Párbaj az ezredessel

Hiába San Remo, hiába a Francia Riviéra, hiába a dalmát tengerpart, Magyar Antalnak valamiért a Herceg Novihoz közeli Zelenika tetszett.

Fél órája követem az adriai partokat, miközben folyton kikacsintok a gondtalanul fürdőzőkre, szemem minduntalan odatapad a Kotori-öböl haragoskék vizére. Sokakat megigézett már a megunhatatlan látvány, Sophia Lorent, Elizabeth Taylort, és valószínűleg ez a kép ejtette rabul a XIX. század végén Magyar Antalt is, jóllehet őt nem holmi fényűző hóbort vagy tengerparti csillogás vonzotta a montenegrói partvidékre.

A tehetséges huszártiszt éppen Erdélyben hadgyakorlatozott, amikor a kemény brassói tél derékba törte katonai pályafutását. Mivel belsőfülgyulladása akkoriban igencsak súlyos esetnek számított, az orvosok környezetváltozást írtak elő számára. Így került az állandóan meleg Dubrovnikba, ahol két év elteltével sokat javult az állapota. A szakemberek azt ajánlották, vissza se térjen Magyarországra, nehogy ismét kedvezőtlen fordulat álljon be. Így történt, hogy Antal (vagy ahogyan a korabeli dokumentumok említik, Antonio) eladta budapesti birtokait, és európai körútra indult feleségével, Jaczkó Idával, hogy megtalálja a legkedvezőbb helyszínt a gyógyulásra. Hiába San Remo, hiába a Francia Riviéra, hiába a dalmát tengerpart, neki valamiért a Herceg Novihoz közeli Zelenika tetszett. 1895-öt írtunk, amikor a dél-adriai településen megépítette első otthonát, ahová követték őket rokonok, barátok és ismerősök.

Egy őrült autóskempingje

Híre ment ugyanis Budapesten a kellemes klímájú helynek, így aztán az első Magyar Villa már kicsinek bizonyult az egyre növekvő vendégkör elszállásolására. Az ötlet kézenfekvő volt – panziót kell építeni Zelenikában. Így született meg 1902-ben Crna Gora első turisztikai céllal épült szállodája, a Penzió a Zöld tengerparthoz. Az impozáns épület, amely később már Strand Hotel (Hotel Plaža) néven vált ismertté, még ma is Zelenika dísze lehetne, de amióta Jugoszlávia elvette a családtól az ingatlant, állapota folyamatosan romlik. 1948-ban államosították a szállodát, amely 1960-ban Szarajevó városának gyermeküdülője lett. A délszláv háború kitörésekor a boszniaiak elhagyták, a konfliktus idején pedig katonai objektumként szolgálta Kis-Jugoszlávia hadseregét. Az egykor még uralkodókat és magas rangú tisztviselőket is vendégül látó szálló ma ebek harmincadján áll, és várja méltóbb sorsát.

Úgy tűnik, erre azonban még várni kell. Az egykori hatalmas birtok – amelyet az E65-ös út megépítésével egyszerűen kettévágtak – a szálló épületével együtt a Magyar családot és örököseit illetné meg, de a montenegrói hatóságok nem sietnek visszaszolgáltatni azt jogos tulajdonosainak. Az így feldarabolt területen, a főút túloldalán áll a település autóskempingje, amely szintén az első(!) volt az akkori Crna Gorában. Alapítója a kilencvenedik életévében járó Magyar Csaba, aki nem más, mint az egykori huszártiszt unokája, nem mellesleg Montenegró tiszteletbeli magyar konzulja. A recepció sokat látott kopottas épületénél ülve ma is úgy elevenednek meg a régi emlékek, mintha csak tegnap történtek volna az események.

– Az 1960-as években a motorommal beutaztam fél Európát. Akkor láttam először kempinget – mondja Magyar Csaba mosolyogva. – Megtetszett az ötlet, ezért elhatároztam, hogy ha hazatérek, magam is létesítek egyet Zelenikában. Amikor elkészültem, s megnyitottam ezt a kempinget, a helyiek csak néztek rám furcsán, s nevettek, hogy ez az őrült magyar mit talált ki. Aztán amikor az első vendégek megérkeztek, s utánuk a többiek, többé már nem nevettek, csak irigykedtek.

