Sárkány a padlón

Aligha lehet nagyobb szakmai kihívás egy iparos számára, mint amikor dualizmus kori kollégáinak csúcsteljesítményét kell reprodukálnia. Márpedig ezt teszik azok a hazai mesterek, akik a Nemzeti Hauszmann Program keretében az elpusztult Szent István-terem rekonstruálására vállalkoztak. A munka közepén járnak, de már most érzékelhető, hogy az újraalkotott nemzeti kincs előtt másodszor is fejet fogunk hajtani.

2020.07.20. BUdapest - Pécs Tisza István terem rekonstrukciós munkái Fotó: Kurucz Árpád

A budavári királyi palotaegyüttes, amelyet a múlt századfordulón Hauszmann Alajos elképzelése alapján és vezetésével építettek át, Budapest második világháborús ostroma során szinte teljesen kiégett. Ami csodával határosan megmenekült belőle a harcok és az azt követő fosztogatások után, az a szocialista kultúrharc szellemében végzett „műemléki helyreállítás” során tűnt el, miközben a palota elnyerte ma ismert, osztás nélküli irodaablakos, belül lecsupaszított, tartalom nélküli formáját.

Bár a palota IV. Béla óta megannyi átépítésen ment keresztül, a Hauszmann-féle változat az épületfejlődésnek alighanem a csúcsát jelentette. Az akkori kereskedelmi miniszternek kifejezett kérése volt, hogy elsősorban hazai mestereket és cégeket bízzanak meg a munkálatokkal, hadd lássa a világ, mire képes a magyar ipar. Óriási rang és megtiszteltetés volt szerephez jutni az építésben. Zsolnay Vilmos, az akkor már komoly hírnevet szerzett pécsi kerámiagyáros is felségfolyamodványt nyújtott be, hogy szeretne egy tisztán majolikaburkolatú termet készíteni a palotába.

Hauszmann Alajos végül három helyiségből álló, történelmi témájú díszteremsorozatra tett javaslatot, így született meg a Habsburg-, a Hunyadi- és a Szent István-terem gondolata. Zsolnay Vilmos ez utóbbiban kapott jelentékeny feladatot: egy több mint négy méter magas kandalló Szent István életnagyságú büsztjével, tíz nagy méretű kerámiára festett királykép, két triptichon az ajtók fölött és számos, a falburkolatba és a mennyezeti gerendák közé illesztett kerámiatábla elkészítésével bízták meg. A részletterveket a Hauszmann irodájában dolgozó Györgyi Géza rajzolta meg neoromán-szecessziós stílusban. Munkájában felfedezhető, hogy a millenniumra „visszaközépkoriasított” pécsi székesegyház belső motívumrendszerét használta fel.

Ha Zsolnay cége az akkori magyar agyagipar reprezentánsa volt, akkor a falakat körben borító faburkolatot készítő Thék Endre, az intarziás parkettát szállító parkettagyáros, Neuschloss­ Ödön, a kárpitokat prezentáló Haas Fülöp és fiai, valamint az aranyozott bronzcsillárt, falikarokat készítő Kissling Rudolf és Fia Rt., illetve az egyéb fém alkatrészeket szállító Jungfer Gyula is az akkori hazai kézműipar élvonalát képviselték. A Szent István-teremmel hamar sikerült is lenyűgözni a világot. Még a palotába építése előtt a teljes enteriőrt kivitték az 1900-as Párizsi Világkiállításra, ott összerakták, s a kastélyépítészetben nem éppen járatlan franciák számos különdíjban részesítették.

Fotó: Kurucz Árpád

A világkiállítás után a berendezési tárgyak a palota déli összekötő szárnyában, az uralkodói lakosztály közvetlen közelében kaptak helyet 1902-ben, amely méltó volt arra is, hogy IV. Károly 1916-os megkoronázásakor a koronaőrség ide helyezze ki a koronaékszereket, hogy azok innen induljanak a ceremóniára.

