Májusban a tudósítók nagy része határozott zavarban volt, amikor a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD teljesítményéről kellett véleményt nyilvánítani. Szeptember utolsó hétvégéjén, 26-án lesz a parlamenti választás Németországban, amelyen eldől, hogy az elkövetkező években ki mekkora súllyal vesz részt a politika alakításában. A tavasz végi előrejelzések szerint a jelenlegi kormánykoalíció tagjára, az SPD-re hatalmas pofon várt. Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben Willy Brandt baloldali pártvezető kampányában kijelentette: „A németek ezentúl büszkék lehetnek hazájukra.” Akkor Németország legrégebbi pártja 46 százalékot söpört be. Az idén a közvélemény-kutatások 15 százalék alatti eredményt jeleztek előre. Ez katasztrófa, de ezt a szót az újságírók nem használták, inkább úgy jellemezték a helyzetet: az SPD-nek nem sok esélye van arra, hogy ősszel majd beleszóljon abba, hogy ki lesz a kancellár. Ez a megfogalmazás annyit tesz, hogy a szocdemek a legsúlyosabb vereségüket szenvedhetik el.
Aztán pillanatok alatt fordult a világ. Az augusztus végén mért közvélemény-kutatásokban az Olaf Scholz alkancellár és pénzügyminiszter vezetésével kiálló szociáldemokraták az élen találták magukat. Erre tizenöt éve nem volt példa, hogy a választás finisébe fordulva megelőzték volna a konzervatív unió pártokat. Az SPD 24, a CDU–CSU 22, a zöld párt 18 százalékon állt. És a különböző intézetek kutatásaiban azóta is őrzik a megsüvegelendő helyüket, nagyon úgy néz ki, hogy ők adják majd a következő kancellárt. De minek köszönhető ez az előretörés?
A párt átütő programjának? Valószínűleg nem, hiszen ez már a közlés pillanatában sem hozta lázba a németeket. Esetleg a pénzügyminiszter személyisége ragadta magával az embereket? Azért ez túlzás. Olaf Scholz régi motoros a politikában. Megbízható és kiszámítható, nem véletlenül lett ő Angela Merkel helyettese, de nem fog már különösebb mutatványokkal előállni. Ráadásul nem valami karizmatikus figura, nem egyénieskedik, tudta eddig is a helyét, ahol mindig a legjobb teljesítményét nyújtotta. Olaf Scholzot egy éve választották a szociáldemokraták kancellárjelöltjüknek. A baloldali fordulatból még idejében kijózanodtak, ugyanis ez a párt mélyrepülését hozta. Most a baloldali politikai tömörülés „jobbra” lévő szárnya hajt végre kísérletet a hatalom ostromára. Ez már eddig is eredményesebb, mint bármelyik korábbi lépésük.
A jobboldallal megértésre törekvő Scholz ugyanakkor baloldali programot hangoztat. Az ország pénzügyeiben az alkancellár-miniszter ragaszkodik a költségvetési szigorhoz. A gazdagok fizessenek több adót, amelyből a szegényeket és a középosztályt támogatnák. Azok a házastársak esnének bele ebbe a szigorításba, akiknek az éves összjövedelme meghaladná a félmillió eurót, amely magyar pénzben 175 millió forint. A pénzügyminiszter az elsők közt követelte az SPD-ben a 2017-ben bevezetett 9,35 eurós minimálórabér 12 euróra emelését. A szocdemek különleges hangsúlyt fektetnek a programpontjaikban a klímavédelemre, intézkedéseket hoznának annak érdekében, hogy büntethetők legyenek, akik megszegik a szabályokat. Megfigyelők szerint Scholz olyan ember, aki ellent tud állni olyan légből kapott követeléseknek, amelyek az egész országot megingathatnák. Egyik erénye a pragmatikusság.
