A Csíki Sörözőben

A szálloda aljában működött a Cafe Bartako, amely kedvelt találkozási pontja volt a környéken élő színészeknek, költőknek és muzeológusoknak.

Szerényi Gábor rajza

S voltak különösen jól sikerült esték, amikor például Rezeda Kázmér az amúgy a Mailáth-féle házban lakó Suhajda Solt barátjával a Mechwart ligeti szökőkútba menekült két rendőr és az igazoltatás elől, onnan lobogtatták a személyijüket, ami utóbb rossz ötletnek bizonyult…

Aztán a Pilsner Urquell megint Rózsadomb étterem lett, olyan hangulattalan hely, és Rezeda Kázmér megfogadta, oda többé nem megy el, mert csak így őrizheti meg kamaszkora kedves sörözőjének emlékét.

De a minap összegyűltek az egykori osztálytársak közül néhányan. Például a régi barát, Közép-Vértesi Suhajda Solt és neje, a szintúgy egykori osztálytárs, Alsó- és Felső Hidegkúti Menyuska Gábriella úrhölgy; jött Felső-Szatmári és Nyírbátori Egyedülálló Aniella, aki neve ellenére férjezett volt, s jött ura is, Ugocsai Tősér Ladiszló hajdúkapitány, amúgy komoly mérnökember; befutott Felső-Jáksófalvi Neinecke Lorandusz hajóskapitány, valamint neje, Lázbérci Tomasevics Anette, szigorú ügyvédasszony; eljött Felső-Süttői Istergami Gábriel nejével, Martinellával, szintúgy szigorú emberek, de nem ügyvédség, hanem tanárság okán; és megérkezett Alsó- és Felső-Szentendrei Blutig ­Christina mérnök-úrhölgy, egyszersmind az irodalom nagy barátja, ami így, együtt szinte értelmezhetetlen. Rezeda Kázmér pedig hozta nejét, Matulai-Sipovics Andalgó Andreanus doktornőt, aki az idő múlásával szintúgy belesimult a társaságba, pedig Rezedáék társaságába nem volt egyszerű csak úgy belesimulni.

Na most, az egész összejövetel a Pilsner Urquellben volt. A „pilseniben”. Illetve ott, ami most van a helyén. Vagyis a Tiltott Csíki Söröző és Étteremben, annak is a teraszán, ugyanis Covid kisasszony kezdett vénkisasszonnyá válni, minek következtében kinyitottak az éttermek, bisztrók, kávézók, sörözők, restik, bárok és lebujok teraszai.

Rezeda Kázmér vonakodva ment oda – aztán vonakodott eljönni, minek következtében neje, Matulai-Sipovics Andalgó Andreanus doktornő a lehető legkedvesebb hangján közölte, hogy „maradj nyugodtan, én hazamegyek, te meg utánam jössz taxival, amikor akarsz”, de Rezeda Kázmér öreg motoros volt már, átlátott a szitán, úgyhogy ő is hazament az asszonnyal.

De talán már ennyiből is kiderült, hogy a Csíki elnyerte Rezeda uram tetszését. Nem gondolták túl a Csíki sörözőt, és ez kifejezetten előnyére vált. Nem volt például nagyon nagy tányéron nagyon kicsike étel erősen feldíszítve, hülye névvel illetve. Volt viszont előételnek vinete erdélyi házi kenyérrel, s lehet, hogy az a kenyér ott sült a konyhában, de kovászos volt és finom. Aztán lehetett még enni étvágycsinálónak székely hidegtálat, önmeghatározásuk szerint „2 megtermett legény vagy 4 éhes asszony részére”, s ebben sem volt semmi túlzás. A főételek terén sem törekednek valamiféle különcségre a Csíkiben, vagyis: van ott „tiltott” burger szalmapityókával, melynek felvezetőjében így vallanak az étlapon (ami esetünkben inkább étihírlap): „Mi székelyek 1563 évvel ezelőtt (még hun korunkban) szamár- és lóhúsból csináltuk burgerünket. Az alaposan ledarált húsokat kakastejben pácoltuk, fűszerezéshez nyenyeremálét és zsizsepöcaromát használtunk. A recept azóta változott: székelymarhából készítjük hamburgerünket, amely jószág születésétől haláláig tápláló gyógynövényeket fogyasztott, nagy nagy örömére (saját elbeszéléséből tudjuk).”

Szerényi Gábor rajza

Ez is jó, de a burgerük még jobb. S van még mics – aki nem tudja, mi az, ne menjen oda! –, hozzá havasi mézzel és csíki sörrel készült mustár, akad aztán havasi rucacombja, csülök góbé módra, szász kolbász meg kokojzás sajtfalatkák – és ennyi. Édességnek javallanak csupa csoki nyalánkságot meg Erdély gyümölcseit, oszt’ jónapot. És minden finom.

És néha egy helyes székely pár kijön, és eljár egy kalotaszegit vagy valami egyebet. És az is jó. S az italokról még nem szóltunk, tehát lássuk, előbb a töményeket. Akadnak sörpárlatok, amelyek létezéséről Rezeda Kázmér nem is tudott. Szóval van csíki sörpárlat, csíki jégáfonya-sörpárlat, csíki csempészkeserű, csíki csempész­áfonya, csíki csempészvodka és ugyanez áfonyásan. Másnap Rezeda Kázmér azt mesélte mindenkinek, hogy mindet kipróbálta, de hazudott.

Összesen hármat kóstolt, a sima sörpárlatot, a jég­áfonyát és az áfonyát, és meg volt elégedve. És akkor itt az idő megismerkedni a söreikkel, mondom: sima csíki, nagyon ütős székely sör, csíki krémsör, vadmálna-vitaminsör, jégáfonyasör, csíki gold, szűretlen csíki, csíki mézes és csíki barna. És ez kivétel nélkül mindegyik „tiltott”.

Na most, aki ennyi sörből nem talál kedvére valót, az szintúgy ne menjen a Csíki sörözőbe.

Rezeda Kázmérnak az este során támadt egy kósza gondolata, miszerint rágyújt egy Symphoniára, de ezt utóbb elvetette. Egyfelől nem volt „Szimfi”, másfelől már nem dohányzott, harmadfelől pedig kénytelen volt belátni, hogy ha lenne „Szimfi”, az se hozná vissza 1979-et. Az idő múlik, és majd meg kell halni. Ezt kell belátni. Majd úgy harminc év múlva. Addig viszont ki lehet megint ülni a Csíki teraszára. Vagyis a „pilseni” teraszára. Na ugye…