Újrahasznosított talapzat

A múlt megőrzését a megkopó emlékezeten kívül különböző tárgyak szolgálhatják. A nagy háború és az azt követő békediktátum mély sebet ütött a nemzet testén, ezt egy magára valamit is adó nemzet nem felejthette el. A halottakra a hősi emlékművek, míg az idegen uralom alá került történelmi magyar területekre az országzászlók emlékeztetnek.

Nagykanizsa, 2020. június 4. Hagyományõrzõ katonák a nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmûnél, az elsõ világháborút lezáró trianoni békeszerzõdés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján tartott õrtûzgyújtáson 2020. június 4-én. MTI/Varga György Fotó: Varga György

Az első hősi emlékműveket 1917-ben emelték, míg az első országzászlót 1928-ban avatták fel Budapesten, a Szabadság téren. Az országzászlók olyan népszerűek voltak, hogy 1934-ben Sátoraljaújhelyen már a századikat avatták. Többségük egyszerű építmény volt, rendszerint szobrászi díszek nélkül, hiszen a funkciójuk a félárbócra eresztett zászlók hordozása volt.

A nagyobb településeken több emlékművet is állítottak, ahogyan a Zala vármegyei Nagykanizsán is. Itt elsőként Hybl József alkotását avatták fel 1930-ban, amely a nagy háborúban elesett 20. honvéd gyalogezred katonáinak állított emléket. 1933. június 4-én leplezték le a város országzászlóját. Ez is egyszerű építmény volt, ahogyan az országzászlók többsége, mészkővel burkolt hasáb, amelyet bronzból készült koronás magyar címer díszített, és tetejére egy szárnyát széttáró turulszobrot helyeztek el. Mögötte állt a zászlórúd, amelyen a félig felhúzott nemzeti zászló lengedezett. 1945 után a nagykanizsai országzászlót lebontották. Az új hatalom a bronzturult beolvasztásra ítélte, azonban a gyári dolgozók eldugták, így sikerült megmenteni, és 1990-ben visszahelyezték azt az újraállított emlékműre.

Nagykanizsán 1934. szeptember 2-án újabb köztéri művet avattak fel, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását, amely a 48. gyalogezrednek állított emléket. Lendületes, kétalakos mű, ahogyan a 20. gyalogezredé is az. A kompozíció egyik szereplője világháborús öltözetű gránátvető katona, míg a másik Petőfit ábrázolja, aki egykoron ennek az ezrednek volt a katonája.

Egyedülálló, hogy a zalai városban ebben az évben még egy emlékmű felállítására is sor került. Ez a különleges és monumentális emlékmű szimbolikájában egyesítette a két emlékműtípust. Emiatt irredenta és Trianon-emlékműnek is nevezik az Eötvös téren álló Nagy-Magyarország-emlékművet. Létrejöttét Schless István (1885–1962) nagykanizsai születésű feltaláló, salzburgi lakos húszezer pengős adománya tette lehetővé, ahogyan azt az MTI 1933. október 21-i tudósításában olvashatjuk.

Az emlékmű költségét egy építőipari szabadalmának eladásából biztosította. Schless István Ausztriában élő osztrák állampolgár volt, mert oda menekült, miután 1919-ben a kommunista hatalom mindenéből kiforgatta. Azonban onnan is távozni kényszerült. Azért, mert a szülővárosában a békediktátum igazságtalanságára emlékeztető mű létrehozásában aktívan részt vett, az Osztrák Köztársaságban perbe fogták, és minden vagyonától megfosztották. Ezután Schless István Németországba költözött, ahol szintén sikeres feltalálóként tevékenykedett.

Fotó: MTI/Varga György

A monumentális mű tervére 1934. február elsejei határidővel pályázatot írtak ki. A döntést már február 8-án kihirdették, Hübner Tibor budapesti műépítész tervét fogadták el. Weichinger Károly építész és Ohmann Béla szobrászművész terveit dicsérő elismerésben részesítették.

A négyzet alaprajzú, hatlépcsős alépítményen áll a többszintes, tagolt emlékmű, amelynek központi része a magas hasáb. Ennek mind a négy oldalához egy-egy alacsonyabb és kisebb hasábot illesztettek, ezek posztamensként hordozzák a négy szimbolikus alak szobrát.

