Sertésopera

Film – Empátiával beszél le a húsevésről a Gunda, egy sertéscsalád életét követi nyomon.

Gunda még nem sejti, hogy hamarosan elragadják tőle kicsinyeit Fotó: Mozinet

Disznóólból még sosem lett olyan szép és drámai helyszín, mint Viktor Koszakovszkij fekete-fehér, narrátort és kísérőzenét is nélkülöző természetfilmjében. A Gunda egy sertéscsalád életét követi nyomon: a címszereplő koca egy csendes kis farmon nevelgeti kismalacait, egészen addig, amíg el nem szakítják őket tőle.

A Berlinalén bemutatott, Európai Filmdíjra is jelölt alkotásról hamar elhíresült, hogy megtekintése után nem fog többé ugyanúgy csúszni a szaftos csülök, holott a Gundában nincs vágóhídi mészárlás, nem folyik benne patakokban a vér, egyszerűen a néző érzelmeire próbál hatni.

A leningrádi Koszakovszkij kerek húsz éven keresztül dédelgette szívügyét, egy filmet a gazdaságokban tenyésztett állatok életéről, míg végül Norvégiában sikerült forrást találnia hozzá. A Gundát persze azért is övezhette fokozott érdeklődés, mert később beállt mögé vezető producerként a tavalyi, nagy port felvert Oscar-beszédében a haszonállatok kizsákmányolása ellen szót emelő Joaquin Phoenix színész és Paul Thomas Anderson rendező is, akinek ajánlólevele a film előzetesében is helyet kapott.

A Gunda a lehető legegyszerűbb módon próbál empátiát kelteni a koca, kicsinyei, néhány tehén és egy féllábú tyúk iránt: közel hozza mindennapjaikat a nézőhöz, aki könnyedén fel tudja fedezni a hasonlóságot saját magával vagy akár az ismerőseivel a gyerekneveléstől a játékon át a szabadság érzéséig.

Mindezt Koszakovszkij nagyon is tudatosan építi fel. A rendező és társoperatőre, Egil Håskjold Larsen a sáros baromfiudvart izgalmas helyszínné változtatja, a kamera pedig az állatok közelében gyakran idézi egy rácsodálkozó gyerek nézőpontját. Egyenlő félként kezeli, humanizálja azokat az állatokat, melyekre a néző leginkább fogyóeszközként, táplálékként tekint. A fekete-fehér képek letisztultak és egyszerűek, lassú, szinte meditatív szemlélődés jellemzi a Gundát.

Gunda még nem sejti, hogy hamarosan elragadják tőle kicsinyeit Fotó: Mozinet

A rendező legutóbbi filmje, az Aquarela a vizek világát hozta közel, míg a 2011-es ¡Vivan las antípodas! a Föld szemben álló pontjait mutatta be az ellentétekre építve. Koszakovszkij markáns véleménnyel bír a bolygónkat illető kérdésekben, nem a történetmesélés foglalkoztatja, sokkal inkább szeret rámutatni azokra a szerinte fontos dolgokra, amelyek mellett az ember könnyen elsétál.

Most a természet kizsákmányolásával és a haszonállatok előttünk zajló szenvedésével szembesít – líraian szép képek segítségével.

A Gunda ezeket a haszonállatokat érző, tudattal rendelkező lényeknek mutatja meg, de képes elhagyni a hasonló filmek esetében megszokott giccses, manipulatív eszközöket, hiszen ebben a másfél órában nincsen narráció, felirat, magyarázat, zene, emberek vagy esetleg vérengzés, és nem látunk elborzasztó felvételeket sem azokról a körülményekről, amelyeket a nagyipari állattartásról szóló filmeknél megszokhattunk. Csak az állatok vannak.

Egy természetfilm esetében viszont a teljes megkomponáltság negatívuma, hogy kiszorítja belőle a naturalizmust, és végül mesterkéltnek hathat, a Gunda pedig sokszor erősen játékfilmes benyomást kelt.

A malacok életét bemutató képek őszinték, de a további, leginkább testi deformáltságuk miatt választott jószágok esetében nyilvánvalóbb az érzelmi manipulációs szándék.

A ketrecben összezsúfolt csirkéket érezhetően csak a kamera kedvéért engedik szabadon egy ismeretlen terepen, hogy aztán beleakadjanak a drótkerítésbe, de a karámból kiszabaduló, idős tehenek sem véletlenül néznek hosszú perceken át a kamerába.

A malacok tragikus sorsával ettől függetlenül képtelenség nem együtt érezni, ám a mesterségesen létrehozott helyzetekkel a rendező szükségtelenül vastagon húzza alá itt-ott a mondanivalóját, piros filccel a fekete-fehér kockán.

A vegánságot, azaz az összes állati eredetű táplálék elutasítását hirdető kommunikáció az utóbbi években rendkívül erőszakossá vált.

A sokk erejét használja, a lélektani hadviselés pedig a bűntudatkeltés és a vádaskodás, felelősségre vonás eszköztárát váltogatja. Noha biztosan akadnak sokan, akik a horrorisztikus képek hatására hagytak fel végleg a húsfogyasztással, az igazság az, hogy az emberek zöménél kontraproduktívnak bizonyul ez a gyakorlat. Ki akarná magát bűnösnek érezni egy olyan dolog miatt, amelyben felnevelték, és amelyet egész addigi életében természetesnek tartott? Koszakovszkij más eszközhöz nyúlt néma sertésoperájában: az együttérzés felébresztésével önként vállalt döntések irányába tereli a nézőket, akiknek többsége feltehetően csak szalonna formában találkozott disznóval. A Gunda jó szándéka egyértelmű, ám az alkotók szólhattak volna kicsit könnyebben fogyasztható, egyszerűbb nyelven a húsevők millióihoz, hogy az üzenet több emberhez eljuthasson – és hogy aztán beugorjon egy-két jelenet a hentespultnál.

A Gunda a Távmozi műsorán látható!

(Gunda – norvég–amerikai dokumentumfilm, 93 perc. Rendező: Viktor Koszakovszkij. Premier:­ február 12. Forgalmazó: Mozinet)