Anyát gyereknapra

Magyarországon visszavonulóban van a járvány, de mi marad utána? Mit jelent az újratervezés, ha emberi sorsokról van szó? Az elárvult gyermekek életét minden bizonnyal végig fogja kísérni a szülő hiánya.

A nagytarcsai Biszak Gábor felesége sírjánál gyermekeivel Fotó: Kurucz Árpád

A csecsemő is gyászol, bár nem ismeri a halál fogalmát, de érzékeli a szeretett személy hiányát és a szomorúságot a családban. Az óvodás gyakran megszemélyesíti a kaszást – az ember meghal, a halál viszont konkrét személyként megjelenik a képzeletében, mint a mesékben –, így lehet megküzdeni vele. Lényegét tekintve igaz: a halál személyes, nem elvont fogalom. Az iskolás képzetei kiegészülnek biológiai ismeretekkel, azt is felfogja már, hogy visszafordíthatatlan folyamatról van szó. Az egyes ember felől az élet átmeneti és mulandó, de ha a családot nézzük, maradandó és megújuló is. Attól, hogy a hozzátartozó elmegy, a gyászoló még maradhat, sőt paradox módon növelheti az életerejét, ha tisztelettel, szeretettel emlékezik a halottaira.

A gyász első fázisában megnyugtató lehet a tudat, hogy a lelki fájdalom idővel enyhülni fog. Az árvának azonban minden későbbi életszakaszban dolga lesz majd a veszteséggel, így mire felnő, megtanulja, hogyan lehet együtt élni a hiánnyal. A szeretett személy benne él tovább. A közös történetekben.

– A veszteség születésünktől fogva jelen van az életünkben, erről beszélni kell, de mindig csak a gyerek érettségi szintjének megfelelően – tanácsolja Békési Tímea. – Ne hazudjunk, hogy elköltözött a kutyus, vagy elutazott a nagymama, miközben meghalt.

Az igazságnál – még ha fájdalmas is – rosszabb a titok. A gyerek amúgy is érzékeli, ha elhallgatnak előle valamit, ilyenkor felnöveszti képzeletében a félelmet. Ha áltatjuk, a későbbekben megeshet, hogy már a költözés vagy az elutazás gondolatától is rosszul lesz. Özvegyektől hallom: „Szerintem túl van rajta a gyerek, mert nem kérdez.” Lehet, hogy csak felméri, nincs kitől kérdezzen, hiszen a felnőtt maga sem tud beszélni a történtekről. Sokszor a gyerek – csak hogy a szülőt kímélje – inkább a kortársai közt keresi a választ, vagy az interneten bóklászik. Felnőttként is érezhetjük, hogy nincs szó a történtekre, ilyenkor jobb, ha őszinték vagyunk: „Drágám, most nem tudok mit mondani, de itt vagyok, biztosan kitalálunk majd valamit.” Felnőttként sem kell azonnal mindenre tudni a választ.

Felesége után március 22-én este Biszak Gábor is kórházba került nehézlégzéssel. A férfi agyán azokban a napokban átfutott, hogy inkább ő legyen rosszul, csak Erika jöjjön haza, közben még a gyerekek felügyeletét is meg kellett oldania valahogy. Egy hét után újra otthon még örült is, hogy Nimród és Johanna a körülményekhez képest egész jól viselte a helyzetet.

Biszak Johanna és Nimród harmadik testvérükkel várandós édesanyjukat veszítették el márciusban a koronavírus-járványban. Közös történetekben tovább élni
Fotó: Kurucz Árpád

– Azt reméltük, hogy harmincöt éves, életerős kismamaként leküzdhető a koronavírus. Erikának alapbetegsége sem volt. Reménykedtünk – mondja Gábor –, a fiam nem is kért húsvétra mást, csak hogy anya és Boróka jöjjön haza. Egyik se jött. Eltelt a húsvét, akkor Nimród keresett egy új időpontot: anya élje túl, és jöjjön haza gyereknapra, mondta.

Húsvét szombatján műtüdőre tették Erikát, antitestet is kapott, ennek ellenére rohamosan romlott az állapota. Április 16-án, pénteken telefonon hívták Gábort: ha van ereje, menjen be hozzá elbúcsúzni.

– Próbáltam mindent megtenni, amit ilyenkor megtesz az ember a feleségéért, a szerelméért, győzködtem az orvosokat, beszéltem Erikához is – mélyaltatásban volt –, bíztam benne, hogy eljut hozzá valami. Fogtam a kezét, úgy mondtam, hogy lennie kell csodának, de ha ennyi jutott nekünk, akkor azt is köszönöm. Aznap hazahozhattam Borókát a gyermekkórházból, mint kiderült, ő nem kapta el a fertőzést – emlékszik vissza Gábor.

– Erika másnap reggel meghalt. Az ötéves Nimród akkor ébredt, amikor közölték a hírt telefonon, látta, ahogy összezuhanok, ő is odabújt mellém az ágyba, és zokogott.

