Menü tűzoltósisakkal – Műanyag

Mit együnk ebédre? Legópörköltet, bankkártyaburgert vagy jól átsült, töltött PVC-csövet? Furán hangzik a kínálat, de ha belegondolunk, hogy életünk során naponta mennyi mikroszkopikus méretű műanyagot eszünk meg, nem is járunk annyira messze az igazságtól.

A man rows a boat on the Siak river which is covered by plast waste in Pekanbaru., Riau Province, Indonesia, Dec 17, 2020. The accumulation of garbage occurs due to the lack of public awareness not to littering, especially in rivers. (Photo by Afrianto Silalahi/NurPhoto via Getty Images) Fotó: NurPhoto

Egy, a Természetvédelmi Világalap támogatta felmérés szerint az emberek hetente egy hitelkártyányi műanyagot fogyasztanak el. Ez a mennyiség többnyire a műanyag csöveken és egyéb hordozókon, közvetítő eszközön érkező ivóvízzel kerül a szervezetbe, de ha tengeri halat eszünk, az általuk megevett, tengerben úszkáló műanyaghulladék is a gyomrunkban köt ki (gondoljunk csak a több négyzetkilométeres úszó PET-palack-szigetekre). A Reuters brit hírügynökség a kutatás alapján meglehetősen kézzelfoghatóvá tette, milyen mennyiségű emészthetetlen idegen anyagot nyelünk le. Eszerint

havonta nyolc legókocka súlyú műanyagot tuszkolunk le a gyomrunkba, egy év alatt pedig egy tűzoltósisaknyit.

Ez talán elsőre nem tűnik soknak, de ha utánaszámolunk, hogy tíz év alatt 2,5 kilogramm műanyagot veszünk magunkhoz, amely két méretes műanyag csővel egyenlő, hát az elgondolkodtató. Egész életünk alatt pedig mintegy húszkilónyi mikroműanyagot fogyasztunk.

A műanyaggyártás világszerte rakétagyorsasággal nőtt az utóbbi ötven évben, ezen belül is az olcsó, egyszer használatos, eldobható eszközök gyártása ugrott meg.

Mivel a műanyagok nem bomlanak le száz százalékban, mint a szerves anyagok, mikroszkopikus méretű darabkák, szálak maradnak belőlük, s ezek lényegében mindenütt felgyűlhetnek: a tengerpartokon, a tengerekben, ahol a vízi élővilág elfogyasztja, de más úton is bekerülhetnek az élelmiszerláncba. Malcolm Hudson, a Southamptoni Egyetem környezetvédelmi tanszékének professzora szerint Dél-Anglia partvidékén számtalan helyen fellelhetők mikroműanyag-szálakból összeállt gömböcskék, de a legújabb kutatások szerint még kisebb nanorészecskék is találhatók a természetben, s ezeket még nehezebb azonosítani, s még észrevétlenebbül tűnnek el gyomrunkban, aztán a limfatikus rendszerben – azaz a nyirok- és érrendszerben. Nem kell hangsúlyozni, ez milyen veszélyeket rejt, hiszen a műanyag mikro- és nanorészecskék időzített bombának is felfoghatók, s ki tudja, hol fognak robbanni a szervezetben.

Műanyagszemét borította folyó Indonéziában. A modern kori húsevés környezetkárosítással jár. Fotó: Getty Images

Szóval gondoljuk meg, mit eszünk, pláne ha kedvencünkről, a húsról van szó, amelyhez viszonylag olcsón juthatunk hozzá a szupermarketekben.

A modern kori húsevés viszont környezetkárosítással jár, nem beszélve arról, hogy egészségünknek sem igen tesz jót.

„Az ipari hústermelés ugyanis nemcsak a munkafeltételek bizonytalanságáért felelős, hanem elűzi az embereket a földjeikről, elősegíti az erdőirtást, rontja a biodiverzitás esélyeit, s kárt okoz a természetnek a gyomirtók és műtrágyák használatával – mindez pedig az egyik fő előidézője a klímaváltozásnak”

– hangzott el Berlinben, amikor a Heinrich Böll környezetvédelmi alapítvány bemutatta a Meat Atlas (Hústérkép) 2021-es kiadását.