A háborúban elpusztult terem helyreállítását meg sem kísérelték a szocializmus időszakában. A Budapesti Történeti Múzeumban 2000-ben rendeztek nagyszabású palotatörténeti kiállítást, amelyet kiterjedt kutatás előzött meg. Ennek során derült fény arra – emlékszik vissza Rostás Péter művészettörténész, a Várkapitányság vezényletével megvalósuló Nemzeti Hauszmann Program művészettörténeti szakértője –, hogy a palotának művészeti szempontból nemcsak az egyik legértékesebb, de egyben a legjobban dokumentált helyisége is a Szent István-terem. A kormány négy éve hozta meg döntését arról, hogy eredeti helyén állítják fel a terem 1,4 milliárd forintos keretből elkészíthető tökéletes mását, együtt a palota ötvenes években elpusztított déli homlokzatának helyreállításával. Az Angyal Tibor építész tervei által – és a kivitelezők zsűriztetett gyártmánytervei szerint – alkotott munkát pilot projektként is értelmezhetjük, amely a palota további rekonstrukcióját készítheti elő.

A tökéletes másolat nem túlzó kifejezés. Azt jelenti, hogy minden anyagában, színében, formájában, méretében, technikai jellemzőjében az eredetivel tökéletesen megegyezőnek kell lennie a régi-új teremnek. Még az egykori mesterek által elkövetett kivitelezési hibáknak is ugyanott kell lenniük, ami komoly kihívást jelent az intarziás parketta gyártására vállalkozó újpesti cég operatív igazgatója, Nagy György szerint. Mint mondja, a mai technikával sokkal könnyebb lenne hibátlan intarziát alkotni, de elvárás volt, hogy az eredetileg is használt hagyományos módszerrel készüljenek az elemek.

Fotó: Vecsey Ádám

Az elmúlt négy év jórészt kutatással és előkészítéssel telt. A Hauszmann idejéből származó részletrajzok és egyéb dokumentumok, a legkülönfélébb helyekről előkerülő fényképek ugyan jó támpontot jelentettek, de ezekből nem derült ki minden az egykori munkamódszerekről, amelyek a hajdani mesterek napi rutinjához tartoztak. Szerencsére találtak korabeli párhuzamot, Groedel­ Ármin dúsgazdag fakereskedő villáját a pesti Lendvay utcában, amely ma az Orosz Ortodox Egyházközség birtokában van. A Tisza István miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápoló Groedel testvérek egykoron elhatározták, hogy csináltatnak maguknak privát Szent István-termet – valószínűleg ugyanazokkal, akik a várbelit is készítették. El is készült a terem leegyszerűsített mása, amely a Zsolnay-kerámiákat kivéve (azt nem rendelték meg) legtöbb részletében megegyezik az eredetivel, vagy legalábbis nagyon hasonlít hozzá. A Groedel-féle terem vizsgálata tisztázott számos részletkérdést – emlékszik vissza Rostás Péter –, különösen az aranyozott bronzcsillárokat és a falikarokat illetően, amelyek Kissling Rudolf üzemében készültek. A fémelemek rekonstruálását az ország talán legkeresettebb fém-ötvös restaurátora, Vecsey Ádám vállalta el.

A szakembertől megtudjuk, a fém dísztárgyak elemeinek modelljét eredetileg 3D-s technológia segítségével kívánták rekonstruálni, de a technológia kudarcából okulva végül különböző formalevételi módok alkalmazásával és szabadkézi mintázással készültek el a darabok.

A századfordulós öntési eljárásokat még csak-csak alkalmazza néhány bronzöntő az országban, de a probléma ott kezdődött, hogy a nagy méretű dísztárgyak keményforrasztási szaktudása kiveszett, miután hatvan éve a hegesztés vált általános gyakorlattá.

Forrás: Várkapitányság

Másféle nehézségekkel kell megküzdeniük a terem falburkolatát készítő faipari szakoktató, asztalosmester, ipari formatervező, 3D-s programozó, műbútorasztalos és faszobrász munkatársaknak, akiknek mintakönyvek és más források révén komoly szakmatörténeti kutatásokat kellett végezniük arra keresve a választ, hogy Thék Endre Üllői úti bútorgyárában annak idején vajon milyen szerszámokat, eljárásokat, fakötéseket alkalmaztak a mesterek. Az épületrestaurálásra szakosodott cég gyártást vezető szakemberétől, Komjáthy Istvántól megtudjuk, hogy a termet burkoló díszes falat harminc éve száradó diófából készítik, elkerülendő az alakváltozást. A különleges igényeket kielégítő faanyagnak már a felkutatása is kihívás volt, de végül részben Boszniából, részben hazai lelőhelyről sikerült beszerezniük. A fal sok száz kisebb-nagyobb, egymással klasszikus asztaloskötésekkel kapcsolódó elemből áll össze, ami azt jelenti, hogy egyetlen fémcsavar vagy más ma használatos kötés sem jöhet szóba.

