A szabadság nyomában – Élet négy keréken

Film – A nomádok földje az emberi történetek valóságos lírai tájképe.

Fern (Frances McDormand) maga mögött hagyja korábbi életét Fotó: Fórum Hungary

Óriási divat az influenszerek köré­ben az úgynevezett #vanlife, azaz élet a furgonban: átalakított járműveikkel járják a világot, miközben sűrűn dokumentálják vadregényes kalandjaikat. A szabadság ígérete nagyon vonzó, ám a lakókocsis életmód háttere már kevésbé csillogó, mint amilyennek a közösségi oldalakra feltöltött, sokszorosan feljavított naplementék mutatják.

A négykerekes élettér kezdetben viszont nem választás, hanem kényszer volt: a nomád kultúra a 2008-as gazdasági világválság láthatatlan következményeként jött létre.

Főként idősebb amerikaiak elvesztették a megélhetésüket, a lakásukat, így kénytelenek voltak furgonjaikba költözni, és az államokat járva különböző alkalmi munkákból elkaristolni.

A hatvanas, hetvenes éveikben járó nomádokról Jessica Bruder írt könyvet, az ebben megismert valódi emberek történetét vitte filmre ­Chloé Zhao. Korábbi alkotásaihoz hasonlóan a rendezőnő nagyrészt ezúttal sem hivatásos színészekkel dolgozott: az eredeti mű hús-vér szereplői önmagukat alakítják. 2011-ben a Nevada állambeli Empire városa egyszerűen megszűnt létezni: a bányavárost munkával ellátó cég becsődölt, a polgárok munkanélküliek lettek, el kellett költözniük. Empire szellemvárosát hagyja maga mögött Fern (Frances McDormand), aki egzisztenciája mellett férjét is elvesztette, beül otthonná alakított furgonjába, egyre távolabb hajt múltjától a sivatagba, és önsajnálat nélkül a kezébe veszi sorsát. Fern a köves pusztaságban elveszve, céklát lapátolva, vécét pucolva vagy éppen egy multinak árut csomagolva egyre közelebb kerül saját magához és a hasonszőrű nomádokhoz.

Fern (Frances McDormand) maga mögött hagyja korábbi életét. Fotó: Fórum Hungary

A friss Arany Glóbusz díjas Zhao nem bonyolódik bele Fern múltjába, és nem mondat ki vele felesleges dolgokat. Frances McDormand vitathatatlanul korunk egyik legnagyszerűbb színésznője, ám az állhatatos Fern szerepében valami olyat láthatunk tőle, amilyet korábban soha: alakítása a rendező utasítására félimprovizatív, ezáltal lemossa magáról a színészmesterség fogásait. McDormand reakcióinak és szövegeinek jelentős hányada ezáltal valódi, egyszeri és megismételhetetlen: ő maga Fern, akinek egy-egy apró rezdülése felér egy komplett eredettörténettel, és aki autentikusan képes beolvadni a valódi nomádok közé. Ezek a nomádok pedig egy olyan rendszer számkivetettjei, amely évtizedek kemény munkáját létbizonytalansággal hálálta meg, ám ők mégis egyenes gerinccel és minden hajnalban új reményekkel képesek a napba nézni. Nem otthontalanok, csak nincsen házuk, ahogy mondani szokták. Zhao, noha markáns véleménye van róla, nem a kapitalizmust gyalázza, hanem a birtokolt tárgyak és az otthon koncepciójának igazi értékéről beszél. Vajon az otthon csak tetővel a fejünk felett értelmezhető?

A nomádok földje lassú ritmusa nyugalmat áraszt. Joshua James Richards operatőr kameramunkája lenyűgöző, az egyik pillanatban poros és földhözragadt, a következő pillanatban pedig árad belőle a költészet. Zhao munkáin erőteljesen érződik Terrence Malick hatása: ahogy Fern végigsimít egy vörösfenyő törzsén, ahogy a kamera a tájat és az arcokra tapadva az emberi lelket fürkészi, a képek túlmutatnak önmagukon. Kicsit olyan, mintha a kamera igazodna az eseményekhez, nem pedig fordítva, ám mindez szándékos, hiszen a nomádok esetében sem a cél, hanem maga az út számít, ugye. Zhao stílusa a francia új hullám egyetlen női tagját, Agnès Vardát is idézi: nem küzd mindenáron az empátiánkért, mégis könnyedén elnyeri érzékenységével és megindító őszinteségével. Nincsenek amolyan aprólékosan felépített, előkészített „nagy jelenetek”, mégis vannak katarzisok.

A nomád közösség mondása szerint nincs végső búcsú, az elengedés pedig nem gyökértelenséghez, hanem végül szabadsághoz vezet.

A történet szereplői körforgásban élnek, évről évre visszajárnak kedvenc helyeikhez. A film szerkezete ezt a ciklikusságot mintázza, hiszen Fern végül ismét elindul Empire-ből, hogy ezentúl örökké úton legyen.

A Velencében Arany Oroszlánnal jutalmazott és hat Oscar-díjra jelölt A nomádok földje karakterorientált, ám egyúttal erős társadalomkritikát megfogalmazó mű. Egyetemes történet helytállásról, gyászmunkáról és magányról, valamint a legkilátástalanabb percekben megtalált szeretetről. Fern és sorstársai látszólag céltalanul kóvályognak a semmiben, mégis boldogok: összetartásuk jelenti emberségük utolsó szalmaszálát. Az iparosodás következtében kizsákmányolt táj már nem az amerikai álmot testesíti meg, vagy a boldogságkeresés ideológiáját. Mégis, A nomádok földje arra tanít, hogy menni kell, nem pedig feladni.

(A nomádok földje ([Nomadland] – amerikai filmdráma, 108 perc. Rendező: Chloé Zhao. Bemutató: 2021. április 8. Forgalmazó: Fórum Hungary)