Befelé rázkódj, ne kívülre!

Az Aranysárkány a moziban nézve megrendítő dráma. Mi ott a filmgyárban csak lestünk. Semmiségekből varázslat készült.

Szerényi Gábor
2021. 09. 14. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A filmgyár is gyár” – látta be végül javaslatunk életrevalóságát az osztályfőnök, Marika néni. Az érveléshez egyébként előkészítettük az ifjúsági mozibérletet, amelyre mottónak rányomtatták a kor ideológiai központjából származó mondatot: „Az összes művészetek közül legfontosabb a film.” Azt később tudtam meg, hogy az eredeti verzióban folytatódik a megállapítás, mégpedig ekképpen: „a propaganda szempontjából.”

A léha és könnyelmű lődörgés az ipar és a mezőgazdaság szórakoztató helyszínein tehát számunkra elmaradt. Mi a súlyosabbat választottuk. Ismerjük meg a művészi alkotás termelőbázisát! Nem rettenünk meg a filmalkotások műhelyének gyötrelmes kínjaitól. „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni” – ha ezt nem is tudtuk még, de ösztönösen éreztük. Így villamosoztunk el a Lumumba (napjainkra újra Róna) utcai filmgyárba szakmai látogatás céljából. 

Már a bejáratnál kezdődött az ámulat. Ott tényleg lehet, hogy maga Bara Margit kávézik a büfénél? És ez itt most nem is szereplés? Kijött egy filmből? Vagy mi mentünk be? Akárhogy is, gyönyörű néni. Még nem kamaszodtam, de a női szépség már igézően hatott rám. (Olyan titokban, hogy még magamnak sem vallottam be, plátóian szerelmes voltam Beata Tyszkiewicz lengyel színésznőbe, akit A szabadság első napja című filmalkotásban láttam. Sajnos valami Andrzej Wajda világhírű rendező lecsapta a kezemről.) Nem volt idő álmélkodni, vártak a munkafolyamatok. Az utószinkron-stúdióban kiderült, hogy hiába van a filmfelvevő kamerának hangsávja, gyakran kell utólag hiteles háttérzajt kelteni. Egy ajtó nyikorgása, csapódása még egyszerűen utánozható, de a leleményes hangászok lombsusogás, szélvihar, lovasroham hangját is „hozták” kütyüikkel. Mi mindennel lehet hangokat utánozni! Egy szekrényben ott sorakoztak herkentyűk, szerkentyűk, kuttyogtatók, csimpolyák, mindenféle bizgentyűk, amelyeket a szakemberek használtak hangaláfestéshez. Süvít orkán, morajlik tömeg, és nemcsak a jégpáncélon rian a repedés, de rian a kürtszó is csatába hívón. Minden hanghatást ki kell dolgozni, hogy ne legyen se sok, se kevés. A lódobogás látszólag egyszerű: két vasdarabbal kocogtatták le egy filccel bevont asztalon, de nagyon figyelve közben a vásznon poroszkáló paci lépteit, hogy összestimmeljen a ritmus. 

Fokozva a szinte fokozhatatlant kitódultunk a stúdióból, s elvonult mellettünk merengőn, zárt, szigorú és egyszersmind szomorú arccal a színészkirály, Latinovits Zoltán. Megbabonázva néztünk a megközelíthetetlen zseni után. Villanásnyi felbukkanása igazolta a tételt, ami szerint az igazi nagy művész még meg sem szólal, nem csinál semmit, de már puszta jelenlétével magára vonzza a tekintetet, uralja a színpadot. Mint karizmatikus színész bárhová ment, körötte ott derengett zseniális alakításainak aurája. 

Ezután nyertünk bebocsátást a Kosztolányi-regényből készülő film, az Aranysárkány díszletébe. Súlyos hallgatási fogadalommal, felfokozott izgalommal, mint egy kiképzett katonai felderítő alakulat – hol­ott ötödikes gyerekek – helyezkedtünk el a becsapós, festett falemezek közé. Becsapós, mert a filmben ez mind igazi bútornak tűnt, itt a helyszínen viszont közelről láthattuk, hogy csupa hevenyészett, elnagyolt darab. Ám mire képes az ügyes világítás, a kamera mozgása! És végül még a vágószobai utómunka is csodákat varázsol. 

Fülelve, vizslató szemmel lestük a titkokat. Egy igazi, napjainkban már szokásosan a mozik hírveréséhez forgatott „így készült” werkfilm élő verziójába kóstolhattunk bele. Minden kis részlet varázslatosnak hatott. Még az is, hogy az ágyra vetődő színésznő (Béres Ilona) zsebéből kiszóródtak a tökmagok, amiket a szünetekben rágcsált izgalmát csitítandó. 

 Az Aranysárkány a moziban nézve megrendítő dráma. Mi ott a filmgyárban csak lestünk. Semmiségekből varázslat készült. Persze zseniális művészekkel. Szakadékony, összeeszkábált díszletfalak között egy festett világ illúziója ejtett rabul. Egy gyár, egy ipari üzem, amely mesét és káprázatot termel, amelyek nem kevésbé valódiak, mint a meséiről hallgató, álmait rejtő, valóságtól elgémberedett élet.

Borítóképen Szerényi Gábor rajza

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.