A kritikus hangok mellett még megnyilvánulhatott a kongresszus pozitív üzenete is. Mindszenty József esztergomi érsek kijelentette: „Sok minden a múlté: az az egyházüldöző, a vérgőzös hitlerizmus is, amely ferde és gyűlölködő lélekkel elakasztotta a korábban, és későbben példaadó német katolicizmus ideáramlását. Ennek a rémuralomnak a képviselői is az Írás szavai szerint elmentek helyükre. Milliók vérét, könnyét csorgatták 10 éven át a kongresszusi címer kelyhébe. A kehely kiszélesedett, amint a könny és a vér folyama is megáradt.” 1948-ban lehetőség nyílt XII. Pius gondolatainak tolmácsolására is: „Már akkor megcsodáltuk a magyar nép ragyogó lelki tulajdonságait: a hitbeli buzgóságot, az emberszeretetet, az erőt, az egyetértést és az állhatatosságot. Nagy örömmel láttuk, mennyire ragaszkodtok első királyotok és védszentetek: Szent István király dicsőséges alkotásaihoz és példájához.”
Ligeti Dávid A XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus megítélése a Magyar Köztársaságban (1946‒1949) című írásában megállapítja, hogy a bizakodó hangok ellenére is az elvallástalanodás korszaka következett el. Az évforduló után néhány nappal, 1948. június 16-án államosították az egyházi iskolákat, ezzel a papíron még plurális politikai közösséget jelentő köztársaság radikális módon gyorsította fel az állam és az egyház szétválasztását, utóbbi teljes szétverésével. A folyamat végét 1951-ben a Regnum Marianum templom porig rombolása jelentette.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!