Tevével szántani

„Vorosilov írt az idővonaladra – Mari néni a világon az egyik legnagyobb számban gyártott bombázó volt 1928 és 1954 között – A Mátyás-templomban német tábori konyha működött, a szentélyben szovjet lóistálló volt – Modern nyelviskola – 36 óra alatt elfelejthet németül!” Ilyen és hasonló­ cikkek, címek olvashatók a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatói által készített, ma induló nullaev.hu weboldalon.

Hazatért hadifoglyokat ellátó nővér a Keleti pályaudvaron 1945-ben Fotó: - Forrás: nullaev.hu

A harcok és a gyilkolás után mindig az élet győz. Szüleink, nagyszüleink a második világháború után nem elmenekültek, hanem vállalták a feladatokat, eltemették az áldozatokat, majd hozzáláttak a romok eltakarításához, az újjáépítéshez. Nekik köszönhetjük, hogy mi ma itt lehetünk. 1945 nemcsak a magyar, hanem az európai történelemnek is a nulladik éve. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatói által készített honlap, a nullaev.hu erről az évről, a hétköznapi hősökről, az újrakezdés pillanatáról szeretne képet adni, amelyhez a szerkesztők nagy mennyiségű korabeli fényképet, újságokat, írott dokumentumokat gyűjtöttek össze. A hétköznapi emberek bánatán, örömén, személyes történetein, naplókon, térképeken keresztül mutatják be az eseményeket: 1944-ben a pusztulást és sokak heroikus küzdelmét, ahogy önfeláldozóan mások életét mentették, 1945-ben pedig a közösségi újraépítés kezdetét.

Nincsenek hosszadalmas tanulmányok a honlapon, amely a korszak iránt érdeklődőknek, főleg fiataloknak készül, akiknek manapság nincs könnyű dolguk az információdömpingben kiválogatni a lényeges adatokat. A szerkesztők olyan apró részleteket próbáltak megkeresni, amelyek felkelthetik az érdeklődésüket. Céljuk a háttértudás biztosítása, hogy a diákok bátran tudjanak véleményt formálni a korszakról.

A honlapon az anyaggyűjtés időszakában csaknem húszan dolgoztak. Hamar kiderült, hogy rengeteg publikálatlan anyag található különösen a vidéki levéltárakban és múzeumokban. ­Ötvös ­István, a honlap felelős szerkesztője, aki több mint húsz éve tanít a Pázmány Péter ­Katolikus Egyetemen, tisztában van azzal, hogy a diákok kétszáz oldalnál hosszabb könyveket ma már nem olvasnak el, és a tankönyveket a tanulók 95 százaléka nem nyitja ki az iskolán kívül.

– A honlapnak egészen más a nyelvezete, mint egy tankönyvnek. Az a narratív közeg, amely ismerős az ötven fölöttieknek, akik még éltek a szocializmusban, a fiatalok számára már érthe­tetlen, a harmadik mondat után elvesztik a fonalat. Éppen ezért a Lexikon menü elsősorban a harminc év alattiak számára készült, ugyanakkor az adatgazdagság bármely korosztály számára jelenthet mentőövet

– magyarázza Ötvös István.

A 24 éves Millei Mónika, a szerkesztőség legfiatalabb tagja színháztörténésznek készül. 2019 őszén kezdett el a honlapon dolgozni. Az adatokat kezeli, képeket gyűjt, portrékat ír, a Színház a háború után menüpontot szerkeszti.

Dézsában ruhát mosó nő a Városligeti-tó partján 1945 nyarán
Fotó: www.nullaev.hu

– Az én nemzedékem már nem ismeri azokat a színészeket, akikkel foglalkozom – mondja.

– Személyes kedvencemről, Gobbi Hildáról is csak kevesen hallottak.

Sok színész visszaemlékezése és naplója fennmaradt, amelyek egy része a honlapon is olvasható. Ezekből kiderül, hogy a Nemzeti Színház színészei saját kezükkel hordták a téglát, hogy újra felépülhessen az épület, és kezdetben szinte a szabad ég alatt kezdtek el játszani. Millei Mónika írta meg Rév István Árpád portréját és a nemzeti bábszínjáték történetét. Feldolgozta Major Tamás ellentmondásos pályáját, Fedák Sári ­sikereit és bukását, valamint a fordulatos életű, az ostrom után kialakult lehetetlen helyzetben meghalt Csortos Gyula történetét is.

Tulok Péter történészt, a honlap kreatív szerkesztőjét a könyvekből mindig a bibliográfia érdekelte a legjobban. Ha talált egy érdekes cikket, könyvcímet, amely felkeltette érdeklődését, elkezdett kutatni utána. Személyes kedvencére, az örmény származású Ara Jeretzian Györgyre is így bukkant rá, valahol olvasott róla egy mondatot. Egyik munkatársával Gödön találtak hasonló nevű embert, akinek levelet írtak. Kiderült, hogy az „embermentő, szükségkórház-vezető, női szabó, hipnotizőr, keramikus, reklámszakember, jelmeztervező, zseníliaállatka-feltaláló, orchideatermesztő” fiára találtak rá. Az apa Budapest ostromakor az életét kockáztatta másokért. Golopencza Illésről is kacskaringós úton sikerült információkat megtudnia. Az újlipótvárosi légoltalmi és hajókikötő-parancsnok a nyilas rémuralom idején százkilencven embert mentett meg a haláltól, amiről hosszú évtizedekig a fia, Pál sem tudott. Tulok Péter gyerekkorában hallott először a családról, ugyanis fogorvos nagynénjének Golopencza Pál az egyetemen csoporttársa volt. Sok-sok évvel később megkereste a férfit, akitől számtalan féltve őrzött dokumentumot is kapott. A történet jó példa arra, hogy a honlap szerkesztői sokszor morzsánként szedik össze az információkat, nyomoznak, az interneten kutakodnak, online piactéren vásárolnak értékes anyagokat.

