A teaszakértő a kutatásait a saját költségén végzi. A kísérletek célja, hogy a rajongók számára elérhető legyen a teacserje, amelyet a kertjükben vagy a szobaablakban is gondozhatnak, saját teát fogyaszthassanak, elkerülve ezzel a világ túlsó feléről történő drága és környezetkárosító szállítást.
Vácon nemsokára látogatható lesz Marianna saját kaméliakertje. Az 1080 négyzetméteres terület felét teanövénnyel, a másik felét olyan gyógynövényekkel ültette be, amelyekből szintén lehet teát vagy főzetet készíteni. A bemutató teakertben a kísérleteit is megnézhetik majd a látogatók. A teacserje gazdaságilag nem számít haszonnövénynek Magyarországon. Ázsiában, ahol őshonos, egész évben nő, nálunk viszont a klíma miatt novembertől március végéig hibernál. Májustól lehet szüretelni, mindig a legfelső, legfiatalabb leveleket kell leszedni. A cserje folyamatosan bokrosodik, évről évre több lesz a hozama. A hajtások feldolgozása attól függ, hogy fehér vagy zöld tea készül-e belőle. A Fogadj örökbe egy teacserjét elnevezésű kezdeményezés célja a kutatások támogatása, amiért cserébe az örökbefogadók kóstolóval egybekötött sétán vehetnek részt.

– Magyarországon az 50-60-as években próbálkoztak teatermesztéssel, de erről semmilyen leírást nem találtam – fűzi hozzá Marianna –, éppen ezért szeretném a kutatásaimat könyvben is megjelentetni.
Óraadó a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik képzésén, és gyakran tart előadást szakmai rendezvényeken. A gödöllői telep kísérleti kertjének egy mini kertet adományozott, ahol a tanulók kísérleteket végezhetnek. Tavaly végzett az első diákja, aki a teatermesztésből írta a szakdolgozatát, s akit szakmai konzulensként segített. Kávézóknak és cukrászdáknak is tart képzéseket. A kóstolókon nem márkákat vagy teatípusokat képvisel, hanem a teakészítés helyes módját mutatja meg. A lakásban nevelgetett cserje októbertől márciusig virágzik, olyankor a virágjából készíthetünk teát, amely koffeinmentes, nyugtató, édeskés ízű. Marianna két-három csészével iszik naponta. A legtöbben felforraljuk a vizet, beledobjuk a filtert, mézet keverünk hozzá, és úgy gondoljuk, tettünk valamit az egészségünkért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!