Járványszentjeink nyomában

A betegségek esetén számos szent égi pártfogását kérhették az előző korokban élő hívők.

http://www.metmuseum.org/art/collection/search/436332

Szent Rókus az 1360-as években ezreket ápolt az itáliai pestis idején
Fotó: metmuseum.org

Az orvosszentek kultusza keleti eredetű, s legnépszerűbb képviselője Szent Kozma és Szent Damján. A IV–V. század óta számos nyelven és alakban fölbukkanó legendájuk szerint testvérek voltak, akik ingyen gyógyítottak. A szentek életrajzaival foglalkozó kutatások római, arábiai és ázsiai Kozma- és Damján-legendákat is számon tartottak, s az ortodox hagyományban mind a háromnak volt külön ünnepnapja is, ezért a legújabb időkig három ilyen nevű orvosszentpárost föltételeztek. Vélhetően azonban csupán egy hagyománynak több variánsáról van szó. Az közös vonása az eltérő legendaköröknek, hogy orvosok voltak, ingyen gyógyítottak, és a hitük miatt szenvedtek vértanúhalált valamikor a III–IV. századi keresztényüldözések idején. Egyik életrajzuk szerint az első sikeres transzplantáció is a nevükhöz fűződik: egy elüszkösödött lábú, fehér bőrű férfi beteg alsó végtagját távolították el, s ültették be helyette egy fekete bőrszínű mór lábát.

A két ősi orvosszent ábrázolása a Szent Koronán is fölbukkan, mégpedig a magyar államiság jelképének számító kegytárgy corona grae­ca, azaz „görög korona” részén, amelyet a XI. század második felében VII. (Dukasz) Mihály bizánci császár küldött I. Géza magyar királynak. A művészettörténeti értelmezés az uralkodónak kért égi bölcsesség szimbólumaiként interpretálja őket, míg Bálint Sándor – XX. századi néprajzkutató, művészettörténész, egykori kereszténydemokrata parlamenti képviselő – szerint a királynak kívánt (szintén mennyei eredetű) egészség őrzőiként jelennek meg a koronán.

Attribútuma, illetve legendája alapján vált a betegek védőszentjévé például Szent Erasmus, Szent Luca vagy Szent Rókus. Erasmus a keresztényüldözések idején szenvedett mártíromságot, mégpedig úgy, hogy kínzói csörlővel tekerték ki a beleit. Emiatt egyrészt a vajúdó anyák, másrészt a hasfájástól, hasi görcsöktől és kólikától szenvedők, valamint a hasfájós és síró csecsemők szülei fohászkodtak hozzá. Luca a szembetegséggel élők és a vakok patrónája: neve miatt (mivel a Luca név a latin lux, azaz „fény” szóból származik) éppúgy, mint szentéletrajza alapján. A szüzességet fogadó és keresztény vallása miatt a IV. század elején meggyilkolt Luca ugyanis, amikor megtudta, hogy kiválasztott jegyesének a szemei tetszenek, kivájta azokat, és egy tálcán elküldte neki: így átélte a szemfájdalom kínjait.

A XIV. századi Szent Rókus a legendája szerint gazdag szülők gyermekeként született, ám amikor meghaltak, örökségét templomok, kolostorok és ispotályok (szerzetesrendek által fönntartott kórházak) között osztotta szét. S amikor hírét vette az 1360-as években, hogy Észak-Itáliában pestis tombol (amely járvány akkoriban Európa lakosságának mintegy egyharmadát vitte el), odament, és betegek ezreit ápolta, illetve gyógyította meg érintésével. Piacenzában ő is megkapta a kórt, amelynek terjesztése elől karanténba vonult egy, a városhoz közeli barlangba, ahová naponta egy kutya vitt neki élelemként egy darab kenyeret (ezért későbbi ábrázolásain az állat mindig szerepel). Ugyan a betegségből meggyógyult, ám kémnek nézték, börtönbe vetették, ahol meg is halt.

Szent Rókushoz nemcsak pestis esetén, de minden gyorsan terjedő és veszélyes járvány (így például a himlő és a kolera) idején is bizalommal fordultak az elmúlt századok katolikusai. Ennek jegyében számos – főleg a XVIII. században épített – magyarországi kápolna, templom, kórház, városrész őrzi a szent és a járványok emlékét: Szegedtől Budapestig, Bajától Vácig. Szabadkán pedig úgy tartották, hogy ha Rókus-napon, augusztus 16-án szigorú böjtben csak dinnyét és főtt kukoricát esznek, akkor elkerülik őket a ragályos betegségek. Szent Rókus kultuszának kontinentális elterjedése a konstanzi zsinat idejére tehető. 1414-ben ugyanis a városban fölütötte a fejét a pestis, amely a szent képének a település utcáin való körbehordozása következtében – tartja a hagyomány – rögtön meg is szűnt.

A következő, Szent Rókust megszólító, az 1970-es években egy akkoriban nyolcvan év körüli, Baranya megyei adatközlőtől följegyzett imádságot Erdélyi Zsuzsanna, jeles néprajzkutatónk közölte:

„Oh Szent Rókus, kérünk téged, / Hajtsd le hozzánk füleidet, / Mutasd meg kegyességedet. / Őrizz meg minden vesztéstől, / Éljünk szentél a szent hitben, / Egészséggel az életben, ámen.”