Szellemjárat 

Tizenkét évvel ezelőtt, 2009 januárjában zárta be kapuit Dobogókőn a Nimród Hotel. A létesítmény megnyitása­ idején még a népszerű kirándulóhely egyik ékessége volt, mára viszont csupán kiábrándító állapotban lévő, ­szomorú érdekessége, a hajdani szebb napok mementója. A tulajdonos nyugdíjasotthonná alakítja át.

Fotó: Teknos

Dobogókő nemcsak a Pilis, hanem az egész ország egyik legszebb pontja, gyakran látogatott kirándulóhelye: közel a Rám-szakadék, a Holdvilág-árok, a Prédikálószék… Most azonban nem a természeti környezet szépsége, hanem az épített rútsága miatt vagyunk itt: az Eötvös Loránd út és a Thirring körút részét képező turistaösvény között elhagyott szálloda magasodik, bejárata előtt üszkös gerendák, falai tövében bezúzott ablakok szilánkjai. Ez a Nimród Hotel. A kirándulók többsége értetlenül szemléli – nem igazán fér a fejükbe, hogy ilyen népszerű helyen hogy állhat ennyire elhanyagolt épület –, vagy épp a környék szégyenfoltjaként emlegeti.

Persze nem volt ez mindig így. Megnyitásának évében, ’71-ben a szálloda Dobogókő egyik büszkeségének számított. Azon a nyáron ugyanis Budapesten rendezték a Vadászati Világkiállítást – egyes visszaemlékezések szerint még fehér oroszlánt is láthatott itt a nagyérdemű! –, melyre csaknem kétmillió érdeklődő érkezett, számos fizetővendég elhelyezéséről kellett hát gondoskodni. Többek között a mitikus mezopotámiai vadászkirályról elnevezett létesítmény is e hirtelen támadt igény kielégítésére épült. A hotel fénykorából származó leírások szerint az erkélyes szobákban kábeltelevízió, telefon és minibár állt a vendégek rendelkezésére, éttermének étlapján – az elmaradhatatlan vadételek mellett – a nemzetközi konyha ínyencségei is szerepeltek, és aki már kigyönyörködte magát a természet szépségeiben, az az uszodában, a szoláriumban, a konditeremben vagy a szabadtéri teniszpályán találhatott újabb elfoglaltságot.

Az ezredforduló utáni évekre azonban megkopott a létesítmény nimbusza. Egy 2007-ben kelt – és egy utazási élményeket összegző, internetes oldalon máig olvasható – bejegyzés szerzője több itt szerzett, kedvezőtlen benyomást is említ: a fitneszgépeket rozsdásnak és kopottnak találta, az uszodában nem merte használni a medencét, mert a felette lévő fal elrothadt, a szaunában mozdulatlanul ült, mert szögek álltak ki a deszkából. A személyzet az első napon még kinyitotta az uszodából a parkolóra nyíló ajtót, hogy ki tudjon tenni egy napágyat, a következőn viszont már nem találták a kulcsot. Ráadásul a napágyat le kellett törölni, mielőtt ráterítette a törölközőjét, mert ragadt valamitől. „Többet biztos nem megyek a Hotel Nimródba”, zárja sorait a vendég, és ezzel bizonyára nem volt egyedül: a szálloda – a kihasználtság hiánya és az üzemeltetés magas költségei miatt – 2009 januárjában bezárt. Évekig várta, hogy sorsa jobbra forduljon, 2017 nyarán viszont épp az ellenkezője történt: csaknem a teljes tetőszerkezete kiégett. A szentendrei, pomázi, esztergomi, valamint a fővárosból érkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, ám hogy ki vagy mi okozta a tüzet, nem derült ki. (A környékbeliek közül néhányan szándékos gyújtogatásról beszéltek.)

Az épület hátsó frontján található ablaktáblák egyikét ismeretlen tettesek már korábban betörték, ám akkor a tulajdonos egy jókora farostlemezzel lezáratta a rést. A tűzesetet követően viszont valakik lefeszítették ezt az ideiglenes „védművet”, így csak az nem ment be a használaton kívüli hotelbe, aki nem akart. Úgyhogy aki a napokban a falai közé merészkedik, jól teszi, ha lehangoló állapotokra és vigasztalan látványra készíti fel magát.

Egy nagyobb helyiségben – annak idején talán ez lehetett az aula – egymásra tornyozott ágybetétek, összetolt bútorok halma. Egy asztal sarkára fagyva még ott egy erdészeti, faipari, utazás- és oktatásszervező cég nedvességtől átitatott levele: írója árajánlatot kér (három fő részére, egy éjszakára, félpanzióval), és a részletek megadása után rátér az anyagiakra: „Kérjük, közöljék, hogy az árból irodánk hány százalék jutalékot kap.” Egy közeli, penészszagtól bűzlő szobácskában – valamikor iroda volt, ám e megnevezést a tréfás kedvű látogatók azóta „BirodaLOM”-má alakították az ajtón – felfeszített ajtajú szekrények és szétszórt papírok: az egykor lefűzve tárolt hivatalos és félhivatalos dokumentumok most hulladékszőnyegként borítják a padlót. Kusza mintázatukat csak a bejárat melletti fülkéből kitépett, majd félredobott mosdókagyló, illetve az összezúzott tükör cserepei törik meg.

