Fehér Szarvas államcsínye

1961 és 1963 között az állambiztonság politikai szempontból gyanúsnak, majd a bíróság bűnösnek találta az „indiánozást„.

20210511 MN Budapest PIM Rézbőrű volt az alkony Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István

Fotó: Mirkó István

Mit adott az indiánozás a XX. századnak? Szabadságvágyat, természetszeretetet, a gyerekkor gondtalanságát. Az indián főhőssel azonosulva közösségi szempontú lelki alapállást lehetett felvenni – nem véletlen, hogy a politika ebbe is beletenyerelt. Borvendég Deszkáss Sándornak öt könyve jelent meg az 1940-es években, 1948-ban előállították az Államvédelmi Hatóságnál, írói tevékenységét nem folytathatta. Életműve azonban továbbra is hatott az ifjúságra, mert amikor betiltották a cserkészszövetséget, az egyházi kisközösségek indián táborként vitték tovább a mozgalmat.

A Belügyminisztérium III/1-es alosztályának érdeklődése 1962-ben kaposvári baráti kör felé fordult. A nyomozati akta szerint „gyakorlati tevékenységük lényege: a különböző ifjúsági kalandregényekben leírt indián életmódnak a szabad idejükben való utánzása. Megalakulásuk óta rendszeresen és csoportosan az erdőkben járkálnak, indián öltözetet és eszközöket készítenek, használnak. A csoportba történő felvétel indián szokásoknak megfelelően tábortűz mellett, béke-pipa elszívása útján történik. A tagok indián neveket kapnak (Nagy-teknősbéka, Heverő bölény, Sas-szem stb.) és egymást testvérnek szólítják.” 1963 őszén letartóztatták Borvendég Deszkáss Sándor törzsfőnököt és négy indián társát. A vád: a Magyar Népköztársaság államrendje ellen kezdeményezett összeesküvés vezetése.

A Rézbőrű volt az alkony című kiállítás a PIM-ben a gyermekkorból a felnőttlétbe vezet
Fotó: Mirkó István

Az Indiánok fedőnevű ügy elfogott levéllel kezdődött. Lőrincz Ferenc kaposvári törzsfőnök Bánhalmi János budapesti indiánnak írt levele hitvallás: „A cél: 1. önmagunk tökéletesítése, 2. harc az elnyomott indián nép és elsősorban a mi magyar népünk ügye mellett. Igaz magyarok legyünk. Ha kell, fegyverrel is harcoljunk a mi magyar népünk érdekeiért és az igaz ügyért. 3. amennyire csak lehet, éljük az indiánok életét, és a hős szabadságszerető indián harcos nép szellemében nevelkedjünk.” Kovai Melinda szociológus az anBlokk Közéleti Tudományos Magazinban megjelent tanulmányában megállapítja, hogy az aktákból igen kiterjedt operatív és nyomozati munka, valamint büntetőper rekonstruálható:

1961 és 1963 között az állambiztonság politikai szempontból gyanúsnak, majd a bíróság bűnösnek találta az „indiánozásnak” nevezett tevékenységet.

Az eljárás során 56 személyt hallgattak ki, 16 esetben végeztek házkutatást, nyolc főt letartóztattak, közülük ötöt el is ítéltek. Mi állt az ügy hátterében? Az 1961-es egyházi kisközösségek ellen indított államvédelmi akció során az „indián” cserkészvezetőket, kispapokat is letartóztatták és elítélték. Az államvédelem látókörébe ezután került a kaposvári felnőtt indiánozó csapat és Borvendég Deszkáss Sándor, majd az ő személyén keresztül még két budapesti indián törzs. Kovai Melinda úgy véli, hogy a nyomozók újabb illegális egyházi kisközösség leleplezésének reményében indították el az ügyet. A hónapokig tartó vizsgálat során azonban kiderült, hogy a gyanúsítottak nem kapcsolódnak egyik egyházhoz sem. Az indiánozás ettől még továbbra is gyanús maradt. A vádlottak hat hónapot töltöttek vizsgálati fogságban, majd az 1963-as általános amnesztiával szabadultak.

Nem az
indián az álruha, hanem az európai viselet?

Wirth Imre kurátor megerősíti, hogy Borvendég Deszkáss Sándor gyerekkori élményei folytán a cserkészekhez és az indiánjátékokhoz egyaránt kötődött, rövid ideig csatlakozott Baktay Ervin orientalista társaságához is. Relikviáit, tiszteletbeli indián törzsfőnöki kinevezését az ÁVO elkobozta, Fehér Szarvas mégis úgy gondolta, hogy az állambiztonság rossz helyen keresgélt: nem az indián az álruha, hanem az európai viselet.

A magyarországi indiánok a korban éppen úgy gyarmati sorban szenvedtek, mint USA-beli testvéreik.

A beöltözés elrejt és megmutat. A rejtett indián világ a szabadságvágyban tovább él. Baktay Ervin – Heverő Bölény – és barátai a Dunakanyar szigetvilágában aranyásóvá, cowboyjá vagy harcossá változtak át az 1930-as évektől kezdve, indián motívumokkal díszített, kúp alakú sátrakban laktak, kenut építettek, szabad tűzön főztek, ünnepi alkalmakkor maguk készítette ruhákat öltöttek. A másik indiánozás – a beszámolók szerint a dunaiakról mit sem tudva – 1961-ben indult, amikor Cseh Tamás néhány barátjával harci játékba kezdett a Bakonyban. A két tábor viszonya generációs különbségként fogalmazódott meg: a „nagy öregek” szemben a „fiatal játszókkal”. A bakonyi, mai napig is élő hagyomány vállaltan harci játék. Míg a dunaiak inkább életmódjukkal jelenítették meg az indiánt, addig Cseh Tamásék a játékban váltak azzá.

A Rézbőrű volt az alkony című kiállításon emberi és állati lábnyomok vezetnek át a gyerekkorból a felnőttéletbe. A konstruált tér, a tárgyi emlékek és a személyes visszaemlékezések visszavezetik a látogatót Cooper-regényekbe is. Elvezethetnek Az utolsó indiánkönyv című, hamarosan megjelenő irodalmi antológiáig, amely 79 kortárs magyar szerző írását tartalmazza. De az indián máshol van.

(Rézbőrű volt az alkony – A magyar indiánozás nyomában. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása december végéig látogatható. Kurátor: Wirth Imre, kiállításrendező: Mihalkov György. Az online tárlatvezetés megtekinthető a PIM YouTube-csatornáján)