Provokatív ünnep

Ha jól belegondolunk, nem számít előzmény nélküli lépésnek a Trianon-nap romániai hivatalosítása.

Román szurkolók a Magyarország-Románia Eb-selejtezőn Budapesten 2015. szeptember 4-én. Magyargyalázó rigmusok Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Akárhogyan nézzük is, lassan annak az évnek a végéhez közeledünk, amely számunkra a trianoni döntés századik évfordulójáról való méltó megemlékezés miatt ígérkezett kutya nehéznek. Aztán persze egészen másért lett az. A koronavírus-járvány rengeteg tervezett rendezvényt meghiúsított, elsősorban azok közül, amelyek utazásokat feltételeztek, történelmi helyszínek felkeresését célozták. A világ végét, ugyanakkor új világ kezdetét jelző Kárpát-medencei harangzúgás június 4-i időpontja ugyan már a járvány első hullámának végén volt, a tavaszi korlátozások azonban elsodorták az előkészületeket, elbizonytalanították a szervezőket. Mintha maga a Fennvaló intett volna visszafogottságra egy olyan esemény felidézésében, amelynek megítélése soha nem lesz egyöntetű. Nem is lehet, hiszen az érdemtelen vesztesek és győztesek perében hozott ítélet sok mindenre alkalmas, csak a megbékélés elősegítésére nem.

Persze e vérzivataros esztendő így is lehetett volna a Trianon-témában végzett kutatások, elemzések, új megvilágítások közreadásának békés, könyvillatú ideje. Magyar–román viszonylatban azonban e naiv felvetésnek a legcsekélyebb valószínűségét is szertefoszlatta az a folyamat, amelynek végén a múlt héten Klaus Iohannis román államelnök kihirdette a június 4-ét ünnepnappá nyilvánító törvényt. A gyakorlatba ültetés minden előfeltételével és elvárásszerűen megfogalmazott ösztönzésével együtt, hogy az a nap több legyen formális ünnepnél. Az ügy szolgálatába állítva természetesen pénzt, paripát, fegyvert és az ez idáig megingathatatlan történelemszemléletből fakadó szakértelmet.

A román parlament május 13-án szavazta meg, hogy a továbbiakban törvény írja elő a trianoni békediktátum – Romániában békeszerződés – aláírása pillanatának emléknapként kezelését. Az elnöki hivatal részéről érkezett néhány formai kifogás, törvényesnek álcázott kanyar, majd az Alkotmánybíróság kedvező véleményezése, utolsó előtti stádiumként a parlament újabb szavazása. Aztán a törvény kihirdetése.

Persze ha jól belegondolunk, nem számít előzmény nélküli lépésnek a Trianon-nap romániai hivatalosítása. Épp csak le kellett csapódnia, miután a nemzeti ünnep rangjára emelt, Erdély elcsatolását „népakarati” szinten megvalósító 2018. december elsejei aktus immár csak felületesen képes felborzolni a romániai magyarság hangulatát. Ez a közösség megtanulta túlélni a december elsejék bántó harsányságát, amely soha nem vette figyelembe, hogy a gyulafehérvári esemény össznépi ünneplését célzó hivatalos igény olyan, mint egy halottas menet tagjait arra kapacitálni, hogy csatlakozzanak az arra táncoló keresztelői vigassághoz. És miután román vidékekről szállított tömegekkel a magyar többségű régiók­ vékony létszámú románságának ünneplését is kezdték láthatóbbá és hallhatóbbá tenni, a helyiek becsukták az ablakot, míg ki nem ürült, el nem csendesedett a tér. Közben a magyar önkormányzati vezetők szélmalomharcot folytattak a rendfenntartó szervekkel, hogy a nemzeti ünnepi felvonulás mellőzze a magyargyalázó rigmusokat.

Román szurkolók a Magyarország-Románia Eb-selejtezőn Budapesten 2015. szeptember 4-én. Magyargyalázó rigmusok
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sepsiszentgyörgyön például már arra is volt eset, hogy román önkéntes „tévedt” az adventi gyertyagyújtási rendezvény színpadára, és miután a szervezők nem adtak teret a magánszámnak, országos visszhang kísérte a provokatív fellépést. Arra való hivatkozással, hogy a románság számára nem tették egyértelművé, hogy ez nem ugyanaz a „buli”.

A Trianon-nap törvénybe iktatása viszont már ugyanannak a bulinak a technováltozata. Hogy dübörgése mennyire lesz bántó, jövőre már biztosan kiderül, idén a gyülekezési korlátozások és a szoros határidő sem tette lehetővé az alkalom megfelelő dimenzionálását. Ráadásul olyan esemény minél szélesebb körű tudatosítása a cél, amelynek a román köztudatban és közbeszédben jószerint semmiféle előélete nincs. A román történelemszemlélet ugyanis az Erdély bekebelezését jelentő nagy egyesülést 1918. december elsejétől datálja. Az idei december elseje már kínálhat képet arról, milyen lendületet képes adni e jogi aktus a száz évvel ezelőtt hivatalosított országszéttépés „megünneplésének”. Bár torzítást okozhat, hogy december 6-án parlamenti választásokat tartanak Romániában, az ilyen események közelsége pedig mindig alkalmas arra, hogy szabadjára engedje az amúgy bizonyos mértékig féken tartott ordas eszméket.

„Egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát, ahol őt kigúnyolják, megbélyegzik, ahogyan önök tették velünk.” A megfogalmazás Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől származik, és még a törvénytervezet első megszavazása előtti parlamenti vitában hangzott el.

„Egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját, nemcsak nem EU-konform, hanem egyben óriási tiszteletlenség is a közösség tagjaival szemben.” Ez már Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár reakciója a törvény kihirdetését követően.

Immár két országban, Magyarországon és Romániában is hivatalos emléknapnak számít a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója. Mégis, micsoda különbség…