Azóta eltelt fél évszázad, de a kemping népszerűsége azóta is töretlen, a visszatérő vendégek között pedig nem kevés a magyarországi turista. Bár néhány éve már az idős férfi unokája vette át az ügyek intézését, Csaba azóta is végigjárja a kempinget reggelente, hiszen itt lakik a szomszédban párjával, Magdolnával, aki vigyáz az öreg úr minden lépésére. Maga a kemping valóságos arborétum, ahol a vendégek reggelente madárcsicsergésre ébrednek.

– Ennek a helynek különleges az éghajlata.

A nyár meleg, de mindig van kellemes szellő a tenger felől, az úgynevezett misztrál szél, amelytől mindig kis huzat támad. Este aztán gyorsan lehűl a levegő, így sosincs fülledt idő – magyarázza Magyar Csaba.

Nem véletlen hát, hogy a Strand Hotelt is éppen itt, Zelenikában építette fel a nagypapa. Ahhoz azonban, hogy legyen miből panziót építeni, pénzre volt szükség. Magyar Antal doktor jómódú polgárcsaládban nőtt fel, amelynek gyökerei messzire, a korabeli Vas vármegyébe nyúlnak vissza.

– Felmenőim, az Ungerek Nyugat-Magyarországról, Pinkafőről kerültek Pestre a XVIII. században – idézi fel Magyar Csaba. – Kiváló kovácsmesterek voltak, akik a fővárosban kovácsműhelyt alapítottak. Valamilyen összeírásnál aztán a családfő nevét németül írták le, mire ő az asztalra csapott, és azt mondta: „Vegyék tudomásul, hogy márpedig én magyar vagyok, követelem, hogy a nevemet írják magyarul!” Így lett egy félreértésből kifolyólag a család neve Ungerből valóban Magyar.

Az Ungerek (Magyarok) az 1800-as évek elején bérházak építésébe fogtak. A lakások bérbeadása kiválóan jövedelmezett, így a család a tehetős Budára költözött. Az Ungerek csodálatos bérháza a mai napig látható a családról elnevezett Magyar utca, valamint a Múzeum körút közötti telken.

Királyi vendégek

Lapozgatom a hotel százéves történetét felölelő montenegrói kiadványt, amelynek lapjain fekete-fehér képek idézik fel az idők változását Zelenikában.

– Az első engedélyt 1902-ben kapta meg nagyapám a szálló építésére. Csaknem három évbe telt, míg felépült a szálló. Közben apósán, Jaczkó Manón keresztül, aki akkor a Magyar Királyság haditanácsosa volt, azt is elérte, hogy a vasutat lehozzák Meljinéből idáig. Keresztülvitte, hogy az alagutat kifúrják. Képzelje el, mekkora dolog volt, hogy Zelenika lett a Monarchia legdélebbi vasútállomása. Nagyapám akkor már látta a további fejlődés lehetőségét, így hozzáépített még egy szárnyat a villájához.

Vasútállomása révén Zelenika sikeresen csatlakozott a Monarchia dél-dalmáciai vérkeringésébe. Hovatovább átrakodó kikötő is létesült a vágányoktól nem messze, így egyszerre szárazföldi és tengeri logisztikai bázisként is jelentősége lett. Komoly bauxitszállítmányok indultak innen Németország és Olaszország irányába. Magyar Antal szállodája azonban megmaradt „zöld oázisnak”, amelynek értékét a különleges növényfajokkal beültetett park csak tovább emelte. Agave, jukka, gesztenye, mandulafenyő, libanoni cédrus, ciprusfélék, eukaliptusz, grape­fruit, datolyaszilva – csak néhány az itt élő növényekből.

Az 1904-es megnyitásra készült emléklapon már a csaknem teljesen kész szálloda képe látható. A stílusterveket a bécsi Arzenál épületegyüttese, valamint a trieszti Miramare kastély ihlették, nem véletlen, hogy a szomszédos Herceg Noviban sok irigye lett. Próbálták is sanyargatni mindenféle adókkal a tulajdonost, a vendégek azonban egyre csak érkeztek télen is, nyáron is. Megfordult az üdülőben Karađorđević Péter későbbi szerb király, aki akkor még Miklós­ montenegrói herceg vejeként látogatott Zelenikába, és idelátogatott I. Ferdinánd bolgár cár is, aki Koháry Antónia révén magyar felmenővel is rendelkezett.