A weboldal gazdag kínálatából néhány menüpont bemutatásával próbálhatunk ízelítőt adni. A Hétköznapi életben olvashatunk a plébánosok által a historia domusokban rögzített eseményeket és háborús kárjelentéseket, illetve beszámolókat. A front átvonulásakor és utána készültek kétségbeesett beszámolók és hivatalos kárjelentések az egyházmegyék püspökeinek a hozzájuk tartozó plébániákról. Ezekben nemcsak azt jegyezték le, hogy ki született, ki halt meg, hanem azt is, hogy a szovjet katonák hány nőt erőszakoltak meg, és a megszálló katonák mire használták a templomokat. Az itt olvasható dokumentumok nagy része eddig kiadatlan levéltári anyag. Ezek az élettörténetek arra tanítanak, hogy létezett olyan rossz­ világ, amikor a döntéseknek szinte azonnali következményeik lettek. Voltak bátor emberek, akik a nehezebb utat választották, kockára tették életüket, hogy másoknak legyen esélyük túlélni a körülöttük tomboló őrületet. Többek között Richter Gedeon, Boldog Apor Vilmos, Salkaházi Sára, Kner Imre, Ara Jeretzian­ György vagy Hirsch Zoltán (Zoli bohóc) életét ismerhetjük meg.

Hazatért hadifoglyokat ellátó nővér a Keleti pályaudvaron 1945-ben
Fotó: nullaev.hu

A Sajtóles menübe a háború és a „felszabadulás” árnyékában megjelent cikkek közül a leg­érdekesebbeket válogatták össze. Az első cikk erős felütéssel indít: ahogy a Képes Figyelő 1946. március 11-i számában olvashatjuk, a nemzetközi hírű budapesti Állatkert állományát a főváros lakossága egyszerűen megette. Az éhező emberek nem válogattak. „A háború rögtönzött konyhájában egzotikus élőlények kerültek a »látogatók« étlapjára: zebrapecsenye, lámabecsinált, töltött sirály, főtt teve és sült antilop…” Néhány állat szerencsésebb volt: a majmok és a papagájok nagy részét hazavitték, Örkényben egy gazda tevével szántott…

A weboldal szerkesztői a kezdetekkor azt tűzték ki célul, hogy az olvasók ne csak időben, hanem térben is el tudjanak helyezni történéseket. Így készültek a Koordináta menüpontba Mihályi Balázs térképész segítségével olyan tematikus térképek, amelyek középpontjában hadifogolytáborok, bombázások, a budapesti gettó, lezuhant repülőgépek, a Szálasi-kormány kitelepülései jelennek meg.

A mai diákok erős vizuális igényét hivatott kiszolgálni a honlap egyik legkreatívabb almenüpontja, a Mi az ábra.

Itt láthatjuk Görgei Artúr tábornoknak a budai várban felállított lovas szobráról készült infografikát is. A műalkotás lehetne a XX. századi magyar történelem jelképe is. Az ostrom alatt gránát vitte el a ló lábát, és a szobor ledőlt. Mire újraöntötték volna, addigra megváltozott a politikai helyzet, ennek megfelelően Görgei Artúr szobrát Sztálinéba olvasztották be. A sors fintora, hogy a rendszerváltás után a közelben visszaállított, rekonstruált szobor talapzatát a Felvonulási térről korábban eltávolított Lenin-szobor vörös márványával burkolták be…

A szerkesztők eddig háromezer oldalnyi anyagot és több száz képet töltöttek fel a weboldalra. A munka azonban nem áll meg, a honlapot folyamatosan bővítik, hiszen még rengeteg nemcsak a feldolgozott, de a feltáratlan anyag is. Amit mától olvashatunk, az még csak a kezdet.

Állati ösztönök

„– Ez a koszos zsidó nem akar tovább menni. ­Hiába verem. Lefeküdt és meg sem akar mozdulni. Bedobhatom a Dunába? […] Éreztem, ha egy 18 éves gyerek ilyen hangon tudja feltenni ezt a kérdést, az képes lesz mindenre, amire parancsot kap, vagy amire felszabadított állati ösztönei hajtják. Most először láttam a többéves antiszemita propaganda eredményét.

[…] Gyakran hoztak nyilas sebesülteket is. Ezek, mikor érezték a vér szagát és beléjük hasított egy aknaszilánk vagy [egy] golyó fájdalma, egyszerre elfelejtettek minden antiszemita rigmust. A szófogadatlan gyerek megbánó tekintetével hallgatták az orvosok határozott utasításait és hálás szavakkal nyugtázták azt, hogy a »kiirtandó faj« orvosai hozzák őket vissza az életbe, és aggódnak gyógyulásukért.

[…] Valami furcsa idealizmus vett rajtam erőt. Az én személyem már nem is létezett többé, csak egy gondolat lebegett előttem: »emberi életeket menthetek meg«. Egy percig sem merült fel bennem, hogy miért teszem. Mi a hasznom belőle? Vagy hogy van-e értelme annak, hogy feláldozom nyugodt életemet és állandó remegésben kell élnem, hogy melyik pillanatban jönnek értem? Nem törődtem semmivel, csak követtem egy hangot, amely mélyen belülről jött és csak egyre hajtott: »Segíteni! Segíteni!«”

(Részletek a honlapról Ara Jeretzian György A védett ház című regényéből)