A multikulturalizmus eszméjét szűk kulturális elit indította el. Idézet Samuel P. Huntingtonnak A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvéből: „A 20. század végén a nemzeti öntudat kulturális és politikai alapköveit értelmiségiek és újságírók kicsiny, ám annál befolyásosabb csoportja vette koncentrált támadás alá. A multikulturalizmus nevében megkérdőjelezték a nyugati civilizáció örökségének létjogosultságát, kétségbe vonták az egységes amerikai kultúra létezését, és faji, etnikai vagy más szubnacionális kulturális egységek, csoportok legitimitását hirdették […] Úgy vélik, hogy »az amerikaiakat meg kell szabadítani a bűnös európai hagyatéktól«. […] A multikulturalisták az amerikai politikai hitvallás egyik legfontosabb tételét is megkérdőjelezték: az egyéni jogok helyett a csoportok jogát hangoztatták […] a csoportok meghatározásában faji, etnikai, nemi szempontok és a szexuális beállítottság figyelembevétele érvényesült […] Vajon milyen jövője lehet egy olyan társadalomnak, melyet a kultúra kohéziós ereje helyett pusztán a politikai ideológiák tartanak össze?”
Fentiek alapján megállapítható, hogy a „cancel culture” nem alulról jövő „cenzúra”, csak annak látszik. Ezt a tiltakozó tömeget láthatatlan pénzügyi elit mozgatja a megvásárolt médián keresztül. David Riesman A magányos tömeg című könyvében már 1968-ban azt írja, hogy „a nyugati emberiség nagyobb része kívülről irányítottá vált”. De hol vagyunk ma már ettől? Napjainkban médiavezérelt társadalomban élünk. Aki uralja a médiát, azé a hatalom a tömegek felett.
A szerző nyugalmazott erdőmérnök
