Ezer forintos bajusz

Próbálgatja a fiatal férfi a különböző formákat, ugye ennek szakirodalma van, hogyan lehet szőrarányokkal előnyösebb megjelenésre szert tenni.

Szerényi Gábor rajza

Arany János vidám versben számol be a kopasz-szájú György bátya kudarcáról, amikor vándorcigányok a beígért szőrnövesztő helyett inkább alaposan megkopasztják a hiúság megszállottját. Greguss Ágost 1853-ban egyenesen magyar specifikumnak tartja a bajuszt, holott azért a történelemben sokfelé diadalmaskodott ennek viselése. Nagy világtabló helyett talán elég arra hivatkozni, hogy a magyar irodalomban erősen felülreprezentált a bajszosok tábora: Móricz Zsigmond, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, József Attila, Lázár Ervin, Csukás István, Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, Katona József, Babits Mihály és még sokan mások.

Olykor kampányeszközzé is válik a bajusz. A férfiak egészségét védő prosztatavizsgálatok fontosságának hangsúlyozására divattá vált a szőr ilyen célzatos megnövesztése néhány hétre. Lássuk be, nekünk, fiúknak sokkal kevesebb dekoratív eszköz áll rendelkezésünkre, hogy a lányok figyelmét magunkra tereljük.

Amúgy gyakorta rajtuk múlik minden. „Vágd le! Borzasztóan nézel ki!” – mondja az egyik. A másik meg: „Hol a bajuszod? Növeszd vissza!” Eszembe jut az amerikai komikus, Groucho Marx, és a mi bűvészünk, Rodolfo, mindketten rajzolták a bajuszt, előbbi partvisszéleset, utóbbi ceruzavékonyat. Még gyorsabb váltáshoz masztixszal felragasztható színházi kelléket is beszerezhetünk. Egy ismerősöm mesélte, hogy neki ezer forintos bajsza van. Hogyan? Anyukája azt mondta, kap ötszáz forintot, ha levágja. Megtette. Amikor meglátta, azt mondta, ad ötszázat, ha visszanöveszti.

Szerényi Gábor rajza

De a tréfákon túl, lássuk be, a borotválkozásnak van egy rituáléja, még ha az arcbőrt előkészítő szappanhabos pamacsolás, majd az éles penge villogtatása begyakorolt, ismétlődő mozdulatokból áll is. Az összpontosítás, hogy ne vágjuk meg magunkat, egyfajta meditáció. A tükörben nemcsak vizslatjuk magunkat, de önkéntelenül egyfajta belső monológ is zajlik: „Szóval, barátocskám, most megpróbáljuk magunkból kihozni a legjobb formánkat!”

Fontosak az eszközök is. Huszárik Zoltán Szindbád filmjében a címszereplő Latinovits Zoltán bölcselkedően mereng, miközben a fehér köpenyes borbély, mint egy műtét előkészítője, az ódivatú marhabőr fenőszíjon oda-vissza szánkáztatja a csontnyelű beretvát.

A régi darabok mintha örök életre készültek volna. A sok használat közben az eszközök nemes patinát kaptak.

Mielőtt az eldobható műanyag borotvák – jelentősen növelve a környezetszennyezést – meghódították a világot, voltak kiegészítő termékek, megnövelni a szőrtelenítő eszközök élettartamát. Egy különös, furcsa kis készüléket megmentettem közülük. Ez pedig a gyorsfenő. Tenyérnyi méretű, súlyos, valódi acélból készült mechanikus szerkezet. A leírása szerint könnyű ki- és becsavarozással, forgatható fenőfelületekkel a kopott penge új életre kelthető. A teljesen magyar tervezésű, gyártmányú készség sajnos nyomtalanul eltűnt az egyébként hajdan lokátorokat, rádióalkatrészeket fejlesztő és gyártó Finommechanikai Vállalattal együtt, amelyik ezt a kis hobbit is megengedhette magának az ötvenes években.

Mahátma Gandhi, az India felvirágoztatásáért küzdő legendás politikus jut eszembe e kis billenőajtós készségről. Ő egy egyszerű rokkával indította el hazájában az ősi szövő-fonó ipar újjászületését, a kis manufakturális mozgalom súlyos csapást mért az akkor még gyarmatosítóként Indiát megszálló Anglia textiliparára. Ezzel a kis pengeélezővel nem fantáziálok ilyen horderejű világgazdasági hatásokat, de azért talán érdemes eltűnődni, hogy egy ilyen mulatságos, divatjamúlt, kézi erővel működtethető kis gép is lehet számottevő tényező. Legalább a fürdőszobai költségvetés tervezésekor. És akkor már tényleg egy bajusz nem nyom olyan sokat a latban.