Óvakodj a rókától!

Néhány hónapon belül háromszor talált veszett állatot a román állategészségügy a magyar határ mellett, Szatmár megye területén. Tavaly év végén egy-egy kutyában és szarvasmarhában, idén február elsején vadon­ élő rókában mutatták ki az emberre és állatra egyaránt veszélyes vírust. Itthon 2017-ben bukkantak utoljára fertőzött állatra.

Dúvadgyérítés Pecölön. Rókából és szajkóból volt a legtöbb. Fotó: Vas Népe–Szendi Péter Fotó: Szendi Péter

A veszettség első leírása az időszámításunk előtti XXIII. századból, Babilonból származik. A kór kutyaharapás általi terjedését Démokritosz és Arisztotelész is felismerte, de annak fertőző eredetére csak a XIX. században jöttek rá. A veszettség elleni védőoltás előállítása a francia Louis Pasteur érdeme. A veszettséggel folytatott kísérletei közben 1885 nyarán kétségbeesett szülők állítottak be hozzá gyermekükkel, a kilencéves Joseph Meisterrel, s könyörögtek, hogy oltsa be a veszett kutya harapta fiút. Az oltóanyag hatásosságának pontos ismeretéhez további tesztekre volt szükség, Pasteur ellenben tudta: a tétovázás a fiú életébe kerül. Beoltotta Joseph Meistert, aki felépült. A francia tudós élete végéig 350 veszett kutya marta embert gyógyított meg.

A kórokozó az egész világon jelen van, kivéve az Antarktiszt, Új-Zélandot, Japánt és néhányat a Kanári-szigetek közül.

Hazánkban a XX. század elején a vírus elsősorban a kutyák és a macskák körében volt gyakori. Az 1930-as évekre a veszettségnek ezt a formáját sikerült felszámolni, a XX. század közepén azonban észak felől a vadon élő rókákban jelent meg a vírus. (Észak-Európában a nyestkutyának is jelentős a szerepe a betegség terjesztésében, Közép-Európában – így Magyarországon is – a vörös róka a felelős ezért.) A kór 1966-ig csak szórványosan fordult elő, ám ezt követően a Dunántúlon robbanás-szerűen jelentkezett, az 1970-es évekre az egész ország fertőzötté vált.

Hazánkban 1992-ben indult a rókák immunizálása, ennek köszönhetően a helyzet fokozatosan javult. A vakcinatartalmú csalétkek kijuttatása olyan sikeres volt, hogy 2016-ban mindössze egy rókában mutatták ki a kórokozót. Legutóbb 2017 márciusában a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsről származó rókában, majd a róka megtalálási helyétől néhány száz méterre elhelyezkedő tanyán két kecskében mutatták ki a veszettség vírusát. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai tájékoztatása szerint folyamatosan, évente kétszer (tavasszal és ősszel) végzik a rókaállomány veszettség elleni vakcinázását az ország meghatározott, a járványügyi helyzetnek megfelelő részein. 2021-ben – a hazai és a szomszédos országok járványügyi helyzetét figyelembe véve – a Dunától keletre, a déli és keleti országhatár menti sávban folytatódik a munka.

Dúvadgyérítés Pecölön. Rókából és szajkóból volt a legtöbb.
Fotó: Vas Népe–Szendi Péter

Európában az elmúlt két évtizedben jelentősen visszaszorult az esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt években még viszonylag nagy számban találtak ilyen állatokat, a régió többi országában szórványos volt az előfordulás.

A román határ menti esetekre azért kell figyelni, mert a fertőzött vadállatok nagy távolságokat megtehetnek, így a betegséget a hazai rókaállománynak is átadhatják.

A februári párzási időszak egyébként is az állatok fokozott mozgásával, illetve gyakoribb harcokkal jár, növelve a veszettség terjedésének kockázatát. A fertőzött vidékkel szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászterületeken ezért a rókákat fokozottan vizsgálják. A vadásztársaságoknak minden egyes elejtett vagy elhullott rókát laboratóriumi vizsgálatra kell küldeniük a következő két hónapban. Noha Magyarországon ez a betegség 2017 óta nem fordult elő, az országhatárhoz közeli esetek miatt a NÉBIH a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának fontosságára figyelmeztetett. Hazánkban a kutyák veszettség elleni éves védőoltása kötelező, a macskáké erősen ajánlott. Különösen fontos a vadállatokkal gyakrabban, nagyobb eséllyel érintkező háziállatok – vadász-, kotorék- és pásztorebek – vakcinázása.

A veszettség heveny, agy- és gerincvelő-gyulladással járó, vírusos betegség, általában halálos kimenetelű (emberek esetében, ha már kialakultak a tünetek, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít). A vírus bármely melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre.

A betegséget okozó vírus a fertőzött állat harapásán, karmolásán keresztül, az állat nyálával kerül a szervezetbe, majd hosszú, akár hónapokig, sőt évekig tartó lappangási időszak következik. A lappangási idő függ a harapás méretétől, a seb súlyosságától („mélységétől”), illetve attól is, hogy hol található a harapás. Minél távolabb van a seb a test középpontjától, annál hosszabb lappangási időre számíthatunk. Ez idő alatt a vírus elszaporodik a sebet körülvevő szövetekben, az idegek hálózatán keresztül a központi idegrendszerbe, majd az agyba jut, és ott rendkívül súlyos gyulladást okoz.

A veszettség az egyik legrégebbi és legveszélyesebb vírusos betegség, amely még ma is gyógyíthatatlan, az Állategészségügyi Világszervezet szerint évente mintegy hatvanezer ember halálát okozza.

A betegség kezelése csak a lappangási időszakban lehetséges, vagyis még mielőtt a tünetek jelentkeznének. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy amennyiben veszettséggyanús állattal került valaki kapcsolatba, megharapott vagy megkarmolta egy idegen állat, a sebet minél hamarabb és minél alaposabban ki kell tisztítani, fertőtleníteni, majd haladéktalanul orvoshoz kell fordulni az életmentő oltássorozatért.