Számolatlanul érkeztek a királyi Magyarországról a vendégek, ami nem csoda, hiszen a Vasárnapi Újságban megjelent hirdetés élénk érdeklődést váltott ki a nyaralók körében: „Penzió a zöld Tengerparthoz. Az éghajlat télen enyhébb, mint Nizzában és Cannesban. A rózsák januárban virágoznak, februárban érnek a narancsok és citromok, s a fürdés októberben még javában folyik, s igen kellemes, mert a víz sekély és a part homokos. Miután a telepet óriási erdőség veszi körül, a levegő nyáron is üde és kellemes. Fürdő ingyen, szabad vadászat és halászat. Kifogástalan konyha és kiszolgálás.”

A vállalkozás tehát remek befektetésnek bizonyult, amelyet az alapító új szolgáltatással kívánt bővíteni:

– Nagyapám hajók vásárlását tervezte, amelyekkel szállóvendégei számára exkluzív adriai kirándulásokat szeretett volna bonyolítani Barba, Dubrovnikba, Kotorba – ezzel is színesítve a zelenikai tartózkodás élményét. Meg is rendelt hat hajót Velencében abban a tudatban, hogy az állam szubvencionálja a vásárlást. Csakhogy abban az időben Triesztben alapítottak hajóvállalatot, amelynek nagyobb be­folyása volt Bécsben, és inkább azt támogatták.

A nagyapám által létrehozott részvénytársaság befektetői kihátráltak, visszavonták a betéteket, ő pedig hoppon maradt. A megrendelt hat hajóból öt legyártását vissza tudta mondani, de a Mária minden költségét neki kellett fedezni. Járta a hitelintézeteket, de sehonnan sem kapott kölcsönt, ő pedig annyira elkeseredett, hogy öngyilkosságba menekült Dubrovnikban. Nagyapának aztán volt egy jó ismerőse, aki kifizette a hajót, amelynek a törlesztőrészleteit édesapám a panzió jövedelméből egészen 1928-ig folyamatosan fizette.

Csaba édesapja, Magyar Adorján első elemi iskoláját Budapesten, a második elemit német nyelven Segesváron, a harmadikat olasz nyelven Fiuméban, a negyediket már itt, Herceg Noviban végezte szerb nyelven. Később volt a római és a firenzei képzőművészeti iskolák ­diákja is, önszorgalomból megtanult franciául, végül kilenc nyelven beszélt folyékonyan. Itáliai tanulmányaiból hazatérve átvette a szálló irányítását.

Isten büntetése

– Édesapám már ifjú korában kalauzolta a Zelenikába érkező turistákat. Hajókirándulásokat szervezett Barba, onnan mentek Szkutariba, majd Cetinjébe és vissza. Nagyon ügyesen csinálta. Tulajdonképpen ő volt Crna Gora első idegenvezetője.

Aztán kitört az első világháború, az Osztrák–Magyar Monarchia Magyar Adorjánt is mozgósította. Mivel jól beszélte a nyelveket, telefonközpontba osztották be. Amikor azonban egyre súlyosabb lett a helyzet a Balkánon, és Montenegró után Albánia is frontvonallá vált, az ifjú tulajdonost is bevetésre küldték. Már csaknem a harctéren találta magát, amikor egy ismerős hadnagy felismerte, kivette a seregből, és Kotorba küldte.

– Azt mondta ez a hadnagy édesapámnak: „Mit keres maga itt? Azonnal áthelyeztetem a kotori hadbíróságra, ahol van egy szerb, egy olasz és egy német tolmács, maga pedig egyszerre tudja mind a hármat helyettesíteni.” Így kerülte el édesapám a harctéri összecsapásokat, és térhetett haza Zelenikába a háború után.

Adorján vezetése alatt a hotel már összesen 39 szobával és mintegy nyolcvan ággyal rendelkezett. Ebben az időszakban volt a szálló vendége Ahmed Zogu albán király is, aki nem sokkal később nőül vette a szépséges magyar grófkisasszonyt, Apponyi Geraldine-t. A második világháború alatt a Kotori-öböl olasz kézre került, a bevonuló alpini hadosztály azonnal rekvirálta a Strand Hotelt.

