A hipotézis határai

Építészhallgatók generációit oktatta Istvánfi Gyula a magyar népi építészet és az ókori építészettörténet tudományára, tankönyvei hiánypótló, máig megkerülhetetlen alapművek. Nevéhez fűződik többek közt Kehida középkori­ templomának helyreállítása, az óbudai római emlékek bemutatása vagy a kis földalatti állomásainak rekonstrukciója. A napokban megjelent Az építészet mellékvágányain című könyve összegzés, emlékezés és vallomás.

20210625 Szigetmonostor Istvánfi Gyula építész Magyar Nemzet fotó: Mirkó István (MI) Fotó: Mirkó István

– Amit a faluról mondott, az személyes emlék is egyben?

– Korai emlékeim összekapcsolódnak a háborús gyermekévekkel. Zuglóból 1944 augusztusában költöztünk nagyapám falujába, Csákvárra. Karácsony napján bejöttek az oroszok – úgy jöttek be, mintha vendégségbe érkeztek volna. A Vértes túloldalán még németek voltak, az oroszok pedig közölték, hogy nagy csata lesz, a lakosság hagyja el a falut. Szüleim kerítettek egy kétkerekű kordét, megpakolták istenesen. Ami nem fért fel rá, azt a kisember bölcsességével halomba rakták, és felgyújtották. Keletre tartottunk, hogy minél távolabb legyünk a fronttól, de a kordé kereke kitörött az első tíz méter után. Lepakolás, és a két kerékpárt jól megpakolva indulás újra. De előbb a holmit, ami már nem fért fel a biciklire, halomba rakták és felgyújtották. Ment is a dolog hatvan-nyolcvan méteren keresztül, de akkor a női kerékpár összecsuklott a teher alatt. Maradt a férfibicikli a továbbhaladásra. Most már kellő megfontolással, csak a legszükségesebbet felmálházva készült a redukált mentenivaló. Ami lemaradt, halomba rakták és felgyújtották. Így indultunk újra, mezei úton mentünk, hogy elkerüljük a katonák mozgását. Amikor ránk esteledett, az út szélén, kukorica szárából rakott szárnyék tövében húzódtunk meg. Arra ébredtem, hogy két szovjet katona követelőzik a szüleim orra előtt hadonászva, majd megfogták a minden holminkkal megrakott biciklit, és egykedvűen eltolták. Maradt hát, ami rajtunk volt.

A kehidai temetőkápolna helyreállítási terve
Fotó: MMA

– Ahogy feleleveníti ezeket az emlékeit, az már önmagában egyfajta rekonstrukció. Az oktatói mellett tervezői munkáit is jellemzi a történeti szemlélet, számos műemlék-rekonstrukciót végzett. A helyreállítás során szükségszerűen értelmezi is az épített örökséget?

– A rekonstrukció a hitelesség kérdését veti fel, ami megnyilvánulhat az anyagban, a szerkezetben vagy az építészeti kifejezésformákban. ­Fekete György mondta a kehidai templom rekonstrukciójára: „Megtervezted középkori módra.” Persze, hiszen már az alaprajz megrajzolásában is a középkori építészeti tudás vezetett. Óbudán a panelrengetegben, az I-II. századi aquincumi katonai tábor helyén fogalmazódott meg bennem, hogy a talajszintben jelzett antik épületek létezésén egy átlagember nem mereng – észre sem veszi. Középkori építészetünknek jó, ha egy százaléka áll fenn, a többi eltűnt. Jankovics Marcell fakadt ki egykor, hogy a mi múltunk csak romokból áll, ami lehangoló, lesújtó történelemérzést ad, pedig a magyar történelem sem alábbvaló másokénál. Ennek ékes példája lehetne a székesfehérvári Nagyboldogasszony-templom.

Hiteles dokumentumok alapján

– Szakmailag megalapozott a hiteles rekonstrukció gondolata Székesfehérváron?

– Szent István király uralkodói központtá tette Székesfehérvárt, a bolgár háború megnyerése, 1018 után alapította a koronázási és temetkezőhelynek szánt bazilikát Szűz Mária tiszteletére. Akkor ez a templom volt az ország legnagyobb, legjelentősebb épülete, a királyság szakrális középpontja. Bazilikális felépítés jellemezte: négy torony, a főhajó teljes szélességében felnyíló, félköríves szentély, díszes faragású oszlopok, pompás, monumentális kapuzat, vélhetően rangos homlokzati tagozatokkal, ornamentikával. Ez pontosan megfelel az egykorú észak-olaszországi, lombard templomok szerkezeti és formai megjelenésének. Egészen nyilvánvaló egy ottani építőműhely meghívása és legalább egy évtizedes foglalkoztatása. A leírások gazdag belső kiképzésről szólnak, tudásunk alapján ez a belső tér is rekonstruálható.

