Világmegmentés most! – Karanténmese

„A koronavírus gyerekekre nem igazán veszélyes, a Berci nevűekre meg főleg nem, de a többiekre sem, az idősebbeket jobban megviseli, a legidősebbeket meg aztán húha. Szóval nagyon vigyáznunk kell Mamóra.”

Karanténmese – ilyen se volt még, de mit tehet arról a mesemondó, ha fenekestül felfordul a világ? Mesél Mártiról és Csabáról, akik „néha borzasztóan és véglegesen csődöt mondanak az előrelátásban”, és világjárvány idején csak sodródnak az árral. Pedig elég jó szülők, Jusztinak is elnézik, hogy morcos és kiállhatatlan. Az ember néha ilyen. Tizenhat évesen pláne, és Juszti még a jó fejek közé tartozik, mert – ha senki sem látja – gyengéden magához húzza kisöccsét, hogy megnyugtassa: „a koronavírus gyerekekre nem igazán veszélyes, a Berci nevűekre meg főleg nem, de a többiekre sem, az idősebbeket jobban megviseli, a legidősebbeket meg aztán húha. Szóval nagyon vigyáznunk kell Mamóra.” De miért süt Mamó állandóan kuglófot? A nyugdíjazott mikrobiológus ezáltal mágikus forrásokhoz is hozzáfér, Grannykype-on tartja a kapcsolatot unokáival – a Grannykype nem internetalapon működik, hanem kuglófsütés-alapon –, és tőle származik a védőfelszerelés: az antikáköpeny. Így indul a konspiráció. Az antikáosztaghoz csatlakozik még a szomszédból Borka, akinek nagyapja Arisztotelészt olvas, és az arany középutat hirdeti: „Sem túl sok internet, sem túl kevés. Sem túl sok csokis croissant, sem túl kevés. Sem túl sok ábrándozás, sem túl kevés. És így tovább.” Kezdődhet a világ megmentése!

A könyv első oldalán tízéves főhősünk majd kiugrik a bőréből, hogy nem kell iskolába mennie. Aztán a kalandok végén, a történet utolsó lapjain Berci már türelmetlenül várja szeptember 1-jét. Hogyan kezdődött az idei iskolaév? Tényleg nagyon örültek egymásnak a gyerekek. Volt olyan osztálytárs, akivel március 13., péntek óta nem találkoztak az én gyerekeim, közel fél éve nem látták egymást, ennek is szólt az izgalom, meg annak a vágynak, hogy talán végre minden visszatér a régi kerékvágásba, biztonságos lesz újra az élet. Berci, Juszti és Borka sem vágyik másra, bár a megszokott világunk megmentése nagy kaland. Amikor megdőlni látszik az alaptétel: „a felnőttek arra valók, hogy előre tudják a dolgokat”, az antikáosztag kezébe veszi az irányítást. Csakhogy a felnőttes viselkedésnek ára van, például átmenetileg le kell mondani az önfeledt gyermekségről. Így volt ez a bezártság hónapjaiban, amikor a családtagok együttműködést, megértést vártak el egymástól. A kicsik is alkalmazkodtak, okos nagy gyerekké váltak hirtelen, mert fel kellett nőniük a feladathoz. Megtanulták, hogy apa és anya otthon dolgozik, a számítógép nem csak játékra való, és a házimunkából is ki kell venni a részüket. Máshogy nem vihető az élet.

A terheket cipelő gyerek persze olykor filozofálgat. A tűnődő, tépelődő Berci meglátásai át- és átszövik a karanténmesét, hitelesítik az elbeszélőt, és szórakoztatják az olvasót. Bendl Vera az élőbeszéd közvetlenségét imitálja, könnyed mondatfűzésével lazít a szorongató helyzeten (csak akkor erőltetetten trendi, amikor úgy fogalmaz, hogy meg kell várni: „Juszti tiszta legyen”, pedig az a drogkarrier és nem a betegség lefolyásának része). Egyébként pontos, a legapróbb részletekig ismeri a családi életet, a feszültség ábrázolásakor tudja, hogy „a mérgesség az éppen olyan szokott lenni: nem figyeli meg a részleteket”. A remek karakterek megjelenítéséhez hozzájárulnak Remsey Dávid illusztrációi, különösen ami azt a „csúnya-szép koronavírust” illeti. További öröm, hogy a gyerekek végül nem maradnak magukra a fordulatos mesében, legfőbb szövetségeseik épp a nagyszülők lesznek. Igen, azok a kiszolgáltatott, de sok csodát megélt öregek.

(Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – Karanténmese Remsey Dávid rajzaival. Pozsonyi Pagony Kiadó, 2020, 164 oldal. Ára: 2490 forint)