Lugas: Eredetileg az analfabetizmus felszámolására irányult az olvasás világnapja. Mára újabb kérdéseket vet fel, hogy megváltozott az olvasás eszköze, módja. Milyen hatással van ez a társadalomra?
Nagy Attila: A nyomtatott forma háttérbe szorult ugyan, de ettől még az olvasáson át vezet az út a tudás megszerzéséig, történjék bár az táblagépről, laptopról vagy számítógépről.
Gereben Ferenc: A legfrissebb kutatások már számolnak a rövid e-üzenetek, SMS-ek, kommentek, utcai reklámok és szórólapok olvasóival. Olvasás lenne ez is? Mert ha igen, akkor valóban nem beszélhetünk analfabetizmusról a fejlett világban. Bár rendkívül pragmatikus formája az olvasásnak, amikor csak böngészek vagy végigfuttatom a tekintetem egy reklámfelületen. Én foszlányszöveg-fogyasztásnak nevezem ezt a tevékenységet, mert nem a magam építésére, szellemi, erkölcsi fenntartására szolgál, amint azt korábban az olvasás legfontosabb céljának tartottuk. Praktikus információszerzésnek persze jó, de ez már nem az az olvasás, amelyet mi az elmúlt fél évszázadban vizsgáltunk.
Lugas: A XX. század elején a népesség közel egyharmada írástudatlan volt Magyarországon, a század közepére ez az arány tíz százalék alá csökkent. Pályájuk kezdetén, az 1960-as években hihették önök, hogy az analfabetizmus már a múlté?
Gereben Ferenc: Miután bevezették a nyolcosztályos általános iskolát, lassan eltűntek az olyan jelenségek, hogy írástudatlanok keresztet írnak a nevük helyére. Tüzetes vizsgálatokat végeztünk az 1970-es évektől, amelyekből világosan kiderült: a felnőtt népesség közel tíz százaléka semmit nem olvas. A betűket felismeri, csak nem használja. A klasszikus analfabetizmus lényegében átment funkcionális analfabetizmusba, az a tíz százalék körüli arány pedig mind a mai napig tartja magát. Az olvasáskultúra „fehér foltjai” makacsul újratermelődnek.
Nagy Attila: Nem szabad figyelmen kívül hagyni a társadalom sajátos mozgását! Folyamatos küzdelemről van itt szó, amely a nehéz sorsú, alacsony iskolai végzettségű társadalmi csoportokat érinti leginkább. A szakképzetleneket. Azokat a családokat, amelyekben alapattitűd: az iskola rossz hely, ahelyett, hogy a szülő azt mondaná a gyerekének: járj iskolába, mert ott olyat is hallhatsz, amire itthon nem tudunk megtanítani. Ezek a meglévő nehézségeink, és akkor még egy lehetséges migránsáradat szóba sem került!