Az élet nem áll meg, három gyerekkel folytonos tervezésből, logisztikából áll a nap: az apa egyelőre home office-ban dolgozik, a két nagyobbik óvodába jár, a közelben lakó óvó néni hozza-viszi őket. Jobb nekik, ha közösségben vannak. Napközben Gábor édesanyja és bébiszitter segít az újszülött ellátásában. Erika keresztédesanyja este tízre jön, és kel fel éjszaka Borókához, ellátja a kisbabát reggelig.

– Próbáljuk kezelni a helyzetet sokféle segítséggel – sorolja a teendőket az édesapa.

– Mindenki másként éli meg a hiányt, a fiamban már megjelent a félelem: mi van, ha te is meghalsz, apa, akkor mi lesz velünk? Abszolút normális, hogy rákérdez. Életkoránál fogva nem lehet reális képe a halálról, ráadásul mélyen felbolygatta, hogy mégsem az öregek halnak meg előbb, megtörténhet ez a fiatalokkal is.

A koronavírus felülírta a meg­győződésünket, hogy a generációknak sora van – a nemzedékek egymást követik a halálban is. Nemhogy a gyereket, de még a felnőttet is megdolgoztatja lelkileg, ha idő előtt elmegy valaki, erre mondják Erdélyben, hogy „nem a koros megy, hanem a soros”, eleveníti fel Békési Tímea az egyszerű és tömör magyarázatot. A hagyományos kultúra, a közösség, a működő hit kapaszkodó lehet a gyászban. Sokan mondják: én nem járok feketében, nem akarom, hogy mások tudják, milyen állapotban vagyok. Pedig nem véletlenül rögzülnek a szokások. Előfordulhatnak emlékbetörések a gyászban, amikor a felnőtt sem tudja kontrollálni az érzéseit, ilyenkor megesik, hogy a megszokottnál intenzívebben reagál hétköznapi helyzetekre, elsírja magát.

A fekete ruha fontos jelzés lehet a külvilág felé.

– A gyászban ki kell mondani, meg kell élni az érzéseinket, miközben tudjuk, olyan ez, mint a hullámvasút: fél év is eltelhet, mire az élet visszatér a megszokott rendbe. Ilyenkor a gyerek biztonságérzete a legfontosabb, előfordul, hogy a kicsi regresszál – például a szobatiszta újra bepisil –, a kezdeti időszakba sok minden belefér.

A fizikai közelség mindenesetre sokat segít – állítja a gyászkísérő. – A közös történetekben visszatekinthetünk, leltározhatjuk a megküzdési stratégiáinkat. Fontos a minta: szabad a szülőnek is sírni a gyerek előtt, megmutathatja az érzéseit, ölébe veheti a gyereket, és elmondhatja: most azért sírok, mert gyászolok. Lehet, hogy felnőttként még csak tanulja, de közben már tanítja is a magatartásával, milyen az, amikor az embert gyakran utoléri a szomorúság. Nem árt tudni, hogy a kisgyereknél máshogy zajlik a gyászfolyamat: rövidebb, akár intenzívebb sírás után viszonylag gyorsan visszatér a játékához vagy a napi tevékenységéhez, ami nem azt jelenti, hogy ő már „túl van rajta”, inkább csak, hogy kisebb adagokban tudja közel engedni magához a fájdalmat. A gyászban nem kell erősnek lenni.

A fiúknak sem. Aki kifejezheti az érzéseit, az megéli, hogy nincs egyedül, ő is része a családnak.

A nagytarcsai Biszak Gábor felesége sírjánál gyermekeivel
Fotó: Kurucz Árpád

A gyerek ilyenkor a hozzá legközelebb álló személyhez ragaszkodik, Biszak Gáboréknál is – bár vannak állandó segítők, bébiszitter, nagymama és nőrokon – az esti mese végén Johanna mindig azt kéri: most már jöjjön apa, és fogja a kezem, amíg elalszom. Nimród esténként családi fényképeket néz, és el-elpityeredik rajta. Vannak jobb és nehezebb napjaink, állapítja meg Gábor, aki szakember segítségét is kéri a gyászfeldolgozásban.

– Itt volt az anyák napja, nagyon nehezen éltük meg. Júniusban jön a kislány születésnapja – az is nehéz lesz. A hétvégeket próbáljuk barátokkal, gyerekes családokkal együtt szervezni. A Covidra és ránk hivatkozva idén nem volt anyák napi ünnepség az óvodában – említi Gábor –, csak odaadták a szülőnek a verset, hogy apuka, tanítsa meg a gyereknek. Mi nagymamás verset kaptunk… Az öt-hat évesek csoportjában azt is elmondta az óvó néni, hogy Nimród ma temetésen van. Megértették a gyerekek.

A kisfiú egyébként részt vesz az óvodai játékokban, belefeledkezik a foglalkozásokba. Elmondása szerint ebéd után, a délutáni alvás idején szokott inkább pityeregni. Van olyan ovis társ – gondoskodó kislány –, aki, ha látja, hogy szomorú, odamegy hozzá, megöleli. Leginkább itthon csapódik le a feszültség, amikor Nimród belép a házba, és nincs ott az anyja. Akkor elönti az érzelem.