A kőszegi Jézus Szíve-templom tornya nem mindennapi felfedezés színhelye. Mizsei Zoltán egyházzenész, kutató és karvezető nagyon elcsodálkozott, amikor kinyitotta az itt álló szekrény ajtaját. Megközelítőleg ezer régi kottát talált benne, a város hangzó múltjának tanúit: egykori kadétok műszaki rajzainak hátuljára lejegyzett dalokat, templomi énekeket. A kottákat lehozták egy fűtött terembe, a római katolikus egyház közösségi házába. Utólag úgy látják, nagyon jó szolgálatot tett a torony és benne a ruhásszekrény, mivel a biztonságos tárolásnak köszönhetően a dokumentumok sérülés nélkül vészelték át a nehéz időket, a két világháborút, és mindazt, ami utána jött. A felfedezés annak ellenére jelentős, hogy az állomány legidősebb darabja is csak XIX. század végi. Gazdagítja viszont a Szent Jakab-templom egykori anyaga. A többrétegű dokumentumegyüttes rendszerezése már elkezdődött. Digitalizálják, katalogizálják, majd hozzáférhetővé teszik bárki számára.

Fotó: Mizsei Zoltán
Muzsika kedvtelésre
Amikor Mizsei Zoltán Kőszegre került, észrevette, hogy a városnak nagyon szép a hangja. Kutatni kezdte, milyen zene jellemezte a települést a múltban, milyen jellemzi most, milyen a hangzó környezet. Azt eddig is tudták, hogy a jezsuitáknak és a bencéseknek köszönhetően már jóval korábban is aktív volt itt a zenei élet, írott forrással azonban nem rendelkeztek erre az időszakra vonatkozóan. A legkorábbiak a XVIII. század utolsó harmadából maradtak fenn, amikor a város zenei testületét alkotó „tornyosok” kezükbe vették a közművelődés irányítását.
Bár a kutatók a XX. század második felében több magyarországi város zenei életét feltárták, publikálták, Kőszegre nem jutottak el. A feljegyzésekből tudtak néhányan a kőszegi ruhásszekrényről és a benne lévő kottákról, de nem foglalkoztak vele. Úgy vélték, hogy ez az a korszak, a XIX. század vége, amikor boldog-boldogtalan zenét szerzett. Mizsei Zoltán azonban úgy gondolta, a városra nézve fontos, kik voltak ezek az emberek. Őt megelőzően, a második világháború környékén Szabó János karnagy rendezte mappákba elődei műveit, a kórus történetéről Szerdahelyi Imre írt könyvet. A kottatárat mégsem nézte át senki, a repertoárt elfeledték.