Vízitorma

Egyre több koreai filmet vetítenek a mozik, Budapesten pedig már koreai filmfesztivált is tartanak, miközben a Rolling Stone zenei magazin arról ír, hogy a BTS nevű K-pop banda a „világ legnagyobb együttese”. ­Hadseregként szerveződő rajongókkal turnézó fiúbandák és az első feliratos film Oscar-fődíja: miként vált kulturális szuperhatalommá Dél-Korea?

„Jó halál” tanfolyam résztvevői Szöulban. A szélesebb körű helyi hagyományok is terjednek. Fotó: Reuters Fotó: Heo Ran

„Jó halál” tanfolyam résztvevői Szöulban. A szélesebb körű helyi hagyományok is terjednek. Fotó: Reuters

Őt követően a Munyurangabo című, amatőr színészekkel forgatott, dokumentarista stílusú első játékfilmje után az USA-ban élő Lee Isaac Chung Minari című filmjével robbant be a semmiből. A nagymamájának dedikált, önéletrajzi ihletésű mozi sikerei a 2020-as Sundance Filmfesztiválon kezdődtek, majd idén februárban már Arany Glóbuszt nyert a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és hat Oscar-jelölést is bezsebelt, a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot pedig haza is vihette, stílusosan a nagymamát megformáló Jun Jodzsong színésznő.

A minari a vízitorma egy koreai változata.

A növényről elnevezett alkotás pedig egy öttagú bevándorló család meséje, amely valahol Arkansas államban, a nyolcvanas években játszódik. Mégsem a világ túlsó feléről érkezett család kívülállóságáról szól, hanem a családtagok eltérő vágyai, motivációi okozta feszültségekről: az apa rendíthetetlenül hisz az amerikai álomban, ezáltal viszont hatalmas anyagi és érzelmi kockázatnak teszi ki szeretteit. A konzervatív Reagan-érában az emberek még őszintén hittek abban, hogy bárkivé válhatnak kemény munkával és eltökéltséggel. A Minari szépsége pedig nem az újdonság erejében vagy koreai gyökereiben rejlik: egyetemes történetet mesél a megbocsátásról, a család megtörhetetlen egységéről, és arról, hogy a szeretet végül mindent felülír. (A filmet június 17-én mutatják be a magyar mozik.) Ez a csendes, természetközeli módon fényképezett, lassan csordogáló kis dráma mégis világhódító utat járt be: vajon mi a titka?

Hallyuwood sikere

A folyamatot kicsit messzebbről nézve azt láthatjuk, hogy Dél-Koreában az ún. 386-os generáció, azaz a hatvanas években született, politikailag aktív nemzedék nagyban hozzájárult a diktatúra lebontásához. Nekik már volt lehetőségük az utazásra, külföldi tanulmányokra, amikor pedig a kilencvenes években hazatértek, tudásukkal óriási fejlődésnek indították az országot – nem csupán a filmiparban. A kulturális bummhoz persze hozzájárult az ország gazdaságának drámai fejlődése is. Összehasonlításképpen: az egy főre jutó GDP 1961-ben Dél-Koreában 94 dollár volt, míg 2018-ban 31 363 dollár, az ország vezetősége pedig konkrét lépéseket tett a koreai kultúra nemzetközi megismertetése érdekében.

Tudatosan pályáztak már a hetvenes évektől a nyári olimpiai játékok megszervezésére, ez 1988-ban sikerült is: az ázsiai kistigris úgymond ekkor lépett a világ színe elé.