Újpestre látogatunk, ahol az intarziás padlóburkolatokban és egyedi bútorok gyártásában jeleskedő cég egyre bővülő üzemét találjuk. Nagy György operatív igazgató megmutatja a Szent István-terem parkettájának sárkányos mintadarabját, amelynek fő motívumát kerti diólapból intarziavágó fűrésszel, kézi munkával vágják ki. A sárkányforma körüli felületet vörös tölgyből, szegélyét pedig mahagóniból készítik. A színben megfelelő dió alapanyagot száz-százötven éves fák törzseinek középső, sötétebb harmadából nyerik. A mai padlólakkok ugyanakkor vizuálisan megegyező hatás mellett sokkal jobban védik a parkettát a behatásoktól, mint a hajdani anyagok.

Újpestről Pécsre, a Zsolnay porcelánmanufaktúrába utazunk, ahol Ódor Bence István fiatal festőművész éppen III. Endre királyunk palástját színezi hatalmas kerámialapon. Ő és a sziluetteket felrajzoló Nagyné Garai Mónika és Deák Anita porcelánfestők ezt a munkát pontosan úgy végzik, mint egykor Nikelszky Géza és Darilek Henrik festők tették Zsolnay Vilmos megbízásából. Zsolnay akkoriban kifejlesztett egy technikát vászonra alkotott festmények pirogránit (kerámia) lapra másolására. A Szent István-terem majolikaképei úgy születtek, hogy Roskovics Ignác olaj/vászon királyképsorozatát – amely máig hiánytalanul megvan a Parlamentben – másolták át kerámialapokra. Mindezt leírni könnyű, de kivitelezni annál nehezebb. Például minden egyes festékréteg után újra kemencébe kell rakni a képtáblát, mert más hőfokot igényelnek az egyes festékek, és mást az aranyozás. Egy magánszemélynek köszönhetően előkerült a megsemmisült kályha egy épen megmaradt csempéje is, így pontosan azonosítani tudták az eredeti színeket. Azt viszont ki kellett kísérletezniük, hogy a felvitt mai festékek miként változnak a kiégetés során. Az elmúlt hónapokban nemcsak a kályha, a mennyezeti kazettákba helyezett kerámiaképek és Szent István büsztje készült el, de a tízből hat királykép is, és folyamatban van a két triptichon – mondja Treitz Ferenc igazgató.

Fotó: Kurucz Árpád

Pécs átellenes szélén bukkanunk a terem kárpitjainak elkészítésével megbízott lakástextilgyártó cég, a Rovitex központjára, ahol Romeisz­ Norbert igazgató áhítattal tekeri ki a széles tárgyalóasztalra a hernyóselyemből készült és aranyozott vörösréz szállal hímzett falikárpitot.

A függönyök és kiegészítőik rekonstrukciója azzal kezdődött, hogy a véletlen folytán épségben fennmaradt eredeti függönydarab összetételét és szövési struktúráját E. Nagy Katalin és Járó Márta restaurátorok, majd a berlini Humboldt egyetem specialistái meghatározták. A bonyolult struktúrájú falszövet elkészítésére mindössze két-három manufaktúra képes ma Európában. Szerencsére Németországban sikerült olyan gyártót találni, aki – igaz, ötszöri nekifutásra – végül képes volt az elvárt módon legyártani a brokátot. A szintén egyedi minőségű bársonyt elzászi üzem tudta reprodukálni, hogy aztán a berlini textilrestaurátorok több hónap alatt „aranycérnával” felhímezzék rá a meghatározott domború mintákat. Így készültek el sorra a székek és ülőkék kárpitjai, és készülnek a szintén hímzett függönyök a külön iparművészeti alkotásnak számító bojtokkal, amelyek egy müncheni specialista szaktudását dicsérik.

A Rovitex igazgatója is elmondja ugyanazt, amit kivétel nélkül az összes résztvevőtől hallottunk: a Szent István-terem projektje szakmai életművük csúcsát jelenti. Presztízs és referencia, amely pénzben nem kifejezhető. Minderről a nagyközönség is meggyőződhet a tervek szerint 2021. augusztus 20-ától.