Rövid szünet, majd következett az aznapi második betevő, a színekben viszont igencsak bővelkedő lengyel film, a Sweat. Azaz verejték vagy éppen veríték. Na, ha van rövid műleírás, ami meg engem taszajt minél távolabb egy mozitól, az a Sweaté. El kell ismernem ugyanis, hogy ha van ezen a Földön valami, ami iszonyatosan távol áll az érdeklődési körömtől, az a fitneszedző-influencerek világa. Tart is mindez egy darabig, és még a gyönyörű és tehetséges lengyel színésznők sorát gyarapító Magdalena Koleśnik szűnni nem akaró látványa sem enyhít az állapotomon, holott azt gyorsan felmérem, hogy ez a nő vagy magát hozza, és tényleg ilyen, vagy egy zseni. Ám az események hirtelen és valóban váratlan fordulatot vesznek. A valódi világ egyszer csak durván beleszáll hősnőnkbe, Magnus von Horn filmjéről meg kiderül, hogy képes ítélkezés nélkül felmutatni lelkeket és közegeket, glamúrt és szeretetéhséget, és ezáltal közel hozni a mégoly távolit is.
fel lelkeket és közegeket
Másnap a Wendy (rendezte A messzi dél vadjait is jegyző Benh Zeitlin, a történet a Peter Panra emlékeztet) kópiája hosszas szenvedés után, úgy a harmincadik perc táján végleg feladja, A beszéd című francia filmvígjáték pedig a váratlannak szánt vizuális megoldások ellenére totális unalomba fullad. Oké, nem lehet mindig nyerni, de harmadnap a Berlin, Alexanderplatz mindenért kárpótol. A kétely persze itt is felmerül, mit lehet még kihozni Döblin 1929-es regényéből, Fassbinder után meg pláne, értjük, tudjuk, ez van, a világ, ami ugye hol színes, hol meg nem, már megint a vesztébe rohan, válság, drogok, perverziók, most meg még ez a járvány is, ülünk a moziban talpig maszkban, a saját sci-finkben és jelen idejű disztópiánkban, ráadásul azt olvasom a kis félrevezető brosúrámban, hogy az aktualizált verzió főhőse hajón menekült Afrikából Európába, és ezt sem akarom már olyan nagyon száznegyvenedszer, de aztán minden jóra, illetve ugyanakkor rendkívül súlyosra és ütősre fordul. Először is fekete hősünk nem menekült, hanem embercsempész, ez némi odafigyeléssel elég hamar kiderül, és azonnal más megvilágításba helyezi a dolgokat, másrészt Burhan Qurbani rendező és elképesztő színészei olyan feszültséget teremtenek három röpkének tűnő órán át, hogy Fassbinder alighanem elégedetten mosolyog valahol a menny és a pokol között félúton.
A negyedik napról meg majd legközelebb.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!