A Csíki Sörözőben

A szálloda aljában működött a Cafe Bartako, amely kedvelt találkozási pontja volt a környéken élő színészeknek, költőknek és muzeológusoknak.

Szerényi Gábor rajza

Rezeda Kázmért gyöngéd szálak fűzték egy bizonyos helyhez, egy sörözőhöz, amely egykoron a Pilsner Urquell söröző nevet viselte.

A Keleti Károly utcában volt az a söröző.

– De ne ugorjunk ennyire előre… – morfondírozott tovább Rezeda Kázmér, aki már kamaszként is nagy szerelmese volt a múltnak, s ahogy az idő haladtával megismerte az úgynevezett „emberiséget”, végképp lemondott a jövőről.

– Ez volt ugyebár a Mailáth-féle bérház és szálloda – elevenítette fel a régi dolgokról való tudását Rezeda Kázmér, aztán előkeresett egy régi írást:

„1928. év júliusában megtartott zártkörű tervpályázat alapján Rainer Károly tervei lettek kivitelre elfogadva. […] A bérházakban összesen 150 drb. 2-3-4 szobás lakás, a szállodabérházban pedig 80 drb. 1 és 2 szobás garzonlakás létesült.”

– Stimmel – nyugtázta Rezeda Kázmér.

S ott volt még ez is:

„A szálloda aljában működött a Cafe Bartako, azaz a Rózsadombi Étterem és Kávéház, amely kedvelt találkozási pontja volt a környéken élő színészeknek, költőknek és muzeológusoknak.”

– Ez is stimmel – nyugtázta Rezeda Kázmér, csak azok a muzeológusok lógnak ki kissé a sorból, ugyanis bohém színésszel és költővel Dunát lehet rekeszteni, míg a bohém muzeológus legalább annyira ritka, mint a gyomorpanaszokkal küszködő, pártában maradt, bohém matematikatanárnő.

Nos, ebben a Mailáth-féle bérházban és szállodában nyílt meg aztán az a bizonyos Pilsner Urquell söröző, amely a gimnazista Rezeda Kázmérék törzshelyévé nemesedett.

– Nyolc forint kilencven fillér volt egy tál bableves, és valami hét forint körül volt egy korsó igazi, jéghideg, csapolt pilseni. A leveshez annyi kenyeret lehetett enni, amennyit akartunk, azt nem számolták fel a pincérek a szegény diákoknak. Szóval egy ötvenesből megvolt az este… Na jó, hatvanból, mert hét forint húszba került egy doboz Symphonia, amiből kizárólag az egrit vettük, mert a sátoraljaújhelyi nem volt jó…

Ezek elég stabil és kedves emlékei voltak Rezeda uramnak.

S persze akadtak „gazdagabb” esték is, születésnapok, egyéb sátoros ünnepek alkalmából, amikor megvastagodott a pénztárca. S olyankor puha dobozos Marlborót vásárolt a diákember, 28 forintért, és rendelt a söre mellé egy vagy két Unicumot is, amely Unicumnak semmi, de semmi köze nem volt az eredeti Zwack-féle Unicumhoz, ugyanis Zwack úr a receptúrával együtt távozott az országból a kommunisták elől, így valami utánzatot adtak ezen a néven, de az még mindig ezerszer jobb volt, mint a fekete címkés cserkó vagy a barna címkés barack, a Likőripari Vállalat két csodája a sok közül.

S voltak különösen jól sikerült esték, amikor például Rezeda Kázmér az amúgy a Mailáth-féle házban lakó Suhajda Solt barátjával a Mechwart ligeti szökőkútba menekült két rendőr és az igazoltatás elől, onnan lobogtatták a személyijüket, ami utóbb rossz ötletnek bizonyult…

Aztán a Pilsner Urquell megint Rózsadomb étterem lett, olyan hangulattalan hely, és Rezeda Kázmér megfogadta, oda többé nem megy el, mert csak így őrizheti meg kamaszkora kedves sörözőjének emlékét.

De a minap összegyűltek az egykori osztálytársak közül néhányan. Például a régi barát, Közép-Vértesi Suhajda Solt és neje, a szintúgy egykori osztálytárs, Alsó- és Felső Hidegkúti Menyuska Gábriella úrhölgy; jött Felső-Szatmári és Nyírbátori Egyedülálló Aniella, aki neve ellenére férjezett volt, s jött ura is, Ugocsai Tősér Ladiszló hajdúkapitány, amúgy komoly mérnökember; befutott Felső-Jáksófalvi Neinecke Lorandusz hajóskapitány, valamint neje, Lázbérci Tomasevics Anette, szigorú ügyvédasszony; eljött Felső-Süttői Istergami Gábriel nejével, Martinellával, szintúgy szigorú emberek, de nem ügyvédség, hanem tanárság okán; és megérkezett Alsó- és Felső-Szentendrei Blutig ­Christina mérnök-úrhölgy, egyszersmind az irodalom nagy barátja, ami így, együtt szinte értelmezhetetlen. Rezeda Kázmér pedig hozta nejét, Matulai-Sipovics Andalgó Andreanus doktornőt, aki az idő múlásával szintúgy belesimult a társaságba, pedig Rezedáék társaságába nem volt egyszerű csak úgy belesimulni.