Istvánfi Gyula építész
Magyar Nemzet
Fotó: Mirkó István (MI)

– A műemlékvédelem nemzetközi egyezménye, a velencei charta minden visszaépítést hiteltelennek tart?

– A velencei charta legfontosabb tétele szerint a restaurálás a régi állapot és a hiteles dokumentumok tiszteletben tartására támaszkodik, de megáll ott, ahol a hipotézis kezdődik. Ami a felvetésen alapuló beavatkozásokat illeti, az esztétikai vagy műszaki okokból elkerülhetetlen mindennemű kiegészítés építészeti alkotásnak minősül, és mint ilyen, korának jegyeit kell magán viselnie. Idekívánkozik ugyanakkor, hogy ez egy mediterrán charta, a mediterráneumban pedig lépten-nyomon régi maradványokba botlik az ember, az éghajlat kiegyensúlyozott, így a maradványokat az emberen kívül alig veszélyezteti valami. Ott logikus a teljes körű visszaállítás fóbiája. Németországban viszont a második világháborúban lerombolt drezdai Frauenkirche minden darabját azonosították és visszaépítették, a hiányos helyekre pedig protézis szerkezetet tettek.

Nemzeti identitás

– Aki ma rekonstrukciót emleget nálunk, az hamar a szakmai támadások kereszttüzébe kerül.

– Önmagában már a rekonstrukció gondolata is ellenérzést vált ki sokakból. Nem hiszem el, hogy ilyen volt – mondják a füzéri várrekonstrukcióra, pedig építésztörténetben járatos szakemberek végezték a rekonstrukciót, és az egykori szerkezetek rendszerén felépítve nagyon valószínű, hogy ennek így kellett kinéznie. Másként nem is nagyon képzelhető el. Ha visszatekintünk az időben, kiderül, hogy már száz évvel ezelőtt is kétkedést váltottak ki a frissen megújított gótikus katedrálisok. Nem biztos, hogy régen minden ennyire szép és nagyszerű volt – mondta az akkori kritika. A régiséghez valóban hozzátartozik a patina, de az újszerű történelmi épületek is megöregednek – a tíz éve épített házon már meglátszik az idő nyoma.

A vita során a nemzeti identitás szerepe megkerülhetetlen, újabban a nemzetközi gyakorlatban egyre inkább elfogadottá válik, hogy a rekonstrukciónak szolgálnia kell a jelent. A mai életet. Ebben már benne van a biznisz is. Az emberi mozgáshoz hozzátartozik a kereskedelem, ez természetes, de az már szomorú, amikor pusztán a hatás kedvéért valami őrült, nyakatekert, ízléstelen megoldás születik. A XIX. századi épületek felújítása rendszerint nem vált ki különösebb ellenérzést, ám ha megjelennek rajtuk a multicégek reklámjai, az már visszataszító. Ilyen esetekben az üzleti élet egyszerűen belerondít a rekonstrukcióba.

– Egyiptomi utazásának naplórészletei és akvarellek is színesítik Az építészet mellékvágányain című könyvét. Előfordul, hogy festés közben áll össze a kép, forrja ki magát egy koncepció?

– A XIX. század építészeinek egyik fő tárgya volt az akvarell. Nemcsak látványtervet, hanem akár szerkezeti metszetet is előadtak színesben, ráadásul igen magas szinten – gyakran egy festőművész szintjén. Én korántsem vagyok olyan jó akvarellista, mint a régiek, de velük együtt vallom, hogy egy tárgyat leginkább úgy lehet megragadni térben, ha megjelenítem a fény irányát, az árnyékot és a megvilágított részleteket. Hozzá kell tennem: ezek a rekonstrukciók teljesen szikár, vonalas szerkezeti metszetre épülnek. De nem mindenki tud olvasni az építészek koordinátáiból, egy látképet vagy madártávlatot viszont mindenki pontosan ért. Ez is az oka, hogy színes akvarelltechnikával készítettem a rekonstrukciós rajzokat.

Névjegy

Istvánfi Gyula Ybl- és Széchenyi-díjas magyar építész. Az Építészettörténeti Tanszék oktatójaként meghatározó munkái közé tartozik Kehida temetőkápolnájának helyreállítása (1975), a Vésztő melletti Mágor-puszta középkori Csolt-monostorának műemléki bemutatása (kiállítás, régészeti kripta, szoborpark) 1980-ban, valamint a pusztazámori remeteség helyreállítása 1992–1994 között. Munkatársaival közösen tervezte többek közt az Erzsébet téri Danubius-kút, a Hősök tere Millenniumi Emlékműve és a budai vár Szentháromság-szobrának rekonstrukcióját.