Ili pajtás beírt az osztálynaplóba

Mit rejt egy ötvenes évekbeli kamasz lány naplója, amire egy kuka tetején bukkant rá a szerző?

Szerényi Gábor rajza Forrás: Magyar Nemzet

A kuka tetején hevert a kopott kis napló, fakult tintával ráírva a keltezés, 1949-től 51-ig. A tulajdonos, a név alapján Éva néni, a másodikról költözött még feljebb, az égbe, holmiját pedig – örökösök nem lévén – letették a szelektív hulladékgyűjtőbe. Belelapoztam. „Szemben lakik egy Ávósnak a kisfia, nagyon helyes, tetszik nekem. Nem tudom milyen érzés a szerelem, de nekem nagyon rokonszenves az a fiú.”

Valószínűleg a szomszéd ijesztő foglalkozása közvetlen fenyegetés is lehetett, mert két oldallal később ezt írja: „Ma este korán vacsoráztunk, mert az apu nagyon feszült. Nagyon félünk, hogy államosítanak! Őszintén megmondva, szeretnék legalább álmomban egy igazi klassz bálban és a Duna valcerre táncolni!” 1949 telén a tizenegy éves kislány igazi gyereklélekkel, egyszerűen, őszintén számol be önmagának a körötte zajló világról s a benne dúló érzésekről. „Most olvasom Nexőtől a Szürke fényt. Nagyon izgalmas, de nem nekem való. Holnap megyek őrsvezető tanfolyamra. A Verhovay Lillát felhívtam, hogy mi a helyzet? Azt felelte, hogy lesz egy megbeszélés, vagy 9-től 10-ig, vagy délután 1-től 2-ig. De lehet, hogy nem lesz. Ma délután voltunk látogatóban Nemesdinai Dedinszky Nándornénál, finom úriasszony, és a Nándor bácsi sírt, mert elvesztette az állását. Pedig ez nagy szó, hogy férfi sír. És nagyon gyorsan ki kell költözniük a lakásukból, valahova nagyon messzire. Nagyon átéreztem a szomorúságukat.”

Keverednek ennek a hajdani kislánynak a szokványos témái – drukkolás jobb iskolai jegyekért, barátnők jellemzése, vasárnapi ebéd leírása – a történelmi múlt kifejezéseivel: államosítás, kitelepítés. Meghatóan fohászkodik, hogy szeretne jobb lenni, és ehhez a Teremtő segítségét kéri, miközben hálálkodik is: „Én nagyon, de nagyon szeretem a Cincit, úgyszólván neki köszönhetem a lelki üdvösségemet!” Már a kisiskolásoknál megjelennek a jók, a rosszak, a hűséges barátok és az ármánykodó álságosok. „Most olvasom a Vakáció a tengeren-t, nagyon szeretnék boldog lenni, ez ad erőt, hogy sokat gyakoroljak a zongorán. A legjobb barátnőim: Bartusek, Szuló, Mátay, Asbóth, Bock, Gulyás. Ezeket szeretem a legjobban az osztályban. De ha közben megutálnám valamelyiket, egy iksszel jelölöm.” Túláradó érzelmei negatív irányba is kicsapnak olykor: „C. Novák Ilona egy aljas, pimasz disznó, nem akarja megadni az ötöst tornából!” Más a helyzet a matematikával, ott jó jegyet várhatott, „de csak azért, mert apa ismeri Lakost, és picsi-pacsi, szóval hagyjuk, fő, hogy hetesem lesz!”.

