vár megmaradt épületrészében zártuk, ahol a Tisza-parti város helytörténetéről rendeztek be új kiállítást. Ebben a település legkorábbi tanújeleitől a nagy árvíz utáni újjáépítésig kalauzoltak el az installációk, olyan megállóhelyekkel, mint a sötét középkor, a török idők, a hírös szegedi boszorkányperek, a vidéket rettegésben tartó betyárok. Hasznos időtöltésként a látogató kiderítheti, boszorkány-e, s ha igen, mi vár rá, a börtöncellán áthaladva pedig átélheti, milyen napokig összezárva lenni egy seregnyi patkánnyal, fémes csikorgással ráerősítve a borzongásra. Kár, hogy a feliratok többnyire egynyelvűek, így a magyarul nem értő külföldi turista ugyanannyi tudással távozhat innen, amennyivel érkezett.

Az sem ártott volna, ha a kiállítás kurátorai megpróbálják elhelyezni városukat a magyar és az egyetemes történelemben, de legalább a régióba belepasszítani.