Egy természetfilm esetében viszont a teljes megkomponáltság negatívuma, hogy kiszorítja belőle a naturalizmust, és végül mesterkéltnek hathat, a Gunda pedig sokszor erősen játékfilmes benyomást kelt.
A malacok életét bemutató képek őszinték, de a további, leginkább testi deformáltságuk miatt választott jószágok esetében nyilvánvalóbb az érzelmi manipulációs szándék.
A ketrecben összezsúfolt csirkéket érezhetően csak a kamera kedvéért engedik szabadon egy ismeretlen terepen, hogy aztán beleakadjanak a drótkerítésbe, de a karámból kiszabaduló, idős tehenek sem véletlenül néznek hosszú perceken át a kamerába.
A malacok tragikus sorsával ettől függetlenül képtelenség nem együtt érezni, ám a mesterségesen létrehozott helyzetekkel a rendező szükségtelenül vastagon húzza alá itt-ott a mondanivalóját, piros filccel a fekete-fehér kockán.
A vegánságot, azaz az összes állati eredetű táplálék elutasítását hirdető kommunikáció az utóbbi években rendkívül erőszakossá vált.
A sokk erejét használja, a lélektani hadviselés pedig a bűntudatkeltés és a vádaskodás, felelősségre vonás eszköztárát váltogatja. Noha biztosan akadnak sokan, akik a horrorisztikus képek hatására hagytak fel végleg a húsfogyasztással, az igazság az, hogy az emberek zöménél kontraproduktívnak bizonyul ez a gyakorlat. Ki akarná magát bűnösnek érezni egy olyan dolog miatt, amelyben felnevelték, és amelyet egész addigi életében természetesnek tartott? Koszakovszkij más eszközhöz nyúlt néma sertésoperájában: az együttérzés felébresztésével önként vállalt döntések irányába tereli a nézőket, akiknek többsége feltehetően csak szalonna formában találkozott disznóval. A Gunda jó szándéka egyértelmű, ám az alkotók szólhattak volna kicsit könnyebben fogyasztható, egyszerűbb nyelven a húsevők millióihoz, hogy az üzenet több emberhez eljuthasson – és hogy aztán beugorjon egy-két jelenet a hentespultnál.
A Gunda a Távmozi műsorán látható!
(Gunda – norvég–amerikai dokumentumfilm, 93 perc. Rendező: Viktor Koszakovszkij. Premier: február 12. Forgalmazó: Mozinet)