Szerényi Gábor rajza
Fotó: Magyar Nemzet

Egy kora tavaszi napon így ír: „Ma még, hála Neked Istenem, nem követtem el halálos bűnt! Néha azonban sajnos a kísértés erőt vesz rajtam. Ma egy nagy vágyam van, egy rózsafüzér.” Akkoriban a hitéletet nem volt egyszerű összeegyeztetni az uralkodó ideológiai követelményekkel, templomba titokban volt ajánlatos járni, vagy számolni kellett a diktatúra könyörtelen megtorlásával. „Ma leváltottak az őrsvezetőségből” – közli lakonikusan, majd kifakad: „utálom az egészet, csak a piros nyakkendőért csináltam, mert szerettem volna olyat. Mindegy, apuéknak úgy sem tetszett. Meg kellett ígérnem, hogy a suliban nem beszélek arról, hogy templomba szoktunk menni. Csak el ne veszítsük apu munkáját és ne kelljen elköltöznünk, mint Nándi bácsiéknak!”

Egy kislány minden korban ugyanúgy ábrándozik a nagy érzelmekről. A naplóban beszámol arról, hogy titokban figyeli a többieket, hol tartanak ők. „A Babszinak van egy szerelme, a Feri, de lehet, hogy még több is. Csutinak valami Marci a kedvese.” Valószínűleg nem kell mindent szó szerint venni, ezt a hajdani naplóíró is sejthette: „de lehet, hogy csak bemesélik nekem.” Egy szülinapi ajándékozás leltárszerű felsorolása 1949-ből kordokumentum is a család jellemzése mellett. „Kaptam egy gyapjú sálat, flanel hálóinget, egy doboz csokoládét, tizenkettes Koh-i-Noor ceruzakészletet, százforintos manikűrkészletet, hat darab könyvet és egy töltőtollat.” Egy évvel később az ajándék: „Schubert H-moll szimfóniája hanglemezen, tizenkét zsebkendő (három darab monogramos hímzéssel!), egy sötétkék kardigán, és egy üveg 4711-es kölni. Szeretem Petit és Jóskát” – záródik ekképpen a felsorolás, beletorkollva egy érzelmi dilemmába: „Ma kilestem, hogy az egyik tanárnő, Ili pajtás beírta az osztálynaplóba, hogy értesíti a szüleimet, hogy lányuk szemtelenül viselkedett. Nagyon sírtam, mert nem akarom őket megszomorítani. Ha nagymama leszek egyszer, fogok emlékezni mennyi szomorúság volt. És mennyi jóság. Például madáretetőt tettünk az erkélyünkre és jöttek cinkék csipegetni.”

Ahogy a sors dramaturgiája gyakorta kiszámíthatatlanabb, mint az ember képzelné, úgy komorulnak az ötvenes évek egyre nyomasztóbbá. „Óh, Uram, annyi olyan vallásellenes dolgot hallottam, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj!” A napló írója számolt azzal a lehetőséggel, hogy minden rejtegetés ellenére idegen kezekbe juthat a kis füzet. Így szigorú írásbeli megrovásban részesíti feltételezett olvasóját, így áttételesen jelen sorok böngészőjét is. „Keserű szájízzel írom le ezt a napot, egyetlen egy ember tud engem megérteni, és az az én édesanyám. Ma megyek moziba fél öttől fél hétig a Péterrel. Ez a Péter egy nagyon rendes fiú, de egy nagy dagi is. Egyáltalán nem vagyok szerelmes belé. Sokkal inkább a Jóskába. Ma voltam szent misén és az Úr Jézus szívembe jött. Három kérésem van. 1. Anyukám, apukám mindig egészséges legyen. 2. Sohase veszítsem el Istenemtől utamat. 3. A hitoktató néni bizalmát megnyerjem.”

Ezután hirtelen megszakad a naplóbejegyzések sora, noha a füzetben maradt hely. Néhány rajz, számolások, táncdalok lemásolt szövege. Nem tudni, mi lett később, mit szeretett volna, mit ért el életében. Ennyi év, évtized után minden hétköznapi mozzanat megható, itt-ott megmosolyogtató. Gyerekek, felnőttek derengenek egy pillanatra megidézve a múlt illó káprázatában. Ki tudja, hogy fél évszázad múlva lel-e mulatságot, tűnődő sejtelmet most oly fontosnak mutatkozó életünkből, jegyzeteinkből a magát mindig fölényben érző utókor…