Az 1991-es Jegyzőkönyv egy szintén Bécsbe tervezett, ám meghiúsult út során szerzett, keserű tapasztalatok rögzítése. A magyar vámos ugyanis lefoglalta azt a négyezer schillinget, amelyet Kertész jogszerűen tartott magánál, ám elmulasztott hozzá kiviteli engedélyt kérni. Mi több, a hatóság embere az író útlevelét is elkobozza, és leszállíttatja a Bécsbe tartó vonatról. A szégyen és megaláztatás leírása olyan eleven, hogy az olvasó torka elszorul – lám, ilyen az, amikor az ember teljes mértékben ki van szolgáltatva a hatalomnak.
A kötetet záró Az angol lobogó szintén 1991-ben keletkezett, és Kertész önmagára eszmélésének, íróvá válásának története az újságírói robottól Wagner A valkűr című operájának, valamint Thomas Mann Wälsung-vér című novellájának rá gyakorolt hatásán át egy ’56-os emlék felidézéséig, amikor is egy száguldó (feltehetően menekülő diplomatákat szállító) dzsip motorháztetejére feszítve megpillantotta az Egyesült Királyság zászlaját…
Noha a Világvég-történetek – az Ugyanazt élni és írni című előszón kívül – nem tartalmaz publikálatlan kisregényt vagy novellát, két okból is érdemes az elolvasásra. Az egyik: eredeti, tehát a későbbi átdolgozásoktól mentes formájukban közli a máshonnan már ismerős írásokat. A másik: e kompozíció lehetőséget kínál az olvasónak, hogy átlássa: a Kertész-életműben hogyan épülnek egymásra a szerző egyes benyomásai, személyes élményei.
Amint arra Hafner Zoltán szerkesztő az utószóban rámutat:
„Újraolvasva e kötet darabjait, végül egy sorsát visszanyert szellem beszámolóját kaphatjuk arról, hogy a szembenézés és önvizsgálat miként vezethet megtisztuláshoz, vagy legalábbis annak esélyéhez.”
(Kertész Imre: Világvég-történetek. Kertész Imre Intézet, Budapest, 2020, 277 oldal. Ára: 3290 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!