Disznóólból még sosem lett olyan szép és drámai helyszín, mint Viktor Koszakovszkij fekete-fehér, narrátort és kísérőzenét is nélkülöző természetfilmjében. A Gunda egy sertéscsalád életét követi nyomon: a címszereplő koca egy csendes kis farmon nevelgeti kismalacait, egészen addig, amíg el nem szakítják őket tőle.
A Berlinalén bemutatott, Európai Filmdíjra is jelölt alkotásról hamar elhíresült, hogy megtekintése után nem fog többé ugyanúgy csúszni a szaftos csülök, holott a Gundában nincs vágóhídi mészárlás, nem folyik benne patakokban a vér, egyszerűen a néző érzelmeire próbál hatni.
A leningrádi Koszakovszkij kerek húsz éven keresztül dédelgette szívügyét, egy filmet a gazdaságokban tenyésztett állatok életéről, míg végül Norvégiában sikerült forrást találnia hozzá. A Gundát persze azért is övezhette fokozott érdeklődés, mert később beállt mögé vezető producerként a tavalyi, nagy port felvert Oscar-beszédében a haszonállatok kizsákmányolása ellen szót emelő Joaquin Phoenix színész és Paul Thomas Anderson rendező is, akinek ajánlólevele a film előzetesében is helyet kapott.
A Gunda a lehető legegyszerűbb módon próbál empátiát kelteni a koca, kicsinyei, néhány tehén és egy féllábú tyúk iránt: közel hozza mindennapjaikat a nézőhöz, aki könnyedén fel tudja fedezni a hasonlóságot saját magával vagy akár az ismerőseivel a gyerekneveléstől a játékon át a szabadság érzéséig.
Mindezt Koszakovszkij nagyon is tudatosan építi fel. A rendező és társoperatőre, Egil Håskjold Larsen a sáros baromfiudvart izgalmas helyszínné változtatja, a kamera pedig az állatok közelében gyakran idézi egy rácsodálkozó gyerek nézőpontját. Egyenlő félként kezeli, humanizálja azokat az állatokat, melyekre a néző leginkább fogyóeszközként, táplálékként tekint. A fekete-fehér képek letisztultak és egyszerűek, lassú, szinte meditatív szemlélődés jellemzi a Gundát.
A rendező legutóbbi filmje, az Aquarela a vizek világát hozta közel, míg a 2011-es ¡Vivan las antípodas! a Föld szemben álló pontjait mutatta be az ellentétekre építve. Koszakovszkij markáns véleménnyel bír a bolygónkat illető kérdésekben, nem a történetmesélés foglalkoztatja, sokkal inkább szeret rámutatni azokra a szerinte fontos dolgokra, amelyek mellett az ember könnyen elsétál.
Most a természet kizsákmányolásával és a haszonállatok előttünk zajló szenvedésével szembesít – líraian szép képek segítségével.
A Gunda ezeket a haszonállatokat érző, tudattal rendelkező lényeknek mutatja meg, de képes elhagyni a hasonló filmek esetében megszokott giccses, manipulatív eszközöket, hiszen ebben a másfél órában nincsen narráció, felirat, magyarázat, zene, emberek vagy esetleg vérengzés, és nem látunk elborzasztó felvételeket sem azokról a körülményekről, amelyeket a nagyipari állattartásról szóló filmeknél megszokhattunk. Csak az állatok vannak.