Az ötvenoldalas kiadvány – amely a németországi Föld Barátai alapítvány (BUND) és a Le Monde Diplomatique nemzetközi havilap társkiadásában jelent meg – felvázolja a globális „hústermelés” tendenciáit és az emberi egészségre, valamint a Föld ökorendszerére gyakorolt hatását. Felhívja többek között a figyelmet az antibiotikumok túlzott használatára az intenzív állattartásban, amely folyamatosan növeli a baktériumok ellenálló képességét, s oda vezethet, hogy a gyógyszerek egyre kevésbé fognak hatni az emberekre. Az emberi egészséget az állattartás érdekében végzett erdőirtások is veszélyeztetik: az élőhelyek szűkülése közelebb hozza egymáshoz az erdőhöz közel lakó embereket és az erdő állatait, s az utóbbiakon tenyésző vírusok könnyebben átterjedhetnek egy másik vagy a humán egyedekre. Ennek élő példájában, a koronavírus-világjárványban éppen nyakig benne vagyunk. Egy, az atlaszhoz csatolt felmérés azt mutatta, hogy a 15 és 29 év közötti fiatalok többsége elutasítja a húsipar jelenlegi működési formáját.

Olaf Bandt, a BUND elnöke a Deutsche Welle német hírportálnak elmondta: a politikusoknak figyelembe kell venniük a szektor átalakítására irányuló társadalmi akaratot. – Mindehhez az agrárpolitika mélyreható megváltoztatására van szükség, ám ez nem hajtható végre a húsipar átszervezése nélkül – fejtegette. Németország egyébként az egyik legnagyobb termelő a kontinensen, az Európai Unió hús- és tejpiacának húsz százalékát adja. Az ország hatalmas mennyiségű húst exportál, s a nemzetközi piacoktól való függés káros hatással van a környezetre, az állatállományra és -gazdaságokra. – Egyre több állat él kevesebb farmon, s ez tovább növeli a talajvíz szennyezését az adott térségekben – magyarázza Bandt.

A hús iránti növekvő keresletet a világ népességének szaporodása és a gazdaságok folyamatos gyarapodása hajtja.

1960-ban még csak hárommilliárd ember élt a Földön, az évi húsfogyasztás abban az időben hetvenmillió tonna körül alakult, így globális átlagban 23 kilogramm jutott egy emberre. 2018-ban viszont már 7,6 milliárdot számlált bolygónk népessége, amely 350 millió tonna húst fogyasztott el, 46 kilogrammra emelve az egy főre jutó átlagot. Alapvető probléma, hogy a hústermelés hatalmas földterületet igényel. A Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal szerint a globálisan művelhető földterület 71 százalékát használják a világ állatállományának táplálására. Ez négyszer akkora, mint az emberi élelmezésben felhasznált növények termesztésére szolgáló terület (18 százalék). A hús iránti kereslet bővülése így értelemszerűen a megművelhető terület kiterjesztését követeli, s ez hatalmas mértékű erdőirtásokhoz vezet például Brazíliában, az elhódított területeken szinte kivétel nélkül takarmánynövényt termesztenek húsállatok etetésére. Nem csoda hát, ha a szakemberek diétára – azaz kevesebb hús és több növény fogyasztására – szeretnék fogni az embereket az erdőirtások megállítása érdekében, egyidejűleg felszólítanak a letarolt területek visszafásítására is. Vezető klímavédelmi kutatók szerint már viszonylag jól járnánk, ha az éves húsfogyasztást 16, a tejtermékekét pedig 33 kilogrammra lehetne visszaszorítani.

Azonban nemcsak a nemzetközi húsipar felelős a világméretű kedvezőtlen hatásokért, a globális vegyipar is besegít.

A Hústérkép szerzői szerint a nagy vegyipari cégek exportlistáin még ma is szerepelnek veszélyes és betiltott növényvédő (gyom- és rovarirtó) szerek. Olyan óriásvállalatok járnak elöl a veszélyes szerek terjesztésé­ben, mint az európai Bayer, a BASF és a Syngenta, valamint az amerikai Corteva és FMS.

(A Syngentának ugyan Bázelben van a központja, de a kínai állami vegyipari óriás, a Chem­China tulajdona.) Statisztikai adatok szerint az elmúlt években mintegy 4,2 millió tonna növényvédő szert használtak fel világszerte.