Kirakósdi az ártérben

Két hatalmas falmaradvány mered az ég felé, az egyik különösen izgalmas, mert mégis hogyan maradhat talpon olyan építmény, amely felfelé fokozatosan szélesedik? Több mint háromszáz éves ez a csoda. Berta Adrián régészt ez a látvány, illetve a szinte teljesen ismeretlen erődítmény titkainak feltárása vonzotta Dombóvárra.

Dombóvár, Ásatás a dombói Vár romjainak feltárására Fotó: Teknős Miklós

A laikus számára egy vár nehezen megközelíthető helyen, meredek sziklák tetejére emelt erődítmény sok méter vastag falakkal, amelyeket az ágyúgolyó sem üt át. Van víz, rengeteg hely az embereknek és az állatoknak, akár hosszú ostromot átvészelhetnek ott a védők. A vártorony a felhőkbe vész, a történelemkönyvek az ellent többször visszaverő hősi vitézek nevét zengik. Dombóvár erődítménye éppen hogy nem ilyen. A Kapos hordalékára – szép sárga színű homokra – épült vár maradványa alig pár méterrel emelkedik ki a környezetéből. A folyó nagyobb áradások idején körbeöleli, de általában könnyen megközelíthető. Kukoricás, akácos hely napjainkban a dél-dunántúli Dombó vára, amelynek létezéséről a legkorábbi forrás 1310-ben tesz említést. Rosszul.

Esterházy, a romboló

– Négy falcsonk áll ki az egykori várból, amelynek alaprajzát és főbb építési periódusait az előző évek ásatásai során sikerült nagy vonalakban rekonstruálni – tudjuk meg Berta Adriántól, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének munkatársától. A Szegedi Tudományegyetemen 2012-ben végző régész hét éve tárja fel a dombóvári várrom titkait. – A Kapos menti erősség a XIV. század legvégén vagy a XV. század elején épült. Az építmény szabálytalan téglalap alaprajzú épület volt, északi és déli oldalán egy-egy épületszárnnyal, feltehetően nyugatra néző kapuval, körülötte kettős fapalánkkal és több méter széles várárokkal. Az építés idejével kapcsolatos problémát a szigeterdei toronyvár oldja fel. Az alig egy kilométerre, szintén a mai város területén található erősség már a XIV. század elején állhatott.

A Dombaiak karrierjének másfél évszázados felívelésével együtt növekedett a családnak nevet adó erősség is. Az első nagyobb átépítésre Dombón a Zsigmond-kor végén kerülhetett sor, amikor a kapubejárót kiszélesítették, nagy kaputornyot emeltek a helyén, a déli oldalán álló palotaszárny szélességét majdnem a kétszeresére növelték. Ez utóbbit kívülről támpillérekkel is megerősítették, az egyik ilyen pillér áll napjainkban is teljes magasságában – ez a felfelé szélesedő téglacsoda. A reneszánsz átépítés során – feltehetően az 1520-as években – külső falgyűrűvel kerítették körül, emellett a kaputornyot is kibővítették és megerősítették.

A török 1543-ban vagy 1546-ban foglalta el, és kisszámú várkatonaságot állomásoztatott benne – az egykori főúri rezidenciából török végvár lett. Buda visszavételének évében a császáriak kezére került a dombói vár is, amelyet 1691-ben kapott meg Esterházy Pál herceg az uralkodótól a környező földekkel együtt. A várat az 1702-es várrombolási rendelet értelmében Esterházy Pál a saját jobbágyaival bontatta le, kaputornyát pedig aknászok robbantották fel. Egy 1720-ban készült összeírás szerint a vár használaton kívüli rom.

Mi okozta a vár vesztét? Az ehhez hasonló erődítmények nem nyújtottak védelmet a modern ágyúkkal szemben. Reprezentációs célokra sem voltak alkalmasak, hiszen a barokk kor nem ilyen szűkre szabott épületekről, hanem a tágas kastélyokról szólt. A mozgolódó kurucoknak sem akartak búvóhelyet nyújtani. A megoldás a robbantás. Az országban számos várrom maradt fenn ebből az időből. De miért nem végeztek tökéletes munkát a robbantók, miért hagytak meg falakat az egykori erődítményekből? Berta Adrián szerint feltehetően elsősorban a várak bejáratát, illetve a négy sarkát pusztították el, márpedig ezek nélkül az építmények védekezésre alkalmatlanná váltak. A többit általában elvégezték a környéken élő emberek, akiknek ez volt az építőanyag beszerzésének egyik legkézenfekvőbb módja. Így történt ez egykoron a dombói várral is.

Szovjet hizlalda

Dombóvár felkérésére 2014-ben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének munkatársai és hallgatói Berta Adrián vezetésével kezdték meg a vár feltárását. A kollégák – Visegrádról, Szombathelyről, Győrből, a Nyírségből – olykor a szabadságuk terhére jöttek és jönnek földet lapátolni, leletet menteni. Régészhallgatók szintén érkeztek Szegedről és Pécsről, nem szakmabeli önkéntesek az ország minden részéből. 

Az augusztusi rekkenő hőségben kalappal, laza ruhával védekeznek a napsugarak ellen a múlt kutatói. A szelvények mélyén megszorul a meleg, sűrűn kell vízért menni a szomjazóknak. A sárguló fűben szöcskék ugrálnak, gyíkok cikáznak a talpak elől. 

