Az 1900-as évek elején aztán megkezdődtek az átfogó mezőgazdasági reformok, és a nyári gazdaságok használatának visszaszorulásával a kulning kezdett kikopni a mindennapokból. Noha mindmáig akadnak asszonyok, akik használják állataik irányításához, napjainkra jellemzően nem a kemény munkához kapcsolódik, hanem a kulturális örökség része. Technikáját zeneművészeti intézményekben oktatják, hangjait magasan képzett énekesnők szólaltatják meg. A képzetlen, kevéssé vájt fülű hallgatót eleinte a jódlizásra emlékezteti az énekük, a későbbiekben viszont hipnotikusnak, kísértetiesnek, kissé szomorkásnak, összességében mégis lenyűgözőnek találja.
Svédországban a királyi palota termeiben éppúgy felcsendülhetnek e hangok, mint jégkorongmérkőzések szünetében, autóvásárok megnyitóján vagy szabadtéri kulturális fesztiválokon. Sőt: a kulning túllépett az ország határain, hogy hódító útjára induljon: a Disney Jégvarázs című – immár kétrészes – filmjének betétdalaiban éppúgy felbukkan, mint a Vikingek című tévésorozat egy-egy jelenetének zenei aláfestésében. Ha a tradicionális pásztoréletben immár nincs is rá szükség – hisz az az életforma letűnt –, a hagyományőrzők összejövetelein és a populáris kultúrában még van helye.
Vagyis valami elveszett – valami azonban megmaradt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!