Búcsú a színpadtól

Sűrűn „kaszál” mostanság a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad korábbi polgármestere, Ilie Bolojan, aki miatt a Várad folyóirat már meg is szűnt, a filharmónia magyar igazgatóját megbuktatták a versenyvizsgán, a színtársulatok pedig megcsappant létszámmal vehetik az akadályokat.

Nagyvárad, 2019. november 18. Ferdinánd király lovas szobra, Kara Mihály alkotása, valamint a Szent Miklós görög katolikus székesegyház és a felújítás alatt álló görög katolikus püspöki palota (j) a nagyváradi Szent László téren 2019. november 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

Călin-Grațian Gal testületi alelnök most már azt nyilatkozza, nincs ilyen tervezet készülőben. Ám úgy véli, az érintett intézményeknek többet és jobban kellene dolgozniuk, aktívabban kellene részt venniük a szabadtéri, hétvégi rendezvényeken. A megszólítottak azonban ezt sem tudják értelmezni, mivel a street art szerintük egy másik műfaj. A legtöbben abban sem hisznek, hogy Bolojan eláll elhatározásától. Amennyiben mégis megvalósul, amit eltervezett, a jelenlegi színészek közül – beleértve a magyar művészeket is – valószínűleg többeknek el kell majd költözniük Nagyváradról, hiszen a projekt­alapú foglalkoztatás nem biztosít számukra megélhetést. Sőt egy korábbi ülésén az önkormányzat azt is megszavazta, hogy elveszi a teátrumoktól a színészlakásokat. A filharmónia igazgatójáról, Meleg Vilmosról pedig ugyanez az önkormányzat kiderítette, hogy nem felel meg az elvárásoknak, ezért menesztették. A ma már nyugdíjas színművész évtizedekig volt a magyar társulat tagja és igazgatója, a legutóbbi értékelésen pedig nem érte el az átmenő osztályzatot ahhoz, hogy megőrizhesse vezető pozícióját az állami filharmóniánál.

Nagyvárad – Veszélyben a város kulturális intézményeinek önállósága
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bolojan költséghatékony törekvései egyelőre csak nyilatkozatok és írásbeli tiltakozások tömkelegét eredményezték. A Szigligeti Színház Szigligeti Társulata, Lilliput Társulata és a Nagyvárad Táncegyüttes például nyílt levelet intézett a megyei önkormányzati képviselőkhöz, amelyben azt írják: a testület intézkedései nyomán eddig két neves és nagy múltú folyóirat – a 155 éves Familia és a Várad – is elveszítette önállóságát (a Várad alkalmazottainak számát először háromra csökkentették, majd egy főre), a magyar színháznak pedig már 36 alkalmazottól kellett megválnia.

A kilátásba helyezett húszszázalékos leépítés a táncosokat, bábszínészeket, színészeket érintené, ami akkora érvágás lenne, hogy rövid időn belül működésképtelenné válnának.

A kilátástalan helyzetről Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott professor emeritusa is megfogalmazta véleményét. A Kísértet jár a kertek alatt című eszmefuttatásában arra hívja fel a figyelmet, hogy két évszázadnál is idősebb színházkultúrát próbálnak eltörölni, művészeket földönfutóvá tenni, mondván, más országokban is szűnnek meg államilag támogatott színházak, átadva helyüket a piacgazdaság által favorizált alkalmi vállalkozásoknak, projektek és castingok által létrejövő pillanatszínházi eseményeknek. Ám attól eltekintenek, hogy nem azonosak az erőviszonyok, az adottságok, a történelmi, gazdasági háttér. Így fogalmaz: „Gondolom, senki sem vette észre, hogy Hruscsov ­elvtárs álma – miszerint tíz éven belül a szocialista tervgazdaság révén utolérhetjük Amerikát – nem mondható teljesültnek.”

Bolojan, a magyarellenes

Pap István nagyváradi publicista szerint Ilie Bolojan teljesen pénzorientált politikát folytat. Jóllehet gazdaságos működtetést irányzott elő, mostanáig egyetlen adattal sem igazolta, milyen pénzügyi teljesítményt nyújtott az elmúlt években a két színház és a filharmónia, hányan voltak kíváncsiak a produkcióikra, tehát azt a feltételezést sem támasztotta alá, hogy eredménytelenek. Elbocsátotta viszont a személyi állomány közel egyharmadát, ahol pedig nem teljesítették a leépítésre vonatkozó parancsát, ott az igazgatót váltotta le.

Ennél keményebben fogalmaz Szabó Ödön parlamenti képviselő, úgy látja, ha bekövetkeznek a félelmek, akár tüntetéseket is szervezni kell, bekopogtatni a magyarokhoz, mozgósítani, nagyobb társadalmi támogatottságról biztosítani a színészeket.

Bolojan magyarellenes, de ezt nem mondja ki. Amikor magyar intézményeket szüntet meg, a tolerancia legkisebb jelét sem tanúsítja.

Kardra támaszkodva

Vannak azonban, akik másképpen ítélik meg a helyzetet, kevésbé borúlátók. Egy nevének elhallgatását kérő nagyváradi közéleti személyiség például azt állítja, hogy a magyar színjátszás sosem volt veszélyben Nagyváradon, még a két román diktatúrában – a királyiban és a kommunistában – sem. Magyar színjátszás több mint kétszáz éve van Váradon, és lesz is, legfeljebb nem azok fogják irányítani, mint manapság, immár jó ideje. A közszereplő szerint az önállóság nem hozott minőségi javulást. Sőt.

És pont ez a manipuláció az egészben: többen is azt hiszik, ami önálló, az jó is.

Bár a felsoroltak épp elegendő okot adnak az aggodalomra, érdemes megemlíteni, hogy miután a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője, Szűcs László felajánlotta, kigazdálkodják a működésükhöz szükséges pénzt, de szeretnék megőrizni a lap függetlenségét, Bolojan nem fogadta el a felvetést. A Várad szerkesztői ezért megalapították az Újváradot. A régi Várad kiadója a megyei könyvtár lett, a lapot pedig egyetlen dolgozónak kellene előállítania.

Nagyvárad korábbi polgármesterének a magyar elnevezésekkel és szobrokkal is gondja akadt.

Az Olaszi parkot – amelyet a felszámolt olaszi temető helyén alakítottak ki – II. Mihály havasalföldi fejedelemről Mihai Viteazulra keresztelte, azzal a szándékkal, hogy ide helyezze át az uralkodó szobrát a Szent László térről, ahová Ferdinánd román király emlékműve került. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezésére az Olaszi park 2018-ban végül visszakapta nevét. A város főterén egyébként Szent László szobra állt a tria­noni békediktátumig. Arról, hogy a városalapító magyar királynak nem állhat térplasztikája a főtéren, legfeljebb csak a várban, 2015-ben az Erdon.ro-nak Bolojan azt nyilatkozta, a londoni Trafalgar téren sincs helye a francia­ Napóleon szobrának, mintegy jelezve, hogy Szent László­ városidegen. A magyar lovagkirály egyelőre a római katolikus bazilika előtt, kardjára támaszkodva várja, hogy eljöjjön az ő ideje.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt