Súgópéldány a hason

Sok-sok évvel ezelőtt a Kiscelli Múzeum ódon, regényes falai között zajlott egy zárt körű, exkluzív rendezvény.

Szerényi Gábor rajza

Sok-sok évvel ezelőtt a Kiscelli Múzeum ódon, regényes falai között zajlott egy zárt körű, exkluzív rendezvény. A résztvevők a filmkészítés hazai és külföldi nagyjai, színészsztárok, tekintélyes producerek, a sajtótól szintén válogatott kiválóságok. Az elegancia pompája ragyogta be az estét, a dombornyomású meghívókon a holly­woodi Oscar-gálák kötelező dresszkódja szerepelt: „black tie”. Az értők tudják, ez a hölgyeknek nagyestélyi ruhát, a férfiaknak fekete szmokingot, fehér inggel, fekete csokornyakkendővel ír elő a protokoll szerint.

Ebbe az ékszerekkel csörrenő, elegánsan csevegő fényűzésbe egyszer csak becsörtetett egy szakállas, csapzott, kopott vadászkabátot hányavetin viselő, mackós figura, beült az egyik hímzett damasztabroszos, barokk asztal mögé, és felhajtott egy pohárka jóféle nedűt. Az hagyján, hogy a mellette lévők – férfiak és nők – nyomban felé fordultak halaszthatatlan kérdeznivalójukkal. De az impozáns teremből az addig a jelen lévő sztárokat fényképező fotósok mind az esemény dresszkódjára látványosan fittyet hányó férfihez rohantak, s mindenki őt igyekezett lencsevégre kapni. A megfejtés a férfi neve volt: Francis Ford Coppola. Mit tud ez az ember, hogy a Keresztapa filmtrilógiával gyakorlatilag nemcsak az amerikai–olasz maffia világát tette személyes ismerősünkké, de a történetben számos olyan bemondás hangzik el, amelyet nézők milliói kívülről tudnak, idézgetik, viccelődve, sokat sejtetően? „Bonasera, mondd meg, milyen okot szolgáltattam, hogy ennyire nem tisztelsz engem? Nagyon régen ismerjük egymást, de ez az első eset, hogy segítségért fordulsz hozzám. Már az idejére sem emlékszem, mikor hívtál meg utoljára a házadba egy kávéra.” Vagy: „Elég időt töltesz a családoddal? Mert aki nem tölt elég időt a családjával, az nem is igazi férfi.” És: „Apám tett egy olyan ajánlatot, amire nem lehetett nemet mondani.”

Szerényi Gábor rajza

Persze vegyük hozzá, hogy az idős Vito Corleone szerepében Marlon Brando, Michael pedig Al Pacino alakításában (magyar hangjuk Szabó Sándor, illetve később Tordy Géza és Végvári Tamás) tette mifelénk is saját, játékos szókincsünk részévé ezeket a mondatokat és számos más idézetet. Tapasztalataim szerint Magyarország férfilakosságának jelentős része tud „keresztapául” beszélni. Sokatmondóan kell nézni, s kicsit rekedtes hangon közölni: „Szicíliában a nő veszélyesebb, mint a fegyver.” Erre hasonló, fojtott intonálással azt lehet felelni: „Inkább mindig Clemenzára gyanakodtam.” Persze: „Barzini okos. Tessio mindig ravaszabb volt.” A játék része, hogy nem kell stimmelniük a dialógusoknak, a kívülállók úgysem értik, a bennfentesek pedig mindenképp jól szórakoznak. „Én nem szeretem az erőszakot, Tom. Én üzletember vagyok, és a vér túl sokba kerül.” Aztán persze a meggyőző érveléshez használt levágott lófej tocsogott a filmgyári művérben a célszemély (Mr. Woltz) paplanja alatt.

A háromrészes, gigantikus családtörténet rettenetes bűnöket, kegyetlen gyilkosságokat, ördögien ádáz cselszövéseket jelenít meg, miközben hatalmas társadalmi tablót is láthatunk a hajdani szegény Itáliából a remény Amerikájába érkező sorsok fordulatain át. A hatalmi harc mellett a trilógia gyönyörű érzékletességgel mesél szerelemről, boldogtalanságról. Mondhatni, mindezektől még lehetne csupán egy, illetve három jó mozifilm. De mitől olyan nagy szám ez, hogy idő múltán sem tűnik elavultnak, kopottnak, a kor diktálta pörgő ritmustól lemaradtnak? A dialógusok kiállják az idő próbáját, az epikai hitelesség sehol nem sérül.

