Kirakósdi az ártérben

Két hatalmas falmaradvány mered az ég felé, az egyik különösen izgalmas, mert mégis hogyan maradhat talpon olyan építmény, amely felfelé fokozatosan szélesedik? Több mint háromszáz éves ez a csoda. Berta Adrián régészt ez a látvány, illetve a szinte teljesen ismeretlen erődítmény titkainak feltárása vonzotta Dombóvárra.

Dombóvár, Ásatás a dombói Vár romjainak feltárására Fotó: Teknős Miklós

A török 1543-ban vagy 1546-ban foglalta el, és kisszámú várkatonaságot állomásoztatott benne – az egykori főúri rezidenciából török végvár lett. Buda visszavételének évében a császáriak kezére került a dombói vár is, amelyet 1691-ben kapott meg Esterházy Pál herceg az uralkodótól a környező földekkel együtt. A várat az 1702-es várrombolási rendelet értelmében Esterházy Pál a saját jobbágyaival bontatta le, kaputornyát pedig aknászok robbantották fel. Egy 1720-ban készült összeírás szerint a vár használaton kívüli rom.

Mi okozta a vár vesztét? Az ehhez hasonló erődítmények nem nyújtottak védelmet a modern ágyúkkal szemben. Reprezentációs célokra sem voltak alkalmasak, hiszen a barokk kor nem ilyen szűkre szabott épületekről, hanem a tágas kastélyokról szólt. A mozgolódó kurucoknak sem akartak búvóhelyet nyújtani. A megoldás a robbantás. Az országban számos várrom maradt fenn ebből az időből. De miért nem végeztek tökéletes munkát a robbantók, miért hagytak meg falakat az egykori erődítményekből? Berta Adrián szerint feltehetően elsősorban a várak bejáratát, illetve a négy sarkát pusztították el, márpedig ezek nélkül az építmények védekezésre alkalmatlanná váltak. A többit általában elvégezték a környéken élő emberek, akiknek ez volt az építőanyag beszerzésének egyik legkézenfekvőbb módja. Így történt ez egykoron a dombói várral is.

Szovjet hizlalda

Dombóvár felkérésére 2014-ben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének munkatársai és hallgatói Berta Adrián vezetésével kezdték meg a vár feltárását. A kollégák – Visegrádról, Szombathelyről, Győrből, a Nyírségből – olykor a szabadságuk terhére jöttek és jönnek földet lapátolni, leletet menteni. Régészhallgatók szintén érkeztek Szegedről és Pécsről, nem szakmabeli önkéntesek az ország minden részéből. 

Az augusztusi rekkenő hőségben kalappal, laza ruhával védekeznek a napsugarak ellen a múlt kutatói. A szelvények mélyén megszorul a meleg, sűrűn kell vízért menni a szomjazóknak. A sárguló fűben szöcskék ugrálnak, gyíkok cikáznak a talpak elől. 

– Húsz éve dolgozom ásatásokon. Számos izgalmas feltáráson vettem részt, de a várak régóta érdekeltek. Ezeket ásni hatalmas kihívás. Ezt éreztem a győri vár feltárása során 2011–14 között, és ezt érzem itt, Dombóváron is – magyaráz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésztechnikusa, Máthé Genovéva. A tolnai munka legizgalmasabb mozzanata annak a két faragott kőnek a megtalálása volt, amelyeken talán az egykori faragók kézjegye is megőrződött. 

A régészek munkáját nehezíti, hogy elképesztő mértékben megbolygatott területről van szó. Nemcsak elhordták innen a téglákat, hanem szemétlerakónak is használták a helyet. Folyamatosan bolygatták a földet, eredeti helyéről nagyon kevés emlék került elő. A XX. században homokbányát nyitottak az egykori vár közvetlen közelében, a valamikori váralja település területén. A szovjet hadsereg disznóhizlaldát működtetett ott, de lövöldét is létrehoztak a szomszédságában. 

– Találtunk első világháborús sapkajelvényt, állati csontokat és mindent, amit az ember használt az elmúlt évszázadokban – összegez Berta Adrián, aki munkatársaival a hely teljes történetét szeretné feldolgozni. A kutatókat nemcsak az építkezés évtizedei érdeklik, hanem az is, hogy mi történt itt 1702 után. Berta azt mondja, ha megértettük és megismertük a múltat, megtervezhetjük a jövőt is.