Na most, az egész összejövetel a Pilsner Urquellben volt. A „pilseniben”. Illetve ott, ami most van a helyén. Vagyis a Tiltott Csíki Söröző és Étteremben, annak is a teraszán, ugyanis Covid kisasszony kezdett vénkisasszonnyá válni, minek következtében kinyitottak az éttermek, bisztrók, kávézók, sörözők, restik, bárok és lebujok teraszai.

Rezeda Kázmér vonakodva ment oda – aztán vonakodott eljönni, minek következtében neje, Matulai-Sipovics Andalgó Andreanus doktornő a lehető legkedvesebb hangján közölte, hogy „maradj nyugodtan, én hazamegyek, te meg utánam jössz taxival, amikor akarsz”, de Rezeda Kázmér öreg motoros volt már, átlátott a szitán, úgyhogy ő is hazament az asszonnyal.

De talán már ennyiből is kiderült, hogy a Csíki elnyerte Rezeda uram tetszését. Nem gondolták túl a Csíki sörözőt, és ez kifejezetten előnyére vált. Nem volt például nagyon nagy tányéron nagyon kicsike étel erősen feldíszítve, hülye névvel illetve. Volt viszont előételnek vinete erdélyi házi kenyérrel, s lehet, hogy az a kenyér ott sült a konyhában, de kovászos volt és finom. Aztán lehetett még enni étvágycsinálónak székely hidegtálat, önmeghatározásuk szerint „2 megtermett legény vagy 4 éhes asszony részére”, s ebben sem volt semmi túlzás. A főételek terén sem törekednek valamiféle különcségre a Csíkiben, vagyis: van ott „tiltott” burger szalmapityókával, melynek felvezetőjében így vallanak az étlapon (ami esetünkben inkább étihírlap): „Mi székelyek 1563 évvel ezelőtt (még hun korunkban) szamár- és lóhúsból csináltuk burgerünket. Az alaposan ledarált húsokat kakastejben pácoltuk, fűszerezéshez nyenyeremálét és zsizsepöcaromát használtunk. A recept azóta változott: székelymarhából készítjük hamburgerünket, amely jószág születésétől haláláig tápláló gyógynövényeket fogyasztott, nagy nagy örömére (saját elbeszéléséből tudjuk).”

Szerényi Gábor rajza

Ez is jó, de a burgerük még jobb. S van még mics – aki nem tudja, mi az, ne menjen oda! –, hozzá havasi mézzel és csíki sörrel készült mustár, akad aztán havasi rucacombja, csülök góbé módra, szász kolbász meg kokojzás sajtfalatkák – és ennyi. Édességnek javallanak csupa csoki nyalánkságot meg Erdély gyümölcseit, oszt’ jónapot. És minden finom.

És néha egy helyes székely pár kijön, és eljár egy kalotaszegit vagy valami egyebet. És az is jó. S az italokról még nem szóltunk, tehát lássuk, előbb a töményeket. Akadnak sörpárlatok, amelyek létezéséről Rezeda Kázmér nem is tudott. Szóval van csíki sörpárlat, csíki jégáfonya-sörpárlat, csíki csempészkeserű, csíki csempész­áfonya, csíki csempészvodka és ugyanez áfonyásan. Másnap Rezeda Kázmér azt mesélte mindenkinek, hogy mindet kipróbálta, de hazudott.

Összesen hármat kóstolt, a sima sörpárlatot, a jég­áfonyát és az áfonyát, és meg volt elégedve. És akkor itt az idő megismerkedni a söreikkel, mondom: sima csíki, nagyon ütős székely sör, csíki krémsör, vadmálna-vitaminsör, jégáfonyasör, csíki gold, szűretlen csíki, csíki mézes és csíki barna. És ez kivétel nélkül mindegyik „tiltott”.

Na most, aki ennyi sörből nem talál kedvére valót, az szintúgy ne menjen a Csíki sörözőbe.

Rezeda Kázmérnak az este során támadt egy kósza gondolata, miszerint rágyújt egy Symphoniára, de ezt utóbb elvetette. Egyfelől nem volt „Szimfi”, másfelől már nem dohányzott, harmadfelől pedig kénytelen volt belátni, hogy ha lenne „Szimfi”, az se hozná vissza 1979-et. Az idő múlik, és majd meg kell halni. Ezt kell belátni. Majd úgy harminc év múlva. Addig viszont ki lehet megint ülni a Csíki teraszára. Vagyis a „pilseni” teraszára. Na ugye…