Tilos tiltani

Az elmúlt hónapokban leleplező könyv kavarta fel a francia közéletet. Camille Kouchner­ írásának központjában a valóságban megtörtént pedofil kapcsolat áll, amelynek szereplői­ mind ismertek Franciaországban. A szerző nemcsak egy család rejtve maradt titkait fedi fel, de felszabadítóan hatott sok ezernyi honfitársára is.

Olivier Duhamel, French political specialist and newly elected as the head of the Fondation Nationale des Sciences Politiques (FNSP), poses on May 19, 2016 at the Sciences Po school in Paris. - The FNSP is both the managing body of the Institut d'études politiques de Paris or IEP Paris (Paris Institute of Political Studies), and the central research arm of that school (Photo by STEPHANE DE SAKUTIN / AFP) Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN

A történtek után több mint harminc évvel jelent meg ez a könyv. Camille­ Kouchner ügyvédnő ma 45 esztendős, a leírtak tinédzser korában estek meg fiú ikertestvérével, Antoine-nal, akit a könyvben Victornak hív. Miért kellett erre az önfeltárulkozásra annyit várni? A legfontosabb az volt, hogy meg kellett várni az anyja halálát, ez 2017-ben következett be, mert Camille nem akarta végérvényesen megbántani. Végül idén január elején került a francia könyvesboltokba A nagy család címmel, gúnyosan utalva tagjaira, akik mind egy szálig a francia baloldali értelmiségi elit közismert figurái.

Kikből állt ez a „familia grande”? Központi figurái a Pisier nővérek voltak, Évelyne – Camille és Antoine, az ikrek és Julien anyja –, valamint húga, Marie-France. Apjuk a vichyi kormányban volt miniszter, a két lány erre válaszul meggyőződéses baloldali lett. Mindkettő valóságos ikonja volt a francia feminizmusnak, a szabad, korlátok nélküli élet igenlésének. Évelyne Pisier nemcsak a jog egyik első női professzoraként volt ismert Franciaországban, hanem arról is, hogy a hatvanas években négy esztendeig Fidel Castro kubai vezető szeretője volt. Marie-France az új hullám híres színésznőjeként él a franciák emlékezetében. Viszonyt ápolt Daniel Cohn-Bendittel, a 68-as mozgalom egyik vezetőjével. François Truffaut filmjeiben játszott, 66 évesen – 2011-ben – egy úszómedencében lelte halálát, mindmáig nem tudni, hogy öngyilkosság történt vagy baleset érte. Évelyne 1970-ben ment férjhez Bernard Kouchnerhez, aki a Médecins sans Frontières, az Orvosok Határok Nélkül jótékonysági szervezet egyik alapítója volt, majd később több kormányban miniszteri tisztséget töltött be, legutoljára 2007-től 2011-ig a francia külügyminisztériumot irányította. Jelenlegi felesége, Christine Ockrent a 80-as, 90-es évek televíziós nagyasszonya.

A Kouchner–Pisier-házasság megromlott, és 1980-ban elváltak. Ekkor lépett be a famíliába Olivier Duhamel, aki 1987-ben házasodott össze Évelyne-nel. Ő is híres családba született: apja, Jacques a második világháború alatt ellenálló volt, aztán politikai pályára adta magát, Pompidou elnöksége alatt miniszter is volt, innen eredt fia politikai érdeklődése. Anyja – Colette – az irodalom berkeiben jeleskedett, kiadóvezetőként tevékenykedett, hogy mi a jó írásmű, azt ő döntötte el. Őtőle örökölte Olivier az írói vénáját, még a közelmúltban is megjelent egy regénye, mégpedig a szüleiről.

Olivier Duhamel Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP

Az évek folyamán Olivier elsőrangú alkotmányjogásszá és politológussá vált. Az ezredfordulón a Szocialista Párt színeiben európai parlamenti képviselő volt, de a franciák főleg a tévé képernyőjéről ismerhették, szinte alig volt olyan politikai vitaműsor, amelyben ne vett volna részt meghívott szakértőként. Igazi megmondóember: tökéletesen fogalmazott, nem lehetett zavarba hozni, csak úgy vitte be a riposztokat, a média a tenyeréből evett. Számos tudományos társaságban, így a párizsi Sciences Po egyetemen, ahonnan a francia politikai elit java része jön, töltött be vezető tisztségeket. Mindkét oldal, a bal és a jobb kormányai is foglalkoztatták tanácsadóként, de különösen a baloldali körök adtak a véleményére, nem egy kormányfő, sőt elnök kiválasztásában szerepe volt.