A plasztikák Rápolthy Lajos szobrászművész alkotásai. A négy figura között az egyik Hungáriát ábrázolja, aki gyakran feltűnt a hősi emlékműveken is. Sisakos, páncélinges szép alakja az emlékmű meghatározó alkotása. Maga előtt tartja pajzsát, amelyen a keresztre feszített Magyarország térképe látható. A felgyűrt ingujjú, kardot tartó harcos öltözetével a honfoglalásra utal. A harmadik oldalon gyermekét karján tartó magyar édesanya szobra látható, aki másik női figuraként Hungáriával átellenes oldalon áll. Szépen formált alakját a ruházatának díszítése gazdagítja. A negyedik oldalra középkorú férfi szobra került, paraszti öltözetben ábrázolta őt a művész, a mögötte levő fogaskerék pedig az iparra is utal.

Ezek a szereplők a Szabadság téri irredenta szobrokon is láthatóak. Hungária alakja Északon, a honfoglalás kori vitéz a Kelet fő alakja, a földműves pedig a Dél védelmező férfija.

A nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékmű felirata a magyar „Hiszek egy” kezdő sora, amely a budapesti Szabadság téri ereklyés országzászlónál is olvasható volt. Hungária alatt a lépcsősort két részre osztó fal síkján a Trianon, a magyar dolgozó előtt a Mohi, az anya előtt az Arad, míg a harcos előtt a Mohács név olvasható. Ezek a magyar történelem tragikus eseményeinek a helyszínei, amelyet időben Trianon zár. A képi szimbólumokat a történelmi Magyarország vármegyéinek címerei – az elcsatoltak félig kidolgozva – és az emlékművet lezáró magyar Szent Korona teszik teljessé. Alul három oldalon nagyobb címerek láthatóak.

A magyar címeren kívül Zala vármegye és a Zrínyiek címere került fel. A negyedik oldalon elhelyezett táblán az adományozó neve és az építés dátuma szerepelt.

A Zalamegyei Ujság már 1934. március 23-án beszámolt a fontos eseményről, hiszen a döntés megszületése után hozzáfogtak az emlékmű megépítéséhez. Azt is megírták, hogy október 6-án lesz majd az avatás időpontja. Végül ez a dátum 1934. október 28-ára módosult. Azonban az ünnepélyes avatás elmaradt a szerb kormánylapban megjelent hamis hír miatt, amely a nagykanizsai emlékmű leleplezése kapcsán a délszláv állam elleni országos tüntetésről írt.

A Nagy-Magyarország-emlékművet 1945-ben megrongálták, majd 1952 tavaszán ledöntötték. Ekkor kalapáccsal estek neki a szobrainak, e barbár tettről az előkerült maradványok tanúskodnak. Az emlékmű mellett mély gödröt ástak, amelyben elföldelték a maradványokat, majd később – hogy az emlékét is elfeledtessék – a talapzatának egy részét felhasználva felállították Kerényi Jenő Tanácsköztársaság-emlékművét, amelyet 1964. november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom ünnepén avattak fel. Ezt a kétalakos, nőt és zászlólengető férfit ábrázoló bronz szoborkompozíciót 2010-ben az Eötvös tér déli oldalán alacsonyabb posztamensre helyezve újraállították.

A lerombolt emlékmű újraállítását 1999 februárjában határozták el, az elképzelést több társadalmi szervezet és a város vezetése is támogatta. 2000 márciusában a próbaásatáson megtalálták az emlékmű elásott darabjait, és a következő évben, 2001. augusztus 12-én felavatták a még több helyen töredékes alkotást. A következő években folytatódott a helyreállítás, és újra felkerült az emléktábla is, amelyen a most olvasható felirat első része a régi táblán levő sort ismétli meg. „Nagy-Magyarország emlékművet Schless István emeltette 1934-ben a magyar feltámadás törhetetlen hitében. 1952-ben a kommunista hatalom ledöntette, majd a megcsonkított emlékművet elásták. 1999-től 2006-ig közadakozásból újraépült.” A szépen megújított emlékmű így újra az 1920-as tragédiára emlékeztet minket.