Mi köti össze a skandináv legeltetési szokásokat a Disney Jégvarázs című filmjével vagy a Vikingek egy-egy jelenetével? A jellegzetes svéd pásztorének, a kulning. Svédország középső részén ugyanis évszázadokig olyan gyenge volt a föld, hogy a takarmány, amelyet adott, nem tartott ki egy teljes éven át. Hogy a haszonállatoknak – szarvasmarháknak, kecskéknek, juhoknak – télre is jusson ennivaló, gazdáik júniustól késő őszig fűben dúsabb területekre hajtották őket. Ezek voltak az úgynevezett nyári legelők, a hozzájuk tartozó lakóépületek és istállók pedig a fäbodok, vagyis nyári gazdaságok.
Mivel a férfiaknak és az időseknek a faluban kellett maradniuk, hogy elvégezzék a földeken adódó munkát – például a betakarítást –, a nyári gazdaságok lakói nők, zömmel a 15–25 év körüli lányok voltak. A hajnali fejést követően kihajtották a gondjaikra bízott állatokat a legelőre, napszállta után pedig hazaterelték őket, hogy sort keríthessenek az esti fejésre. De persze nem csak ennyit kellett tenniük: feldolgozták a tehenek és kecskék tejét – sajtot, vajat, túrót készítve belőle –, kártolták és megfonták a juhokról lenyírt gyapjút, bogyós gyümölcsöket gyűjtöttek, hogy később lekvár legyen belőlük.
A fäbodban töltött hónapok tehát kemény munkával teltek, ráadásul a lányoknak és fiatalasszonyoknak a saját erejükből kellett boldogulniuk. Dolguk megkönnyítésére kifejlesztették tehát a kulningot, a legelőre csapott állatok hazahívására szolgáló éneket.
A pásztornak így alkonyat előtt elég volt kiballagni az udvarra, hogy – kellő hangerővel, magas, már-már fejhangon – eldalolja a megfelelő hangokat, melyeket a környező hegyek nemegyszer felerősítettek, és ekhózva továbbadtak. Az erdőkből, hegyoldalakról kisvártatva meg is érkezett a válasz: a vezérállatok nyakába kötött csengők, kolompok feleltek, tudatva a tanyán tartózkodókkal, hogy hívásuk célba ért, és a gulya vagy nyáj már úton van az istálló felé. (A hagyomány mai ápolói megemlítik: távolról sem egységes vokális megoldásokról van szó. A teheneket például hosszabb, díszesebb hangokkal kellett indulásra bírni, a kecskék és juhok a rövidebbekre, ritmikusabbakra hallgattak.)