Egy ilyen elme természetesen a magánvacsorákon is sziporkázott, lenyűgözte a társaságokat, amelyek Franciaország elitjéből, a hatalom képviselőiből, politikusokból, tudósokból, művészekből, neves újságírókból álltak. A „nagyok” társaságából is kiemelkedett, kisujjában volt a szóhasználat, az alapos jogi tudás, a hatalom működésének mikéntje. Camille Kouchner, aki tizenévesként gyakran részt vett ezeken az eseményeken, teljes odaadást érzett a mostohaapja iránt. Egyszerűen elbűvölte, elvarázsolta, nem tudott elképzelni olyat, hogy valamivel ártani tudna neki és testvéreinek. Pedig erre nem sokat kellett várni. Az Évelyne-nel kötött házassága után körülbelül egy évvel, amikor az ikrek 13 évesek voltak, az egyik este, lefekvés után Oli­vier bejött a gyerekszobába, és felajánlotta Antoine-nak, hogy jöjjön át hozzá. A gyermekek semmi rossz­ra nem gondoltak.

Először Camille sem tudta, miről lehet szó, talán valami „férfitémáról” beszélgetnek. Ez többször is megismétlődött. Végül Camille csak kihúzta az ikertestvéréből, hogy mi történt: a mostohaapja megerőszakolta a fiút. A lány felfogta ennek súlyosságát, és az anyjához fordult, aki depresszióba esett, majd keményen elkezdett inni, de semmit sem lépett. Maradt a másik szülő, Bernard Kouchner, aki először feldühödött, „Szétverem a mocskos pofáját!”, de aztán ő sem tett semmit, még a rendőrségre sem ment el, hogy feljelentse a pedofil mostohát.

A „kapcsolat” vagy két évig tartott. A családi körben elterjedt, hogy mit tesz Olivier esténként.

A francia elit egy szűk szelete is tudott az esetről. Nemhogy felléptek volna ellene, hanem ezekben a körökben Duhamelt még valami különleges „dicsfény” is övezte: ő ezt is meg merte tenni, erről szóltak az elismerő pillantások. Felmerül a kérdés: kinek nagyobb a felelőssége a pedofil bűncselekményben, az elkövetőé vagy azoké, akik úgy döntenek, inkább hallgatnak?

Hogy mit éreztek a gyermekek, arról nem szól a fáma. Camille harminc évig hordozta a terhet, mire ki tudta írni magából, nem beszélve testvéréről, aki elszenvedte az erőszakot. Ő később se fordult a hatóságokhoz, a család egysége számára fontosabb volt. A könyv megjelenésének napján Olivier Duhamel – mintegy szó nélküli beismerésként – lemondott az összes tisztségéről, amelyeket betöltött. Tudta, hogy mit fog tartalmazni Camille könyve, csak a megjelenésére várt. A 71 éves professzor azóta sem nyilatkozott semelyik sajtóorgánumnak sem. A Sciences Po igazgatója, Frédéric Mion is távozni kényszerült hivatalából, ugyanis ő is vagy két éve tudott Duhamel ügyeiről, és semmit sem tett azért, hogy ne oktathasson és ne vegyen részt az egyetem vezetésében.

Olyan nagy visszhangot váltott ki a könyv Franciaországban, hiszen egy kedvenc változott szörnyeteggé, hogy maga a köztársasági elnök,­ ­­Emmanuel Macron is megszólalt. A gyermekeket arra biztatta, ha valami hasonló történik velük, akkor mondják el a felnőtteknek, akik majd jelentik a hatóságoknak. Camille ezt tette, és mindenhol a hallgatás falába ütközött. Mihez kezd egy kisgyermek, ha omertával, a külvilág bűnös csendjével találkozik? Az államfő a törvények további szigorítását ígérte. Az is most derült ki, hogy Franciaországban a gyermekek tíz százaléka, tízből egy kiskorában átélt hasonló atrocitásokat. A szülője, családtagjai, azok barátai voltak az elkövetők. Az írás most mintha lerombolta volna azokat a gátakat, amelyek az áldozatokat arra ítélték, hogy örökké magukba zárva hurcolják ezt az iszonyatos terhet. Ezrek önvallomásai árasztották el a internetet. Csak remélni lehet, hogy a hatóságok utánamennek a történeteknek.

