A bátyók ilyenkor is körülveszik, „de örülök, hogy kibújtál”, mondja a kisebbik, és kedvesen ölelgeti – csak nehogy túl erősen szorítsa, akkora benne a jóindulat… A nagyobb báty komolyabb, meghatódva becézgeti a babát, de máris kísérletezne vele: tenyerébe rakja a nyílvesszőt figyelve a reflexeket, rácsukódik-e önkéntelenül az öt pici ujj, és ugyanezt az öccse talpán is ellenőriznie kell. Nagy a sürgés-forgás a házban.
Képzeld el, álmodási élete van a kistesónak, újságolja a középső, és mert nem érti, mindenkivel megosztja az aggodalmát, hogy az öccse nem tud járni és beszélni. Másra számított. Most kissé csalódott, hogy a várva várt testvér nem reagál kellő intenzitással a megmozdulásaira. Pedig ő tényleg mindent elkövet, egész nap a baba körül sertepertél, foglalkoztatja, elhalmozza könyvekkel, játékokkal, és bár résen vagyok, újra és újra megtelik az ágy kockával, legóval, plüssel. Nem szeret engem a kistesó? – kérdezi kétségek között. Szerencsére van neki is naplója, amelyből kiolvassuk, hogy ő is ilyen alvó babaként kezdte. Ez egy időre megnyugtatja. Masszírozza, morzsolgatja öccse ujjacskáit, és édesen kérdezgeti. Legutóbb ezt mondja: na mi van, kistesó, már egy éve várlak! Hogyhogy? – csodálkozom. Hát jól befúrta magát a cseresznyébe – magyarázza –, a fülére ragadt a cseresznye. Aztán ment, ment, talált egy körtefát. Felmászott a körtefára, leszedett róla egy körtét, megette. Utána hazajött – meséli.
Nahát, akivel ilyen dolgok történnek három hónaposan, mi az annak elindulni az iskolába?! Persze tudom, nem mindig könnyű, de hát hallod, a tanárnőnek sem. Lehet, hogy olyankor ő is a gyerekkori naplóját forgatja?
Borítókép: Pexels
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!