– Április 8-án indulok Budapestről, 9-én érkezem meg Katmanduba. Ott különben is eltöltenék két-három napot, a kötelező karantén és PCR-teszt miatt ez most talán lesz négy is. Aztán Katmanduból Luklába repülök, ahonnan durván egyhetes gyalogtúrával érkezem meg az alaptáborba – vázolja Varga Csaba az útitervet.
Az expedíció ezen első szakaszát akár kellemes kirándulásnak is tekinthetjük, persze csak egy profi hegymászó szintjén, hiszen már ekkor le kell győzni durván 2500 méteres szintkülönbséget (Lukla 2860 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, az alaptábor 5300 méteren van). Varga Csaba helyesel, helikopterrel akár fel is repülhetne az alaptáborba, ám mint mondja, az egyrészt költségesebb, másrészt nagyon szép a táj odáig, harmadrészt – s ez a legfontosabb szempont – ez az egy hét is a felkészülést, a fokozatos akklimatizációt szolgálja. Érdekességképpen: ötezer méteren már felére ritkul a levegő oxigéntartalma a tengerszinten megszokotthoz képest.
A java persze ezután kezdődik. A nyolcezer méter feletti hegyeket többször is meg kell mászni ahhoz, hogy valaki felérjen a csúcsra. Az Everesten konkrétan még három tábor van a bázis és a csúcs között. Varga Csaba ezért először az alaptábor és az első tábor között ingázik a csomagját fokozatosan felhordva, és ugyanígy halad onnan tovább.
– Kettős célt szolgál a fel-le mászás. Egyrészt, mivel nem alkalmazok serpákat, magamnak kell felvinnem a csomagjaimat egyre feljebb, másrészt ennek során igyekszem akklimatizálódni az oxigénhiányos körülményekhez – avat be a mászás kulisszatitkaiba.
Az oxigénhiányt nagyjából úgy kell elképzelni, mint amikor valakinek lenn, tengerszintközelben többórás megfeszített menet után már fáj minden lépés – fenn már az első lépéskor ezt érzi.

Fotó: Kalifa/Varga Csaba
Három, sőt a körülményektől függően akár négy hétig is eltarthat ez a türelemjáték. Amikor eléri a nyolcezer méter magasan fekvő nyerget, akkor Varga Csaba visszamegy az alaptáborba pihenni, hogy aztán egy nagy rohammal meghódítsa a csúcsot. Minden köztes tábort egy-egy nap alatt elérve újra felkapaszkodik a nyeregig, ahonnan nekivág a csúcstámadásnak. Így elmondva mindez egyszerűnek hangzik.
– A csúcstámadásnak egyfelől május tizenötödike és június tizedike között van értelme nekivágni, akkor teszi lehetővé az időjárás, másfelől legkésőbb éjfélkor el kell indulni a nyeregből, s ha az ember legkésőbb délután kettőig nem éri el a csúcsot, akkor muszáj visszafordulni, mert a kimerültség miatt nem lesz ereje visszajutni. Ez az utolsó szakasz a legnehezebb. Az oxigén a magassággal nem fokozatosan, hanem exponenciálisan csökken, s a hideg is egyre elviselhetetlenebb. A mínusz harminc-negyven fok mondjuk a Kárpátokban nem probléma, de fenn, nyolcezren szinte elviselhetetlen – magyarázza a nehézségeket.