Gáz van?

Gazdasági és politikai érdekek csapnak össze abban a harcban, amely az Északi Áramlat–2 gázvezeték körül csúcsosodik ki. Oroszország, Németország, az Európai Unió és az Egyesült Államok csak a maga igazát hallatja, amelybe most beszűrődött az orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij ügye is.

15 November 2018, Mecklenburg-Western Pomerania, Laage: The laying vessel "Audacia" of the offshore service provider Allseas is laying pipes for the Nord Stream 2 gas pipeline in the Baltic Sea off the island of Rügen. 250 kilometres of the two strings of the pipeline have already been laid on the 1,230-kilometre stretch through the Baltic Sea. (Aerial photo with a drone /copter) Photo: Bernd Wüstneck/dpa (Photo by Bernd Wüstneck/picture alliance via Getty Images) Fotó: Getty Images

Már csak pár tíz kilométert kellene lefektetni az Oroszországból induló és Németországba érkező, 1200 kilométeres, a Balti-tenger fenekén futó gázvezetékből, az Északi Áramlat–2-ből, ám a különböző táborok – sohasem látott erőket felvonultatva – fújják a harci kürtöket. A tíz éve tartó építkezés diplomáciai okok miatt többször is leállt, legutóbb tavaly év végén folytathatták az orosz munkások a gázvezeték utolsó száz kilométerének lefektetését. Az egész munka végösszege úgy tízmilliárd euró, a Gazprom a „magánvállalkozás” feje, négy nagy nyugati energetikai tröszttel. A jelek szerint megéri a közvetlen kapcsolat a gáztermelő Oroszország és a legnagyobb nyugat-európai felhasználó, Németország között, kikerülve számos országot. Már van egy Balti-tenger mélyén futó gázvezeték, az Északi Áramlat–1, amellyel párhuzamosan halad a kettes számú. Az újon évente 55 milliárd köbméter orosz gáz érkezik majd német földre, de valójában ebből részesülnek a szomszédos nyugat-európai államok is. A tervezett átadási határidő után két évvel, talán idén ősszel már áramolhat az orosz gáz.

Hogyan állnak fel a csapatok? Oroszország és Németország természetesen érdekelt abban, hogy a gázvezeték üzemszerűen működjön. Egyrészt ez pluszbevételt hozhat Moszkva számára, másrészt pedig geopolitikailag sem mindegy, hogy Oroszország milyen szerepet játszik Nyugat-Európa energiaellátásában. Az elmúlt tíz évben a gázvezeték ügye kiállta azokat a diplomáciai viharokat, amelyek az orosz–nyugati diplomáciai kapcsolatokat jellemezték, a legfontosabb ezek közül a Krím félsziget orosz annektálása. A Kreml számára ez az üzlet fontos, de nem elengedhetetlen. Jelenleg az orosz gázexport 80 százaléka európai piacokra megy. Ha sikerülne megfúrni a vezetéket, akkor inkább annak politikai vonatkozásai hiányoznának Moszkvának. A fő célja kikerülni Ukrajnát mint tranzitországot, meggátolni Kijevet abban, hogy lecsípjen egy kis mennyiséget. És megosztani az Európai Uniót. Ez viszont már bejött.

Csőfektetés a Balti-tengeren, Rügen szigete mellett. Megosztó elosztás
Fotó: Getty Images

Berlinben sem véletlenül ragaszkodnak a vezetékhez, húsba vágóan fontos minél több energiahordozó megszerzése. A tervek szerint Németországban 2022-ben leáll az utolsó atomerőmű. Eddig többnyire szénnel és megújuló energiával igyekeztek behozni a kiesést. A megújulók aránya nem akarja meghaladni a negyven százalékot az ország energia-összetételében. Környezetvédelmi szempontokból a szénnél jobb a gáz. A szenet Németország vállalásai szerint 2038-ig ki kell vezetni az energiatermelésből. Angela Merkel német kancellár e gondolatmenetet osztja. Ezért az idén szeptemberben tartandó németországi parlamenti választások előtt üzemben szeretné látni az Északi Áramlat–2-t.

