Fotó: Lőrinczi Ákos/Fortepan
A New York a bohémekről volt híres, de oda járt az arisztokrácia és a mágnások is. Sajnos. Mert ott ismertem meg az ifjú gabonabárót. Finom ember volt, elszédítettek a zöld szemei, az ígéretei, hogy majd kivesz nekem egy szép lakást, és ott látogat, mikor Pesten van dolga. Engedtem neki. Amint kiderült, hogy várandós vagyok az én Imrémmel, azonnal szakított. Jenő úrral küldött egy borítékot, tele bankókkal. El kellett mennem a New Yorkból, egy megesett lány nem szolgálhatott ilyen finom helyen. Hozzámentem a korábbi udvarlómhoz, csak hogy neve legyen a gyereknek. Ő meg, ha beivott, mindkettőnket összevert.
Úgyhogy ez a kövér köszörűs engem nem tud megrendíteni. Csak a fiamnak élek. Azt azért megtanítottam neki, hogy gyűlölje a burzsujokat.
Anyám az önzetlenség szobra volt. Nekem szentelte az életét. Igaz, a vadbarom mostohaapámtól nem tudott megvédeni. Tűrnünk kellett, míg hazahordta a pénzt. Sokat sírtunk együtt. Tízéves lehettem, mikor elmesélte, hogy történt a gabonabáróval. Nem csoda, hogy gyűlölöm ezeket a szegény emberek zsírján élősködő gazdagokat. A háború után, mikor hazakerültem az orosz fogságból, kapóra jött nekem az új világ. Nem kellett sokat tornásznom, hogy az ávónál találjam magam. Elhatároztam, hogy megkeresem és tönkreteszem a gabonabárót, a családjával együtt. Ennyivel tartozom szegény anyám emlékének. A báró elpusztult a háborúban, a családja Svájcba emigrált. Úgyhogy erről lekéstem. Szerencsére maradt elég az egykori gazdagok közül. Élvezettel rekviráltam náluk, ha tehettem, magam vezettem a kihallgatásukat. Ahogy pofoztam őket, gyakran eszembe jutott anyám mondata: üsd, vágd, mert megérdemlik. Ki is tüntettek érte.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!