Thurzó György nádor (1567–1616), levele írása idején főpohárnok, 1599. március 8-án írja második feleségének, Czobor-Szent-Mihályi Czobor Erzsébetnek. Pozsonyból tart haza, Lietava (Zsolnalitva, Trencsén vm.) várába, a Thurzók régi sasfészkébe. Egy „szerelmes úr” episztoláját „édes lelkéhez”. A kor tisztaságra vágyó tónusa elegyedik az Úristenhez való fohászkodás mélységeivel, de az élet olyan jelentéktelen, ám mégis hasznos tudása is szerepet kap, mint a pisztrángok helyes becsomagolása. Vagy a pomagranát [gránátalma] és narancs ajándékozása. Vagy a viza hal szerepe is, mely utóbbi Herman Ottó szerint a „magyarság őrhala”.
„Engedgye az Úr Isten, hogy sokáig egymással szeretetben élvén, mind írjunk s mind külgyünk szeretettel, gyakorlatossággal egymásnak. Az pisztrángot igen rosszul csinálták volt be, ugy annyíra, hogy mindenestül elromlott, még ide hozták. Tetűled, mint az én édös lelkömtül, azt is jó néven vettem, de azoknak, az kik becsinálták meg nem köszönhettem, miérthogy az püspököknek be kérkedtem volt, hogy szép főtt pisztrángot küldök nekik, ímár miattok szómban fogyatkozás leszen. Édes szívem, kérlek külgy ismég mindgyárast, de jobban csinálják be, és megnyomtassák, hogy meg ne romoljon az útban, és én is miattok szómban vétket ne valljak. Hogy ez minapiban, Gyurchanski feleségének vizát küldött, és én nem, ne egyébre véld, édes lelköm, hanem hogy énnékem sok dolgaim lévén, és gondolván, ajándékban kicsi ajándék volna az viza hús, Gyurchanskinénak pedig sok is, azért nem küldtem, de minthogy kedvesnek vélem, édes szívem, hogy leszen nálad, mind vizát, s mind pomogránát [gránátalma], narancscsal egyetemben küldtem. Az Úr Isten adgya jó egészséggel, édös lelköm, elköltened. Én tied vagyok, édes lelköm, és te is enim, én édes szívem. Adgya Isten, hogy sokáig szerethessük egymást és tartson meg… Irtam Posonban estve kilencz órakorban, böjt más vasárnap után való hétfőn, 1599. Az te szerelmes urad, ki ugy szeret, mint életit, szerelemes társát, szívét, lölkét Thurzo György”