– Édesapám kitűnően beszélt olaszul, de nem akart együttműködni a megszállókkal. A parancsnokság ugyanis követelte, hogy a szálló étkezést is biztosítson a katonáknak. Ezt azonban megtagadta, mondván a konyha a család részére van fenntartva. Erre az olasz ezredes úgy megdühödött, hogy ostorával rávert édesapám csizmájára. Ő szó nélkül sarkon fordult, majd megkereste az ezredes adjutánsát, akinek a következőket mondta: „Hallja, én egy magyar huszár századosnak vagyok a fia, a maga felettese pedig engem megsértett, ezért kihívom párbajra!” Az ezredes valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy kivel áll szemben, és helyre akarta tenni a dolgot. Elküldte az adjutánsát édesapámhoz, akit nem talált otthon, ezért édesanyámon keresztül üzent, hogy elnézést kér, elsiette a dolgot. Édesapám visszaüzent neki, hogy „Magyarországon a férfiak nem az asszonyaikon keresztül intézik el az egymás közti nézeteltéréseket. Tűzze ki az időpontot, nevezze meg a szekundánsait, és menjünk párbajra!” Az ezredes azonban nem válaszolt, a becsületbeli ügy függőben maradt. Ezután az olaszok édesapámat Herceg Noviban bebörtönözték, majd Itáliába internálták. Mivel kiváló művészi érzéke volt, egy templom belső festését bízták rá. Egyik nap az olasz újságokat böngészte a parókián, amikor rátalált egy cikkre, amely egész oldalon közölte a hírt, hogy Rosati ezredes elesett Oroszországban. Mondta erre édesapám, hogy „Itt van hát Isten büntetése, megvan az én kielégítésem!”.

Magyar Adorján 1945 karácsonyán tért haza Bariból Zelenikába, és vezette a szállót még további három évig, a jugoszláv államosításig. 1978-ban, kilencvenévesen hunyt el.

A családtörténet elbeszélésének se vége, se hossza nem lenne, de Magdolna szigorú pihenésre inti beszélgetőpartneremet. Miután elbúcsúzom mindkettőjüktől, sétát teszek a tengerparton. A szállóépülethez közelítve, amelynek hajdan saját homokos strandja is volt, szomorú látvány fogad. A nyílászárók bedeszkázva, a teraszon szögesdrót, a falakról graffitik üzennek a gyanútlan járókelőknek. A strandolókat mindez már nem zavarja, volt idejük hozzászokni.

Korlátozás nélkül

A koronavírus-járvány finoman szólva sem tett jót a montenegrói gazdaságnak, hiszen a pandémiával kapcsolatos utazási korlátozások éppen a GDP egynegyedét adó turisztikai szektort érintették a legérzékenyebben – az idegenforgalom csaknem nyolcvanszázalékos visszaesést szenvedett el az előző év eredményeihez képest.

Pedig Montenegró az utolsó európai ország volt, ahol felütötte a fejét 2020 márciusában az új típusú koronavírus, és a gyors korlátozó intézkedéseknek köszönhetően 2020 májusára sikerült megállítani a járvány első hullámát. Úgy tűnt, az ország legyőzte a vírust. Korai volt azonban pezsgőt bontani. A határok újbóli megnyitását követően drasztikusan nőtt a fertőzöttek száma, és szeptemberben már arról szóltak a hírek, hogy a balkáni térség államai közül arányaiban Montenegróban szorul a legtöbb ember kórházi kezelésre a Covid–19 miatt. A 2020-as választások után felálló új kabinet első intézkedései között volt az utazási korlátozások enyhítése, és ez év januárjától már egy negatív teszttel be lehetett lépni az ország területére. Mivel az esetszámok 2021 márciusa óta folyamatosan csökkenő tenden­ciát mutattak, a balkáni ország idén májusban minden határát megnyitotta a turisták előtt, a magyar állampolgárok pedig immár korlátozás (teszt- és karanténkötelezettség) nélkül, érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel utazhatnak be Montenegróba. Június óta a járvány előtti munkarend szerint üzemelhetnek a vendéglátóhelyek, amitől feltétlen pozitív változást remélnek a turisztikai szektor képviselői. A maszkviselésre vonatkozó szabályok is enyhültek, mert ugyan beltéren még mindig kötelező a maszkviselés, kültéren azonban már szabadon közlekedhetünk – a szociális távolságtartás szabályai mellett.

Montenegróban a koronavírus kirobbanása óta csaknem 101 ezer megbetegedést regisztráltak, a pandémia eddig 1623 halálos áldozattal járt. A járvány elleni védekezést elősegítve hazánk néhány héttel ezelőtt kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást adományozott a balkáni országnak.