Az autópályákon bevezetnék a sebességkorlátozást, 130 kilométer/órát nem lehetne meghaladni. Ez az elképzelésük valószínűleg nem vált ki osztatlan közlelkesedést. Scholz nem is rejti véka alá, hogy kivel képzeli el a kormánykoalíciót, amely majd Németországot irányítja: a zöldekkel és a liberálisokkal. De ha ez nem jön össze, akár teljes baloldali fordulatot sem tart kizártnak, a liberálisok helyett bevonnák a Linkét, a baloldal radikális szárnyát. Ám ha minden kötél szakad, még a régi nagykoalíció feltámasztása sem áll tőle távol, persze más szereposztásban, mint ahogyan eddig működött. Tehát mind a háromféle kormányzati együttműködésre nyitott. A nagy veszély a zöldek beemelése a koalícióba, akiknek nehéz lesz már most elszállt vágyaikat lehozni a mindennapok világába. De ezek a jövő kérdései, majd meglátjuk, miként birkózik meg velük az új kancellár.
„A vakok közt a félszemű a király” – ez a nem túl felemelő jellemzés hangzott el pénzügyi körökből a parlamenti választás jelenlegi legnagyobb esélyeséről. A német sajtóban mindenki azt kutatja, vajon mi vezetett Olaf Scholz és pártja nem várt felemelkedéséhez. Ha Németországban közvetlenül választanának miniszterelnököt, tehát nem pártokra kellene voksolni, akkor egy minapi kutatás szerint Scholz a szavazatok 43 százalékát, a kereszténydemokrata jelölt, Armin Laschet 16, míg a zöldek képviselője, Annalena Baerbock 12 százalékot kapna. Mitől ilyen jó az alkancellár? Eddig megbízhatóan működött a kampány során, mint valami „automata”, jellemezték a német lapok, bár az előadásmódja nem túlzottan érdekes.
Viszont nem követett el olyan hibákat, mint vetélytársai. Armin Laschetnek nem felejtik el a szavazók azt a júliusi megnyilvánulását, amikor a kamerák kereszttüzében a hátsó sorokban nevetgélt, miközben az államfő, Frank-Walter Steinmeier a Nyugat-Németországban pusztító árvíz áldozatairól emlékezett meg. Az se szól Merkel kiválasztottja mellett, hogy még pártszövetségében sem tudta egyértelműen hozni a kancellárjelöltségét. Közben kiderült, hogy 2009-ben megjelent könyvében egész részeket plagizált, természetesen nem jelölve meg a forrást. A könyvekkel meggyűlt a baja Baerboknak is: fiatal kora ellenére ő sem maradhatott önéletrajzi írás nélkül. Csak itt is az volt a baj, hogy engedély nélkül használta más szövegeit kötetében. Aztán a zöldek kancellárjelöltje a számok körében sem jártasabb, kihagyta vagyonbevallásából azokat az összegeket, amelyeket pártjától kapott parlamenti munkájáért.
Mit sugallnak ezek az esetek? Azt, hogy a jelölt megbízhatatlan, ráadásul kisstílű és rendkívül buta. Hogy képzeli valaki, aki Európa első számú hatalmának „trónjára” vágyik, hogy nem fogják szavanként ellenőrizni minden mondatát? Ezért esett ekkorát a népszerűségük. Ellenben a mindig fegyelmezett Scholzcal nem fordulhat elő, hogy megengedhetetlen trükkökkel növelje az elismertségét. És van itt egy másik tényező is, amelyre számos elemző rámutatott. Angela Merkel lenne a legnépszerűbb kancellárjelölt, ha ő is indulna a választásokon, de hát bejelentette politikai visszavonulását. A németek az elmúlt 16 évben – bár számosan bírálták, de – megszokták a Muttit. Még itt van, de már hiányzik. Vajon lesz olyan személy, aki ugyanazt a stabilitást tudja nyújtani, mint Merkel? A választópolgárok többsége a jelenlegi politikusi felhozatalból csak egyet lát, aki képes folytatni ezt a kiszámítható politikát, a pénzügyminisztert, Olaf Scholzot. Ez sem elhanyagolható szempont ahhoz, hogy valaki csodát tegyen.
Borítókép: Kampányrendezvény Lipcsében szeptember 5-én. Tekerik a biciklit (fotó: Getty Images)
