Rákóczi Ferenc neve az emigráció alatt összefonódott a szabadsággal, annak jelképévé vált. Magyar, szlovák és ruszin hívei őrizték emlékezetét, és várták visszajövetelét. 1906 októberében, Rákóczi hamvainak hazahozatala és újratemetése napjaiban ezrek indultak zarándoklatra, hogy láthassák a fellobogózott vonatot, hogy utolsó útjára kísérhessék a fejedelmet. Ma számtalan utca és tér viseli nevét itthon és Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Franciaországban vagy Törökországban. Iskola, egyesület, kilátó, híd, de még csokoládé is eszünkbe juttatja őt, és az ötszázas, ha azzal fizetünk. Készült a fejedelemről film, vers, zenés színdarab, róla mesélnek a Rákóczi-fák és a legendák, mint A rodostói kakukk, meg a nóták, faragások. Hosszú a sor, a felsorolás is az, II. Rákóczi Ferenc emlékezetének dokumentációját plafonig érő, kihúzható tárlók őrzik a kiállítás utolsó termében. Bodóczky Antal, a MOME oktatója, a kiállítás egyik tervezője elmondja: ez a szokatlan megoldás az emlékezethez hasonlóan tárolja és hívja elő az élményeket. Úgy működik, mint a memória. Kilépve a Rákóczi-kastély kapuján a járólapon olvasható, Vallomásokból vett idézet is más értelmet nyer, mint befelé jövet: „Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem. Kizárólag az a hiú dicsöség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt.”
Borsi nincs messze, az ezerkétszáz lelkes, felerészben magyarok lakta település Sátoraljaújhelytől alig öt kilométerre található. És ha már úgyis átléptük a határt, talán még kassai látogatás is beleférhet a napba. Ott nyugszik a fejedelem.
(Rákóczi három élete – a Rákóczi-várkastély új állandó kiállítása Borsiban)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!