„Hallyuwood” sikere a holly­woodi és az ázsiai filmes hagyományok találkozásában rejlik, Dél-Korea sikere pedig abban, hogy megteremtette az amerikai álom után szabadon kvázi a koreai álom koncepcióját. Szerintük ugyanis nem kell magától értetődőnek lennie annak, hogy a lakosok által fogyasztott populáris kultúra az Egyesült Államokból vagy Japánból érkezik, lehet helyettük koreai filmeket nézni és koreai zenéket is hallgatni. Kim Jongszam dél-koreai elnöknek állítólag a kilencvenes évek derekán egyszer azzal érveltek a nemzeti kulturális és szórakoztatóipar fellendítésének szükségességéről, hogy összehasonlították az 1993-as Jurassic Park amerikai sikerfilm és a Hyundai bevételeit: az eredmények azt mutatták, hogy a film nyeresége nagyobb volt, mint másfél millió eladott jármű értéke. Az ország pedig lépett.

Saját értékeit képviseli, az 1999-es nagy sikerű Shiri című alkotás például az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktusról szólt, a film bevétele pedig otthon még a Titanicét is meghaladta.

A Motion Pictures éves összegzése szerint 2018-ban Dél-Korea filmes bevétele a negyedik legnagyobb volt az Egyesült Államokon kívüli piacokat tekintve, értéke elérte az 1,6 milliárd dollárt. Összehasonlításképp, az USA filmes bevétele 2018-ban a Hollywood Reporter szerint 11,9 milliárd dollár volt, számos filmszakértő éppen ezért már úgy tekint Dél-Koreá­ra, mint a világ filmkészítésének harmadik pillérére Hollywood és Európa után. Eközben egymás után érkeztek más területeken is a nemzetközi sikerek: a 2002-es labdarúgó-világbajnokság, a 2018-as téli olimpia, a kétezres évek közepétől egyre népszerűbbé váló K-Pop (dél-koreai popzene) együttesek, PSY elsőként egymilliárd megtekintést elérő Gangnam Style című slágere.

Golyóálló Cserkészek

Egyesek szerint a K-pop sikere abban rejlik, hogy egyáltalán nem a hagyományos módon közelíti meg a marketing fogalmát. A koreai sztárok úgynevezett fan service-szel állnak a rajongók rendelkezésére, ami nagyon közeli sztár-rajongó kapcsolatot jelent. Kiszolgálják őket, aktívak közösségi oldalaikon, különleges találkozókat és kihívásokat hirdetnek nekik, lemezeikbe pedig mindig tesznek valami kis pluszt, hogy rajongóik ne az internetről töltsék le a zenét, hanem meg is vásárolják az albumaikat. A Billboard 2011 augusztusában elindította a saját K-pop-toplistáját, de a YouTube is külön műfajként kezeli a K-popot. Az együttesek közül kiemelkedik a 2020 legsikeresebb bandájának titulált, már Grammy-jelölt szöuli héttagú fiúegyüttes, a Pangthan Szonjondan (szó szerint: Golyóálló Cserkészek), azaz a BTS. Óriási rajongótáborral rendelkezik, többek között hazánkban is, akik ARMY-nak, azaz hadseregnek nevezik magukat. Klipjeinek többsége bőven százmilliós nézettség fölött jár a YouTube-on, és ha nem is egyezik az ízlésünkkel, azt azért meg kell hagyni, profi módon megírt és előadott dalokról van szó, profi videókkal.

A Korea Foundation 2020-as felmérése szerint a hallyu rajongóinak száma összesen százmillióra nőtt világszerte, Amerikában pedig mintegy harminc százalékkal ugrott meg az előző évhez képest, 15 millió főre tehető itt a koreai kultúra iránt érdeklődők száma. Gyakori kritika, hogy a koreai hullám csupán kereskedelmi árucikk, a kapitalizmus végterméke, amely nem szól másról, mint hogy a koreai cégek meghódíthassák kapcsolt áruikkal a külföldi piacokat. Hiszen akinek megtetszik a héttagú fiúcsapat, annak el lehet adni a koreai divat-, szépségápolási vagy éppen elektronikai termékeket is. A koreai állam mindenesetre támogatja a hallyu-termékeket, amiben ma is az ország globális versenyképességének kulcsát látja.