Ám könnyen kettős csapdába eshet. Otthon a Grünen, a Zöldek pártja határozottan ellenzi a gázvezetéket, a munkálatok azonnali leállítását követeli. A Zöldeket a kereszténydemokraták nézték ki arra, hogy a szeptemberi voksolás után milyen jó koalíciós partnerek lehetnének. A külföld is egyre hangosabban mozgolódik, elsősorban az Európai Unió. Ráadásul szokás szerint összekevernek mindent, az üzleti érdekeket a diplomáciai és politikai problémákkal. Az Európai Parlament az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető munkatáborba küldése és az ezért tiltakozók elleni brutális rendőri fellépés miatt az Északi Áramlat–2 azonnali leállítását követelte, így mutatva meg eltökéltségét a putyini rendszerrel szemben. Ha egyenként megnézzük a 27 tagállamot, ott is létezik a gázvezetéket ellenzők csoportja. A balti államok, Lengyelország, Dánia, amelyek kimaradtak az üzletből, az elmúlt napokban pedig Franciaország is felsorakozott az ellenzők oldalán. Épp a Macronnal folytatott múlt hétvégi csúcstalálkozó után jelentette ki a kancellár asszony, hogy mindenképpen kitart az Északi Áramlat mellett.

Az Európai Unió tagállamai közül Németország az orosz gáz legnagyobb importőre, köszönhetően a Zöldek atomerőmű-bezárási programjának, amelyet Angela Merkel is elfogadott. A fűtésben és elektromosság termelésében felhasznált gáz fele jön Oroszországból. A franciák most kiélhetik az emberi jogi szólamaikat, mert náluk a gáznak csak húsz százaléka az orosz export, ennek kétszerese Norvégiából származik. Még egy megkerülhetetlen szempont: a francia elektromosenergia-termelés 71 százalékát hazai atomerőművek adják, a gáz itt csak hét százalékban játszik.

És van itt még egy főszereplő: az Egyesült Államok. A gázvezeték körüli vitában az európai uniós országok közül számosan arra látnak kiváló lehetőséget, hogy kinyilvánítsák az új washingtoni vezetés melletti végtelen elkötelezettségüket. Az amerikaiak is ellenzik az orosz–német üzletet. A tengerentúlról felhívják a figyelmet arra, hogy Németország energia- és geopolitikájában mennyire kiszolgáltatott lehet az orosz céloknak. Azt azonban nem fűzik hozzá, hogy helyükre ők akarnak benyomulni, mégpedig a palagázukkal. A Trump-adminisztráció nem volt rokonszenves Németországnak, Európában valóban nekik kellett a legtöbbet lenyelniük. De most már láthatják azt, hogy Joe Biden vezetése sem lesz sokkal kedvesebb.

A Fehér Ház szóvivője „rossz megállapodásnak” minősítette az orosz–német gázüzletet. Míg Trump azt akarta elérni, hogy Európát amerikai palagázzal árasszák el, addig Biden azért sír, mert kihagyják a szeretett Ukrajnát a gázbizniszből. Az Északi Áramlat–2-t a közelmúltban az Egyesült Államok kongresszusa is elítélte. A német tartományt, Mecklenburg-Elő-Pomerániát, amely fogadja majd a gázvezetéket, különböző gazdasági szankciókkal fenyegette meg.

A „putyini gázvezeték” az amerikai vezetés szemé­ben vörös posztó, bármennyire is örült Angela Merkel Biden sikerének, ezzel nem ért közelebb céljához, ahhoz, hogy a csőhálózathoz elnyerje a Fehér Ház támogatását. Így a német kancellár hosszú megbízatása végén ebben a kérdésben mégis megpróbálja az ellenállást a nemzetközi közösség nagyjaival szemben. Valószínűleg ő is érzi, hogy nem lett volna szabad a japán fukusimai atombaleset után belemennie az erőművek fokozatos bezárásába. Hogy országának és iparának a kellő energiamennyiséget biztosítsa, most engedményeket kell tennie Oroszországnak, amelyet a nyugati média a leggonoszabb rendszerként fest le. Eljöhet az a pillanat is, hogy sok-sok milliárd euróból elkészül a csővezeték, és a Kremlnek annyira elege lesz a rengeteg hercehurcából, hogy az orosz oldalon Vlagyimir Putyin egyszerűen belelehel: Na, fűtsetek ezzel!