Az előkerült hatalmas mennyiségű lelet visszatükrözi az itt élők anyagi kultúráját a vár építésének első időszakától napjainkig. Furcsa, hogy a törökök által használt várakból tömérdek pipa kerül elő, itt mégis alig egy-két pipára bukkantak – holott másfél száz évig uralta a helyet a török. Ellenben aranyból készült gyűrű és fülbevaló is előkerült a mélyből. Különleges középkori zármechanizmusra is bukkantak, amely olyan korrodált volt, hogy CT segítségével állapították meg a pontos szerkezetét. Az ember alakú szovjet céltáblát nem kellett vizsgálni. Tavaly török kori sáncra bukkantak, az idei év során azonban már a korábban megismert építészeti részletek körüli kérdések tisztázása volt a cél. A jövő egyik nagy kihívása a várárok feltárása. Óriási munka lesz a rengeteg föld kitermelése.

Roncsolásmentes vizsgálat

A középkori erősség teljes területe az azt körülvevő várárokkal és sánccal együtt megközelítőleg 3500 négyzetméter. Eddig a vár 24 százalékát sikerült feltárni hagyományos módszerekkel – az idei ásatási szezon a múlt hét végén ért véget –, azonban párhuzamosan elkezdődött a lelőhely roncsolásmentes, geofizikai vizsgálata is. A régész szerint annyi a kérdés, hogy a vár múltját teljes egészében képtelenség rekonstruálni, annak egyes részleteit lehetséges csak modellezni. Embert próbáló kirakósdi ez, amelynek az elején tartanak a Kapos árterében.

Hasznosítási tervekben nincs hiány. A vár körül rendezték a tulajdonviszonyokat, a közvetlen közelben található tanyát raktárként használhatják a régészek. Pillérek visszaépítése, dongaboltozat kialakítása egyaránt szerepel az elképzelésekben. Kilátót és városi rendezvények tartására alkalmas színpadot, nézőteret is álmodtak erre a helyre. A feltáráshoz minden támogatást megadó polgármester élettel szeretné megtölteni a város második legrégebbi építményét. Logikus fejlesztés lenne, ha ezeket a romokat integrálnák a város kulturális életébe.

Miért érdekes egy vidéki várrom, amelyből alig maradt meg valami, amelyet rosszul dokumentáltak a régmúltban, amelyhez nem fűződik sorsfordító csata, nincsenek hősei, történelemkönyvekben megírt legendái? Mert ez egy település történelmének a része, a helyi múlt megidézője, amelyet bár megtépáztak az elmúlt századok, mégis megőrzésre érdemes.

Földsáncból palota

A tatárjárás után terjednek el tömegesen hazánk területén a központi építményt megerősített földsánccal védő, kőből, téglából, fából épült várak. A toronyvárak valószínűleg nem szolgáltak lakhatási célokat, inkább támadás esetén biztosítottak védelmet a birtokos család számára. A későbbiekben középkori váraink funkciója némileg módosult, kibővült. Elsősorban egy adott vidék életét meghatározó hatalmi, igazgatási és gazdasági központok voltak, és a településhálózat centrumának számítottak.

A birtokosuk uralmának biztosítása volt a legfontosabb feladatuk, de fontos szerepet játszottak a hatalom reprezentálásában is. A XIV. század elején I. Károly hatalmának megszilárdítása érdekében az erősségek többségét igyekezett a saját fennhatósága alá vonni, ami a nemesek várbirtoklásának és -építkezéseinek közel fél évszázadig tartó visszaszorulását vonta maga után. Az Anjou-korban a királyi várépítkezések voltak a meghatározók. I. (Nagy) Lajos­ idejében pedig már egyre több olyan királyi rezidencia is épült, amelyekben a kényelem talán még a védelmi szempontoknál is fontosabb volt (Diósgyőr, Zólyom, Végles, Gesztes). A váltás a XIV. század végén történt, ekkortól egyre több erősség került ki a király fennhatósága alól, és egyre több új vidéki rezidencia készült el, amelyek előképei az Anjou-kori királyi építkezések voltak. Ezek jellemzően négyszög alaprajzúak, mind a négy oldalukon egy-egy épületszárnnyal. Ennek az elrendezésnek az egyik változatát képviselte Dombó vára is.

Borítókép: Különös falcsonk a dombóvári erődítmény területén. Török végvár lett az egykori magyar főúri rezidenciából. Fotók: Teknős Miklós