Fotók: Teknős Miklós

„Játszószoba”, tudatja a földön heverő laminált papírlap a következő helyiségben. Hogy 2009 előtt mivel foglalhatták el magukat az itteniek, arról semmi sem árulkodik, ám az ezt követő időszakból már vannak jelek: valaki egy asztalt és egy széket nyomott az át- meg átlyuggatott gipszkarton falba, mintha csak egy kilencven fokkal elforgatott, bizarr műalkotást szeretett volna létrehozni: a pusztulás keletkezése. Távolabb, a folyosó végén egy odapingált szó: „Szellemjárat”. Elhaladva alatta jókora terembe érünk: a viszonylag nagyszámú, felborítva heverő szék alapján ez lehetett az ebédlő. Most mindössze egy gúnyosan vigyorgó halálfej vendégeskedik benne, ám őt csak a vakolattal együtt lehetne eltávolítani – graffitiként pillant ránk a sarokból.

A recepciós pultot az alagsorban találjuk. Kék színű bejelentőlapok várják rajta a már nem érkező fizetővendégeket, fölötte pedig tájékoztató tábla függ, miszerint ez üdülési csekket elfogadó hely. A közeli teremben két jókora medence: a mélyebbikben annak idején nyilván a felnőttek, a sekélyebben pedig a gyerekek tempózgathattak, ám most csapadékvízből összeállt szennylé borítja az aljukat, melyből csupán véletlenszerűen mered ki egy-egy megcsonkított bútor vagy piros tűzoltókészülék. Az első emeleten – bár nedvesek, mocskosak és rothadók, de – megvannak a padlószőnyeg maradványai, a szobákban egymás mellett várakoznak a lecsupaszított ágyak, a huzat nélküli paplanok. A hajdan akkora büszkeségre okot adó fürdőszobák porlepte, dohos lyukak, kosztól szürkén – de a kádak még a helyükön vannak.

Nem így a másodikon, ahol a fürdőalkalmatosságok a szobák közepén pihennek. Úgy tűnik, valaki megkísérelte összegyűjteni és elszállítani az összeset, ám valamilyen oknál fogva elállt a tervtől. Egy kád mindenesetre a folyosó végén várakozik, kissé szürreálissá téve a képet. Néhány lépéssel odébb egy amőbajáték kezdetleges táblája látszik a falra karcolva, felette egy vagabund szellemiségről árulkodó megállapítás: „Ha nincs semid (sic!), tiéd a világ”. A folyosóról nyíló, apróbb szobában pedig egy gyerekágy várakozik, az oldalfalait alkotó rács hiányos, mintha egy bosszús lakója kitört volna belőle. A bútorok roncsain, a falakon, a szőnyegen, de még az ablakkeretekben maradt üvegtábla-maradványokon is zúzmara ül szemet gyönyörködtető alakzatokban. A jégtüskék iránya világosan megmutatja, hogy keletkezésük idején merről fújt a szél, ami – a nyílászárók csaknem teljes hiányában – hosszan csatangolhat a falak között anélkül, hogy bármi feltartóztatná.

E kristálydíszes belső világot elnézve hirtelen az az érzésünk támad, hogy egy mérsékelt költségvetésű sci-fi díszletei közé csöppentünk: egy katasztrófa nyomán beköszönt a jégkorszak, és mindent beborít a lassan terjeszkedő hómező. Vagy mintha a Panoráma Hotelben lennénk, A ragyogás című könyv – és a belőle készült, nagy hatású film – helyszínén. És csakugyan, az elhatalmasodó őrülettel küzdő Jack Torrance akár a szomszéd szobában is verhetné az írógépet…

A földszintre visszatérve aztán végre találkozunk egy látogatóval: piros kirándulófelsőt viselő öregúr lép be az egyik kitört ablakon. Épp figyelmeztetnénk, hogy vigyázzon a kövezett felületekkel, mert a nedvesség miatt igen csúszósak, ám annyit mond:

– Ugyan, csak átmegyek itt! – ezzel túrabotjának koppanásaitól kísérve, fürgén átvág a szállón. A hátsó fronton aztán kilép egy másik, szintén hiányos ablakon, hogy immár a szabad ég alatt, az ösvényen folytassa útját. Alakját előbb elhalványítja, majd magába nyeli a tájat megülő, sűrű köd.

Miután az öregúr eltűnt, nesz hallatszik az épület belsejéből. Odakapom a fejem, de az egykori aulában nincsen senki. A zaj viszont megismétlődik. Némi vizsgálódás után észreveszem, hogy egy félig kitépett kábel csüng alá a mennyezetről, és a huzat olykor nekiveri a közeli ajtókeretnek. Ez ad olyan hangot, mintha újabb látogatók érkeznének, vagy ki tudja, miféle lények bolyonganának a falak között – de az ilyesmi egy fantomszállóhoz illik is.

Az épület 2017 óta a Nimród Senior Ház Alapítvány tulajdonában van – tudjuk meg a szervezet képviselőjétől, Vadas Tamástól. A tűzeset előtt előrehaladott tárgyalásokat folytattak egy bérlővel, aki munkásszállót létesített volna az egykori hotelben, ám a szálloda kiégése után az ügyletből nem lett semmi. Kérdésünkre, hogy miért nem őriztették a Nimródot, azt a választ kaptuk, hogy az jókora költségekkel járt volna. A tulajdonos úgy tervezi, hogy idősotthont alakít ki az épületben. Olyan nyugdíjasházat szeretne létrehozni, amely elsősorban nem a szociális ellátásra szoruló, inkább az önálló életvitelükhöz ragaszkodó, azonban különféle háttérszolgáltatásokra (takarítás, mosás, étkeztetés) szoruló időseket szólítja majd meg. Jelenlegi tervei szerint 2023, 2024 környékén fejeződnek be a munkálatok.