De más bűnösök is vannak, amelyeket megnevezni meg lehet, de börtönbe zárni nem. Ezek a 68-as mozgalom eszméi, amelyek máig hatnak.

A mindenféle erkölcsi kötöttség nélküli, szabad örömélvezeté az elsődlegesség. Tilos tiltani – így foglalták össze az eszme lényegét. A gyermek nem a szülő tulajdona – így a másik érvelés. A 70-es, 80-as években években olyan francia baloldali gondolkodók, mint Sartre, Beauvoir, Deleuze, Aragon – hogy a felénk ismerteket említsük – írtak alá petíciókat annak érdekében, hogy pedofilokat mentegessenek. A Pisier–Kouchner–Duhamel család tagjai pont ennek a minden alóli felszabadítás elvének a gyermekei. Csak most már nem utcaköveket hajigálnak, ők már a 80-as évek kezdetén megérkeztek a hatalomba, és nyakló nélkül élvezik az életet, még ha ezt nem verik is nagydobra. Kétségkívül tehetségesek, de bármiféle erkölcsnek híján vannak. Camille Kouchner könyve,

A nagy család ennek lenyomata, bepillantást enged a baloldali kaviárszocialisták mindennapjaiba.

Vanessa-vírus

Szemezgessünk az elmúlt hét pedofil, vérfertőző és erőszakoló francia híreiből! A legsúlyosabb vád Richard Berry színészt érte, akit lánya azzal vádolt meg, hogy évekkel ezelőtt szexuálisan bántalmazta. A jelenlegi felesége, számos rokona és barátja ezt elképzelhetetlennek tartja, a nálunk is ismert színész tagadja a vádakat. Talán Camille Kouchner könyve adta az ihletet a 45 éves Coline-nak, hogy kiskorú ellen elkövetett vérfertőző kapcsolattal vádolja az apját. A rendőrség vizsgálatot kezdeményezett. Csakúgy mint PPDA, Patrick Poivre d’Arvor ügyében, akit egy 36 éves hölgy azzal gyanúsított meg, hogy 2004 és 2009 közt többször szexuális aktusra kényszerítette. PPDA Franciaországban vagy negyven évig volt a televíziós hírek királya, a legnézettebb tévécsatorna sztárműsorvezetője, számos interjút készített a világ politikai nagyágyúival. Ezt követően irodalmi műsorokban kamatoztatta műveltségét, számos könyve jelent meg. A vádló szerint, aki írónőnek nevezi magát, 21 éves korában történt az első eset, hogy a műsorvezető az irodájában magáévá tette. A ma 74 éves PPDA valószínűleg igen kemény napok elé néz. A múlt héten egy évtizedes bírósági ügyben másodfokon megszületett az ítélet: Georges Tron jobboldali polgármester, aki több kormányban is tisztséget viselt, beismerte, hogy megerőszakolta két volt munkatársát. Ezért öt évet kapott, amelyből hármat kell leülnie, valószínűleg fellebbezni fog. Vanessa Springora egy éve jelentetett meg könyvet „kapcsolatáról”, amelyet még a 80-as évek kezdetén, 14-15 éves korában Gabriel Matzneff-fel, a baloldali, nyíltan pedofil íróval folytatott. A tragédia ebben is az, hogy az anyja tudtával, sőt bátorításával. A 84 éves Matzneff a napokban bejelentette, hogy elkészült a válaszával, a könyv a Vanessa-vírus címet viseli. De mivel nem talált kiadót rá, így magánkiadásban jelenteti meg. Nehéz anyagi helyzetben van, ezért előleget kér az olvasóktól: egy egyszerű példány száz euró, a dedikáltnak 650 euró az ára. Az ő tárgyalása szeptember végén lesz, a vád fiatalkorú megrontása.