– Húsz éve dolgozom ásatásokon. Számos izgalmas feltáráson vettem részt, de a várak régóta érdekeltek. Ezeket ásni hatalmas kihívás. Ezt éreztem a győri vár feltárása során 2011–14 között, és ezt érzem itt, Dombóváron is – magyaráz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésztechnikusa, Máthé Genovéva. A tolnai munka legizgalmasabb mozzanata annak a két faragott kőnek a megtalálása volt, amelyeken talán az egykori faragók kézjegye is megőrződött. 

A régészek munkáját nehezíti, hogy elképesztő mértékben megbolygatott területről van szó. Nemcsak elhordták innen a téglákat, hanem szemétlerakónak is használták a helyet. Folyamatosan bolygatták a földet, eredeti helyéről nagyon kevés emlék került elő. A XX. században homokbányát nyitottak az egykori vár közvetlen közelében, a valamikori váralja település területén. A szovjet hadsereg disznóhizlaldát működtetett ott, de lövöldét is létrehoztak a szomszédságában. 

– Találtunk első világháborús sapkajelvényt, állati csontokat és mindent, amit az ember használt az elmúlt évszázadokban – összegez Berta Adrián, aki munkatársaival a hely teljes történetét szeretné feldolgozni. A kutatókat nemcsak az építkezés évtizedei érdeklik, hanem az is, hogy mi történt itt 1702 után. Berta azt mondja, ha megértettük és megismertük a múltat, megtervezhetjük a jövőt is.

Az előkerült hatalmas mennyiségű lelet visszatükrözi az itt élők anyagi kultúráját a vár építésének első időszakától napjainkig. Furcsa, hogy a törökök által használt várakból tömérdek pipa kerül elő, itt mégis alig egy-két pipára bukkantak – holott másfél száz évig uralta a helyet a török. Ellenben aranyból készült gyűrű és fülbevaló is előkerült a mélyből. Különleges középkori zármechanizmusra is bukkantak, amely olyan korrodált volt, hogy CT segítségével állapították meg a pontos szerkezetét. Az ember alakú szovjet céltáblát nem kellett vizsgálni. Tavaly török kori sáncra bukkantak, az idei év során azonban már a korábban megismert építészeti részletek körüli kérdések tisztázása volt a cél. A jövő egyik nagy kihívása a várárok feltárása. Óriási munka lesz a rengeteg föld kitermelése.

Roncsolásmentes vizsgálat

A középkori erősség teljes területe az azt körülvevő várárokkal és sánccal együtt megközelítőleg 3500 négyzetméter. Eddig a vár 24 százalékát sikerült feltárni hagyományos módszerekkel – az idei ásatási szezon a múlt hét végén ért véget –, azonban párhuzamosan elkezdődött a lelőhely roncsolásmentes, geofizikai vizsgálata is. A régész szerint annyi a kérdés, hogy a vár múltját teljes egészében képtelenség rekonstruálni, annak egyes részleteit lehetséges csak modellezni. Embert próbáló kirakósdi ez, amelynek az elején tartanak a Kapos árterében.

Hasznosítási tervekben nincs hiány. A vár körül rendezték a tulajdonviszonyokat, a közvetlen közelben található tanyát raktárként használhatják a régészek. Pillérek visszaépítése, dongaboltozat kialakítása egyaránt szerepel az elképzelésekben. Kilátót és városi rendezvények tartására alkalmas színpadot, nézőteret is álmodtak erre a helyre. A feltáráshoz minden támogatást megadó polgármester élettel szeretné megtölteni a város második legrégebbi építményét. Logikus fejlesztés lenne, ha ezeket a romokat integrálnák a város kulturális életébe.

Miért érdekes egy vidéki várrom, amelyből alig maradt meg valami, amelyet rosszul dokumentáltak a régmúltban, amelyhez nem fűződik sorsfordító csata, nincsenek hősei, történelemkönyvekben megírt legendái? Mert ez egy település történelmének a része, a helyi múlt megidézője, amelyet bár megtépáztak az elmúlt századok, mégis megőrzésre érdemes.

Földsáncból palota

A tatárjárás után terjednek el tömegesen hazánk területén a központi építményt megerősített földsánccal védő, kőből, téglából, fából épült várak. A toronyvárak valószínűleg nem szolgáltak lakhatási célokat, inkább támadás esetén biztosítottak védelmet a birtokos család számára. A későbbiekben középkori váraink funkciója némileg módosult, kibővült. Elsősorban egy adott vidék életét meghatározó hatalmi, igazgatási és gazdasági központok voltak, és a településhálózat centrumának számítottak.

A birtokosuk uralmának biztosítása volt a legfontosabb feladatuk, de fontos szerepet játszottak a hatalom reprezentálásában is. A XIV. század elején I. Károly hatalmának megszilárdítása érdekében az erősségek többségét igyekezett a saját fennhatósága alá vonni, ami a nemesek várbirtoklásának és -építkezéseinek közel fél évszázadig tartó visszaszorulását vonta maga után. Az Anjou-korban a királyi várépítkezések voltak a meghatározók. I. (Nagy) Lajos­ idejében pedig már egyre több olyan királyi rezidencia is épült, amelyekben a kényelem talán még a védelmi szempontoknál is fontosabb volt (Diósgyőr, Zólyom, Végles, Gesztes). A váltás a XIV. század végén történt, ekkortól egyre több erősség került ki a király fennhatósága alól, és egyre több új vidéki rezidencia készült el, amelyek előképei az Anjou-kori királyi építkezések voltak. Ezek jellemzően négyszög alaprajzúak, mind a négy oldalukon egy-egy épületszárnnyal. Ennek az elrendezésnek az egyik változatát képviselte Dombó vára is.

Borítókép: Különös falcsonk a dombóvári erődítmény területén. Török végvár lett az egykori magyar főúri rezidenciából. Fotók: Teknős Miklós