A forgatás háttér-információinak ínyencfalata, hogy Brando külön csináltatott protézist és még vattát is tett a szájába, hogy úgy hozza szerepének sajátos mimikáját. Nem végzett előtanulmányokat, hogy viselkednek az igazi keresztapák, de a film berobbanása után hódoló, valódi maffiafőnökök hívták meg vendégségbe, hogy stílust tanulhassanak tőle. (Brando egy invitálást sem fogadott el.) Amúgy a próbafelvételek előtt a stúdió nagyon tartott Brando fegyelmezetlenségeitől, fizetni sem akartak neki. A nyitójelenetben cirógatott cica improvizáció, de ennél is nagyobbat szól egy werkfotó, amelyen látszik, hogy a zseniális színésznek tényleg komoly gondjai voltak a szövegtanulással, a súgópéldányt az egyik drámai jelenetben ragasztószalaggal egy másik színész hasára erősítették, Brando onnan olvasta fel szerepét! Ami a döbbenet, a felvett jelenetben semmi nem érződik ebből a kényszeres beállításból. Mondhatni igazolódik a reneszánsz zseni, Leonardo da Vinci mondása, aki szerint a remekműveknek nem a tökéletesség a legfőbb ismérvük. Maga Coppola utólag bevallotta, hogy jószerivel semmit sem tudott a maffia világáról, csak az amerikai olasz családok miliője volt ismerős, ugye leginkább otthonról. Ezzel együtt úgy vágott bele az első részbe, hogy biztosra vette a bukást. Testvérétől kezdve (Talia Shire) rengeteg családtagjának, rokonának adott szerepet, feladatot filmjeiben, az is igaz, hogy nem fizette őket túl. A tengerentúli filmgyártást a rendezőn kívül a pénzügyi megállapodások is dirigálják, a sok érdekesség közül egyik, hogy a harmadik részben azért nem szerepel a kitűnő Robert Duvall (Tom Hagen, a consigliere, a tanácsadó alakítója), mert nem tudtak megegyezni a gázsiban (egymillió dollárt kért!), így végül inkább kiírták a forgatókönyvből.

„Mindig is költészetnek gondoltam a filmet, nem lineárisan elbeszélt prózának” – nyilatkozta Coppola a 2007-ben forgatott, egyébként mérsékelt sikert aratott filmje, a Youth Without Youth (Csalóka ifjúság címen forgalmazott) műve kapcsán. Ezzel az érveléssel voltaképp kitérhetne azon vádló kritikák elől, amelyek az 1990-ben forgatott Keresztapa 3. részének szerkesztési hibáit róják fel. A film utolsó negyedórájában zajlik ugyanis az elképesztően izgalmas küzdelem Don Altobello (Eli Wallach) bérgyilkosai és ­Michael Corleone (Al Pacino) emberei között. A palermói Teatro Massimo páholyaiban zajlik a hihetetlen feszültségű gyilkos párharc, miközben a színpadon Mascagni operája, a Cavalleria rusticana (Parasztbecsület) zajlik. A cselekmény izgalmát tovább fokozza, hogy Coppola párhuzamosan bevágja a további helyszíneken történő véres leszámolások képeit. Miközben az utolsó drámai szakasz kibontakozik – ahogy az avatott operaismerők észreveszik –, a virtuóz rendező elvéti a kronológiai sorrendet. Az opera felhasznált részletei felcserélődnek, miközben ez a fő történet szempontjából valójában nem számít, az átlagnéző valószínűleg nem is veszi észre.

Coppola mindenesetre a hajdani premier harmincadik évfordulójára a forgalmazó Para­mount egyetértésével újravágja legendás filmjét. A tervek szerint 2020 decemberére kerül ki limitált, streamelt elérhetőségben az átszerkesztett, új változat. A nyilatkozatok szerint módosul a nyitójelenet, amely nézői nemzedékek memóriájába rögzülhetett mint Al Pacino monológja, s a végét is másként láthatjuk, mint ahogy megszokhattuk. Változhatnak jelenetsorrendek, aláfestő zenék (Nino Rota mellett Carmine Coppola, a rendező édesapja is jegyzi a világot meghódító Keresztapa-muzsikát). A retusált, feljavított képek, finomhangolások, nüanszok tökéletesítése mellett a film fő üzenetét sűrítő mottó a már biztosan klasszicizálódott jelmondat lesz, amely szerint: „All the power on earth can’t change destiny”, vagyis: a világ összes hatalma sem tudja a végzetet megváltoztatni. Francis Ford Coppola minket úgy segéljen.