Kakaós Csiga

Kakaós Csiga családban él. Mondhatni hagyományos családban. Olyan régimódiban, mint a boomerek.

Kakaós Csiga családban él. Mondhatni hagyományos családban. Olyan régimódiban, mint a boomerek. Kakaós Csiga az apa, a családfenntartó. Neje, Túrós Táska, háztartásbeli, gyermekük pedig Lekváros Papucs, lány, már felnőtt, és eladósorban van. A családfájára igen büszke az apa, messzi régmúltba tudja visszavezetni őseit.

Az alapító még az 1700-as évekből egy bizonyos kisnemes, Chelsea Bun, kinek címerében még citromhéj, fahaj és mazsola volt. Ez a kisnemes aztán elszegényedvén egészen a távoli Magyarhonba vándorolt, és újrakezdte életét. Nőül vette Csokoládés Tekergét, s valójában ő lett aztán a család mater familiasa, tőle erednek a legkülönfélébb elágazások, Diós Csigáék, Csokis Csigáék, az elfajzott és elbitangolt Pizzás Csigáék, akikről Kakaós Csiga rémtörténeteket mesélt esténként kislányának, és akikkel egy tisztességes Kakaós soha életében nem volt hajlandó érintkezni.

A család egyik ága kikeveredett Erdélybe valahogyan, s ott megalapították a Darázsfészek famíliát, az ő címerükben szintén csiga alakban tekeredő tészta található, cukrozott vajjal és dió­val ékesítve, de az a tészta kelt tészta, szemben az ősi Kakaósok leveles tésztájával. A szilaj, mindig is kuruc hagyományokat ápoló Kakaósok egy másik elfajzott, elbitangolt, ellabancosodott ága kitántorgott a németekhez, ott felvette a Schnecken, utóbb a Schokoschnecken nevet, és előkelőbbnek akarta látni magát, mint a magyar Kakaósék.

Kakaósék egyik zabigyereke – állítólag kifelejtették a sütőből, és nyersen maradt, ó, borzalom! – aztán elvándorolt Karcag környékére, s mert arrafelé, a kunok vidékén minden más egy kicsikét, hát ez a zabi Kakaós Ferdinánd Tekercs néven süttette magát újjá.

S mint tudjuk, hajdan „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, a nagy kitántorgást a Kakaósok sem úszták meg. Így került Amerikába egy bohém, semmirekellő – manapság „szabad szellemnek” nevezik az ilyeneket – Kakaós, aki, mint az összes ilyen, hamar elfelejtette, honnan is származik, elfelejtette a nyelvet is, és a hivalkodó Cinnamon Roll nevet vette fel, bár a háta mögött csak Sticky Bunnak hívták a dologtalant.

Nos, körülbelül ennyit tudhatunk Kakaós Csiga családfájáról, őseiről és eredetéről.

Neje nem büszkélkedhetett ilyen régi és nemes ősökkel.

Szerényi Gábor rajza

Ő csak annyit tartott számon, hogy a nagyanyja még Túrós Batyu volt, az egyik őse pedig Túrós Béles, majd felkerültek a városba, elprolisodtak, és ő már Túrós Táskaként ment hozzá egy igazi Kakaóshoz, ami hozzájárult némi rangkórsághoz, ami az elprolisodottak gyakori betegsége, így Kakaósné született Túrós Táska is ebben szenvedett, például előszeretettel viselt hétköznapokon is porcukor fátylat, amit urától lesett el.

Gyermekük, Lekváros Papucs olykor-olykor szintén felöltötte a porcukor fátylat, s előszeretettel váltogatta a bélését is, hol szilvalekvárt, hol baracklekvárt öltött a tészta alá, de alapjaiban egy egészséges öntudatú, céltudatos ifjú hölgy volt, és azt is pontosan tudta, őnála egy Pizzás nem jöhet szóba, annyira nem adhatja alább.

Rezeda Kázmér hosszú-hosszú évek óta ismerte az egész családot. Kisiskolásként a Virányos út és a Fészek utca sarkán lévő „kisboltban”, vagy ahogy még nevezték, „kisközértben” vett magának reggelenként kakaóst, és a közértes nénik – két nagydarab, dús keblű, krumplistészta-illatú asszonyság – „drága szőke kis angyalkámnak” szólították őt, ami egyszerre ejtette zavarba és töltötte el büszkeséggel a kis Rezedát.

Az úgynevezett szocializmus nevű össztársadalmi kísérlet zajlott akkoriban, amelynek az volt a lényege, hogy nincsen szabadság, viszont mindenkinek egyformán ugyanolyan szürke és szegényes az élete. Ez alól Kakaósék sem tudták kivonni magukat, így az a kakaós csiga, amelyet azokon a reggeleken a kis Rezeda Kázmér megvásárolt, nem volt sem ropogós, sem friss, sem szaftos, sem porcukros, hanem szittyós, megöregedett, alig töltelékes és ócska. Ahogy az LGT énekelte kicsit később: „A kerékkötőt azt kerékbe törték, / Vagy kereket oldott jó időben még, / Ó, ez embertelen szép! / Vagy kereken kimondta, kertelés nélkül: / A kevés az neki mindenből elég. / Ó, ez embertelen szép!”

Nos, ilyen volt a szocializmus kakaós csigája, de a kis Rezeda Kázmér mégis szerette. Azután, már gimnazistaként, reggelente, iskolába menet megismerkedett az ellenállás kicsiny szigeteivel, legalábbis eggyel mindenképpen. Az a sziget a Pálya utcában volt, és pékség volt a neve. (Ma már valami fitneszterem van a helyén.) Abban a pékségben, szembemenvén a szocializmus rögvalóságával és mélységesen mély igénytelenségével reggelente hatalmas, friss, ropogós, vastagon töltött, gazdagon porcukrozott, illatozó, még meleg kakaós csigákat adtak, és akkoriban, ha az ember azt mondta, hogy meleg, nem jutott eszébe mindjárt valami más, és nem kellett mindjárt megijedni vagy röhögni.

Ott, abban a Pálya utcai kicsike pékségben születtek újjá Kakaósék, és szálltak szembe a rendszerrel. És Kakaós úr ebben a harcban számíthatott nejére, Túrós Táska asszonyságra, aki szintúgy gazdagon bélelve, frissen, mosolygósan került elő ugyanazon kicsike pékség kemencéjéből reggelente. Lányuk, Papucs akkoriban még csak álom volt, vele Rezeda Kázmér évekkel később találkozott először, egy disznóvágáson, ahol Lekváros Papucs forró hájastészta-köntösben, szilvalekvárral bélelve ugrott elő a kemencéből, mindjárt a friss disznóságok után, s olyan, de olyan kívánatos volt, hogy a már legény Rezeda majdnem elcsábult örökre, hogy vidékre költözvén disznót tartson, s aztán minden reggel olyan papucsot reggelizzen.

Ez végül elmaradt – bárcsak tudná az ember tizenévesen, mi is az igazán helyes és a jó! –, de Rezeda Kázmér bensőséges viszonya Kakaósékkal megmaradt. Manapság csak azért aggódott Rezeda Kázmér, nehogy végképp kiszorítsa ezt a régi kisnemesi famíliát valamiféle „tescogazdaságoslószar”.

– Lehet, hogy olyan régi, kicsike pékséget kellene nyitni valahol… – gondolta még Rezeda Kázmér, azután gyertyát gyújtott, és elővette A varázshegyet.

Ő manapság azzal állt ellen a világszellem rögvalóságának.