Múló tömeghatás

A Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozót tervez az egykori munkásőrközpont helyére.

Az egykori munkásőr-parancsnokság alapozásakor az arra lakók megrökönyödésére a sziklás talaj miatti robbantások rázták meg a környéket Fotó: Teknős Miklós

A vérbe fojtott 1956-os forradalom után döntött úgy a szovjet ellenőrzés alatt álló, Kádár János vezette kommunista hatalom, hogy megalakítják a párthadsereget. Szégyenletes módon néhány hónappal a levert szabadságharc után, 1957 áprilisában húszezer ember lépett be a kommunista magánhadseregbe, amely ijesztő felvonulást tartott Budapesten. Mindenhol ott volt, a munkahelyeken, a mindennapi életben, és talán az sem véletlen, hogy a nyolcvanas években úgy döntöttek, a Gellért-hegyen építik fel a Munkásőrség Országos Parancsnokságának épületét, amely így vészjóslóan tekinthetett le a fővárosra.

Azzal sem törődtek, hogy sebet ejtenek a hegyen, sőt az sem zavarta őket, hogy az épület alapozásához bányaipari segítség kellett, hiszen a sziklás talajjal meggyűlt a bajuk. 1984-ben a Munkásőr című lap hosszabb interjút készített a kivitelezésért felelős emberrel. Az újságíró a kor szellemének megfelelően a következővel kezdte a beszélgetést: „Ha van elégedett ember a Munkásőrség Országos Parancsnokságán, Ön nyilván az, Nagy elvtárs.” Nagy elvtárs aztán a cikkben örömmel újságolta, hogy az Általános Épülettervező Vállalatra esett a választásuk a tervezésnél. Azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy másfél éves huzavona után határoztak így, mert egy korábbi tervezőcsapat nem jutott egyről a kettőre. Az építkezést tehát elkezdték, az arra lakók megrökönyödésére, hiszen a sziklás talaj miatt hatalmas robbanások rázták meg a környéket, csak így tudtak helyet csinálni a monumentális épületnek. De Nagy elvtárs boldog volt, s mindezt az újságíró is megerősítette a cikkben olvasható megjegyzésével: „Elégedett, boldog embernek látszik, Nagy elvtárs.” A válasz sem volt hétköznapi: „Erre születni kell, ez adomány.”

A következő évben aztán jött a szocialista rutin, az elkészült épület kapcsán halomban álltak a kitüntetések, melyeket a szocialista párt és a Munkásőrség vezetői nyújtottak át. Az építkezéssel kapcsolatban nyolcvankilencen parancsnoki jutalomban részesültek. Ekkor még nem is sejtették, hogy ez a 89-es szám nem hoz szerencsét nekik. Négy évvel később, 1989-ben ugyanis a Munkásőrséget megszüntették. A Gellért-hegyen azonban azóta is ott áll a fegyveres testület rossz emlékeket ébresztő épülete. Talán már nem sokáig, ugyanis a gazdája, a Mathias Corvinus Collegium egy új, a magyar tehetséggondozást és közösségépítést szolgáló tanulmányi központot álmodik a helyére.

Az egykori munkásőr-parancsnokság alapozásakor az arra lakók megrökönyödésére a sziklás talaj miatti robbantások rázták meg a környéket
Fotó: Teknős Miklós

A több ezer tonna vasbetonból felhúzott és a Munkásőrség Országos Parancsnokságaként funkcionáló épületet Pázmándi Margit Ybl-díjas építész tervezte, ám az életművének nehéz lenne nevezni az épületet, részben mert saját bevallása szerint sem tartozott a kedvencei közé, másrészt pedig csak megbántanánk vele az emlékét. Hiszen Pázmándi valóban nívós épületeket tervezett, mint például a balatonfüredi Annabella szálloda, amelynek tervezéséért 1968-ban megkapta az első Ybl-díját.

A Munkásőrség épületére amúgy az utolsó utáni pillanatban kapta meg a megbízást. A tervezés ugyanis ekkor már két éve állt, nem haladtak vele, ráadásul a Munkásőrség érthetetlen módon egy toronyházat akart felhúzni a Gellért-hegy lankáira. 1984-ben Pázmándi a következőket mondta a tortúráról: „A megbízó megdühödött, és a 43. sz. ÁÉV-vel házgyári toronyházat terveztetett.” Ekkor kapott felkérést a munkára.

A vasbetonból készült parancsnoki épület elkészült, ám az 1995-ben elhunyt tervező – amikor a második Ybl-díját megkapta – saját maga állított össze egy listát azokról az épületekről, amelyeket tervezett és említésre érdemesnek tart. Ez a lista a Magyar Építőművészet című lapban is megjelent 1995-ben. Ezek szerint Pázmándi a legbüszkébb a Magyar Rádió és Televízió csónakházának megtervezésére volt. A második helyen a Hegyaljai út 1. szám alatti társasház szerepelt, a harmadikon pedig a Budatétényben felépített Kertészeti Kutatóintézet Központi Épülete.

A Magyar Építőművészet című lapban 1995-ben megjelent cikk írója arra is kitért, szerinte miért állt két évig az épület tervezése, és miért kellett kutyafuttában Pázmándi Margitot felkérni rá. „Az üggyel foglalkozó kolléga valamilyen okból két évig üggyel-bajjal végezte a dolgát (lehet, hogy ő már tudott a rendszerváltozásokról, kár, hogy nem tájékoztatta erről időben a világpolitika nagyjait).” A cikk írója szerint Pázmándi Margit a sors iróniájának tartotta a Munkásőrség megrendelését, hiszen őt fiatalon a margitos apácák nevelték. Majd jön a következtetés: „Egy alkotó (művész) igazán célratörően jó mecénás szárnyai alatt tud dolgozni. […] E szempontból teljesen mindegy e mecénás II. Gyula pápa, a Mediciek vagy XII. Lajos francia király, akinek Leonardo a saját hazájáról térképet rajzolt, vagy akár Borbély elvtárs…”

Pázmándinak sajnos a Medicik helyett Borbély elvtárs (a Munkásőrség országos parancsnoka) jutott, meg a Munkásőrség épülete.