Segítsd a királyt! – Anyanyelvünk

Nagyon fontosak a példaképek, mégsem hangsúlyozzuk eléggé a fiataloknak, hogy szükség van rájuk, akár többre is.

Debrecen, 2014. december 16. Jelenet Ratkó József Segítsd a királyt! címû történelmi drámájának próbáján a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2014. december 16-án. A színdarabot december 19-én mutatják be Csikos Sándor rendezésében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

A Szabolcs-Szatmár-Beregből származó Ratkó József és Béres József a konok kitartásukért az igaz, a jó, az ember mellett mindketten megérdemlik, hogy példaképek legyenek. Az egyikük a lélek gyógyásza, a másikuk a testé. Ratkó drámát írt, Béresről drámát írtak (Fazekas István A megvádolt címmel).

Ratkó József Segítsd a királyt! című műve 1984-ben jelent meg. A darab nyers és őszinte, ugyanakkor lírai és érzéki. A nyelvezetét tekintve valóban veretes, sajátos kettősséget hordoz magában. Ebből az ellentétből építi alkotását, katedrálisát a költő Ratkó. A nyerseség és az emelkedettség katartikus szimbiózisával szembesül az olvasó, illetve a néző a színházban. A háromfelvonásos történelmi drámát 1985-ben mutatta be először a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház.

Bár az egyik kritika úgy fogalmaz, hogy „a darab nyelvezete nehézkes, tele van latin citálásokkal és ómagyar szövegrészletekkel”, elolvasva a művet Kósa Ferenc rendező gondolataival érthetünk egyet: „Költői nyelvezete pentaton hangulatú pontosságaival, lélekmélyi és valóságfeletti felhangjaival József Attila világához rokonul.” A drámára alapvetően a már említett kettősség jellemző: a költői magasságokat váltja a kemény, szókimondó hang. Az óbéli Öreg megszólalásai, Csete lírai, csodálatos költői szavai és István metaforái és archaizmusai a mű nyelvezetének meghatározó elemei.

Ratkó József drámájában is megjelenik a költői­ség, és már-már drámai költeménynek nevezhető, és mivel a magyarság szempontjából a témája kiemelkedő és sorsfordító (pogány hitet elhagyó és az ősi szokásokat elfelejtő, a keresztény hitre áttérő nép), így sors-, sőt magyarságdrámának is nevezhetjük. Nyelvileg sokszínű, sokhúrú, megtalálhatóak benne archaikus népi hiedelmek, regölés, bájolás, közmondások, szólások, az Ómagyar Mária-siralom, a Halotti beszéd korának nyelvi elemei. A háromezer soros, jambusokba fogott alkotás nyelvi ereje a Bánk bánéhoz mérhető.

Nyelvezetére alapvetően a már említett kettősség jellemző: a költői magasságokat váltja a kemény, szókimondó hang. Íme, az óbéli Öreg egyik megszólalása

„Hogy zúg a lélek szerte! / Vélitek, / hogy méhe zümmög, dongó dörmölög, / szellő zihál?”

A dörmölög hangfestő kifejezés, kizárólag Ratkó szóteremtménye. A lírai, csodálatos költői archaizálás sorába tartoznak Csete alliteráló szavai is az elhunyt Imréről:

„Napszentületkor ült volna velünk / szárnyék előtt – fülelve fű növését, / szél szusszanását; s láttuk volna együtt / csak egyszer is, hogy hintázik a Hold, / hogy leng az ég tömérdek csillaga!” És az ellentettje. A Főpap az Öregre ekképp mordul : „Hát itt van ez a bakbűzű barom, / Krisztus-csúfoló cégéres lator, / dögleltető gonosz?”

Hasonló erejű az Öreg beszéde is a Főpaphoz, amely egyúttal az ellentétes párhuzam szerkesztésre is példát ad:

„Szolgát fenyítsz, ha úr latorkodik? / Király ha gyilkol, cselédjét ölöd? / Vétkes az ég, s a földet rugdalod? / Eszehagyott! Elmédnek híja van!”

Istvánnak a művet záró imája megható és felemelő:

„Lenni nem kezdett s véghetetlen Úr, ki / markoddal megmérsz minden vizeket, / s araszoddal az egeket beéred, / ki haragodnak egy leheletével / világot fújsz el, csillagot kioltasz, / s föld megindul, hegyek hanyatlanak / egy intésedre, Uram – égig érő / s hatalmaskodó népeket elejtesz, / míg virágoznak választottaid – / vigyázz reánk, hogy álljunk meg a hitben; / segíteni ne vesztegelj nekünk, / s hogy el ne esnénk, óvjad lábainkat!”

Az immár több mint harminc éve eltávozott Ratkó József ma is hitet és erőt adó, lelkesítő drámája a nyelvi szintézis kiemelkedő példája. 1985. január 12-én, az előadás premierjén a szerzőt is kiszólította a taps. Nagy mű született.