Cowboy a parkolóban

Lehet kritizálni, szidni is a világháló különböző jelenségeit, ezúttal jó ügyet szolgált.

Szerényi Gábor rajza

Jó, tudom, ártalmatlan hóbort, de mégis milyen magával ragadó ez a világ a regé­nyek, filmek­ által keltett fantáziákkal. Miközben a megfelelő kötőféken tartott hobbi ­besimul az ember szelíd hétköznapjaiba.

Az eredendő szenvedély persze a nyugodt, szunnyadó felszín alatt ugrásra készen tovább él. És a legváratlanabb helyzetben kel életre. Amikor már azt hihetnők, hogy ősi vonzódásunk csillapítására elegendő mondjuk megnézni a világ mozikínálatából a megfelelő western­filmet – Jeff Bridgesszel A félszeműt, John Wayne-­nel A vadnyugat hőskorát vagy Tarantinótól az Aljas­ nyolcast –, akkor az élet megmutatja, hogy ő találékonyabb, mint az emberi képzelet.

A világhálónak hála napjainkban néhány kattintással az oklahomai cowboymúzeum virtuális látogatója lettem. Van ilyen a férfiember életében. Két halaszthatatlan, fontos államügy közepette megnézem, hogy hatlövetű Colt pisztoly min­tájú mandzsettagomb meg a navajo ­indián mintás lópokróc kapható-e még. A Little Bighorn-i csatáról szóló képes album meg ugye nyelvgyakorlás céljából is hasznos lehet. (A végét már tudom, Custer tábornok elesik, Crazy Horse, vagyis Eszeveszett Ló főnök felmagasztosul.

A csataképeket mindig imádtam, holott, akárcsak Sitting Bull, Ülő Bika, békére vágyik a lelkem.)

Szerényi Gábor rajza

Az oklahomai múzeum halad a korral. Napjainkban lehet kapni cowboymintájú maszkot. Nocsak. Osztok-szorzok: a lélektani határon belül van az ára, nincs tizenöt dollár. A lélektani gépezet beindult. Ősi indián földről egy kis darab vászon, de micsoda üzenettel! A járványveszély idején plusz pszichológiai megerősítés: az indián merészen és méltósággal küzd.

Túl szép lett volna ilyen könnyen beteljesíteni ezt a vágyat. A legolcsóbb szállítási kategória is a Pentagon hadi költségvetésére emlékeztet. (Hogy száz dollárnál is több? Na ne!)

Gyerekkoromban a szüleim úgy tanítottak, hogy a vágy és a siker nem mindig jár együtt. Nemcsak győzni kell megtanulni, intett apám, hanem veszíteni is. Méltósággal. Jó. Azért a „szegény kisgyermek panaszainak” is van létjogosultsága. Közismerten visszahúzódó, zárkózott természetemmel ellentétben a most divatos közösségi oldalon rövid közleményt helyeztem el, vázolva az ügy lélektani mélységeit s pénzügyi gátjait. Bevallom, semmi komoly reményt nem fűztem kívánságom szemérmetlen kiteregetéséhez. És tudjuk, mivé lesznek legelszántabb vágyaink a hidegen közömbös világ fogadtatásában. A szimpla gúny még a legkevesebb, ami zúdulhat.

Már el is felejtettem volna ezt az ügyet, amikor egy ismerős (nevezzük indián néven a lányt Merengő Szemnek) itt, Budapesten nem kérdez rá, mégis milyen az a csodálatos cowboymaszk. Kontroll cé, kontroll vé, már mutatom is a képét. Hát tényleg szép. Néhány hét múlva újból jelentkezik. Találkozzunk. Egy parkolóban.

Egy kis papírzacskót nyújt felém, s engedélyt kér, hogy telefonjával felvegye reagálásom, ha lehet, angolul. Ó, Rottenbiller utca! Colorado Springs a te neved! Jézusmária! Ezt nem hiszem el! Meseszerű! Ott volt a vágyott cowboymaszk a kezemben.

Mint kiderült, egy nemzetközi hímzőkör egyik tagja tette meg ezt a kedvességet. Leveleznek, elküldik egymásnak kézműves munkáikat. June Crawford a kaliforniai Apple Valley-ből nemcsak átérezte a megkésett gyermeki vágyakozást, de jószívű keresztényként megvásárolta és elküldte az áhított relikviát. Mert felmagasztalódott ez a tenyérnyi textil. Miután kifizetni nem engedte költségeit, készítettem egy színes rózsaképet, s bekeretezve elküldtem. Lehet kritizálni, szidni is a világháló jelenségeit, ezúttal jó ügyet szolgált. Igazolva az ősi bölcsességet: a szeretetnek egy morzsája sem vész kárba. Milyen kár, hogy a gyerekvágyra gyerekméretű kicsi maszk érkezett, így hordani nem tudom, csak skalpként a tomahawk mellé csüggeszthetem.